Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

FORRÁSKOZLEMÉNYEK ÉS TANULMÁNYOK A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Solymár Imre—Szőts Zoltán: Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához (II. rész)

A bukovinai magyarok emberi értékei, negatívumaik gazdasági háttere. 1858. ,,. . . a nép általános jellemzésére nézve csak azt adom, hogy noha az kissé nyerses, itt-ott megrögzött rossz szokásai, fattyú kinövései vannak: de jóra való hajlama, fogékonysága, természetes ügyessége sehol nem hiányzik, csak lennének kik hajlítnák, oktatnák, egyengetnék; kik nem tartanák rangúk alattinak közéjük elegyedni, s példával is hatni. Romlásuk némi oka még: Moldva közelléte, s így a csempészetrei kilátás; s a földművelés elhanyaglása a szekereskedés miatt — többnyire zsidók által megfogadva — hordanak pálinkát és moldvai búzát Erdélybe, mi azonban okosan használva, csak hasznukra lehetne, valamint a sok körülöttük levő álladalmi jószágok készpénzérti megművelése is; míg így a rendetlenség miatt sokszor egy része majdnem éhhalálra jut. De ezen bajokon aligha lesz előbb, mint a Sz. István társulat által e nép saját kebeléből nevelendő sarjadék alapos ismereteinek foganatba vételével segítve." Forrás: Bálinth Gyula, 1858., 61. szám, 5. p. 32. A katolikus Göndöcs Lajos első levele Bukovinából : az ottani nemzetek között nincs jó híre a magyaroknak, állat-tolvajlásaik miatt. A népet szellemileg és anyagilag egyaránt nevelni kell. Ehhez papokra, tanítókra és anyagi támogatókra van szükség. Felemlíti az eddig elért eredményeket, felmutatja a követendő jó példát. 1858. „Bukovina Ausztriához tartozik, az egész tartomány alig bír 170000 lakossal, mindenféle nemzettel, legtöbben vannak az óhitűek, vagyis az úgynevezett oláhok, russzok vagyis oroszok, lipovánok, kevés német, még kevesebb magyar, elég zsidó; s ki tudná e sokféle nemzetet leírni, mert itt örmények is vannak, meg olyanok, akiknek még híröket sem hallottam. Ezen kevert nép előtt igen kevés becsülete van az itt lakó mintegy nyolcezernyi magyarnak, kiktől - úgy röviden megvallva tartanak, nem másért, hanem mert ezen kedves magyar testvéreink szeretnek a más ökrének vagy tehenének húsából jóllakni. - Ezen eset igen gyakran megtörténik, s az itteni népek az elveszett jószágot, máshol nem is igen keresik, csak rendesen Andrásfalva, Hadikfalva, Istensegícs (I), Józseffalva, Fogadj-lsten és Tomnátik magyar falukban, s rendesen reá is szoktak akadni, ha nem késnek, legalább a szőrire, bőrire s szarvára. Mi azután a büntetés? Ha van miből, megfizetik az ellopott marha árát, s legfeljebb négyheti rendes szállással s élelemmel ellátott börtönt kap a tolvaj, ezek előtt öt pengő forint büntetés megtette az egészet; de itt erőszakos rablásokról vagy gyilkolásokról szó sincsen, itt nem akasztottak még azon időtől fogva, mióta magyarjaink itt laknak, ami már 70 évre terjed, egyet sem gyilkolásért, kivéve néhány cseh katonát, kik ezelőtt pár évvel káplárjokat megölték. Mi e népnek szellemi s anyagi neveltetését illeti, erről semmi jót sem írhatok, mivel a r. katholikus hitűeknél sem magyar lelki atya, sem tanító nem volt, ki természetesen s anyai nyelvökön érthetőleg szívökbe csepegtette volna a tolvajság, s más undokabb bűnök lelki és testi kárhozatát. E szomorú ügy elhárítását lelkesen felkarolta t. Drusbánszky Bonaventura, Domonkos szerzetbeli áldozár, ki a nép boldogságára fordítja mind szellemi, mind anyagi tehetségeit, habár ő sem született magyar, de mint igazán jó pap s keresztyén, szívén hordta híveinek szellemi