Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

FORRÁSKOZLEMÉNYEK ÉS TANULMÁNYOK A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Solymár Imre—Szőts Zoltán: Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához (II. rész)

szilárdítása, hogy jusson az Isten trónja elébe. Még is Kegyes Pártfogóink Szent István Társulat, egy volna még a szívünkben, hogy ha Kegyes Pártfogóink két, vagy három gyermeket Iskolájukban méltóztatnak bevenni Cántorságra, vagy Papságra, hogy kitanulhatnának, mert minálunk arra való Iskolák nintsenek, és hogy ha volnának is, két ok miatt nem juthatunk hozzá, első okért, messze van mi tőlünk, a másik oka még ennél is nagyobb, mert az ahhoz való költséggel ki nem álljuk. Látjuk, és nagyon fáj a szívünk, hogy a többi vallások közül p.o. oláhok közül a maguk szülött gyermekeikből pap lesz. Ezek után tehát alázatosan kérjük leborulva kezeiket csókolva a kegyes pártfogóinknak, hogy méltóztassanak ezen fennebb megmondott sérelmes állapotunkat elfogadni, és ha alkalmatosság leend rajtunk ezen sérelmes állapotunkban segíteni, a kiért is meg nem szűnnénk naponként az Úr Istennek szerencsés előmenetelekért és hosszú életükért esedezni, és az Istentől e világon hosszú életet, a másikon pedig az örök boldogságnak dicsőséges koronáját. Ezzel maradunk alázatos szolgái a Község nevében. — Kelt Istensegítsben, September 25. 1857. Biró János M. Antalfi Ferdinánd. László István Jegyző. Szőts András. Kajtár Antal. Molnár János Cántor. Lőrincz István. Nisztor János, Helybeli Bíró.«" Forrás: Szent István Társulat, 1857., 1021-1022. p. 9. Istensegíts bukovinai község levelének fogadtatása a Szent István Társulat előtt. Négy ifjú kitanittatását vállalják. A kántortanítói állásra jelentkezőket könyvekkel megrakodva indítják Bukovinába, 1857. „Nem csoda, ha e nemzeti ősérzelemtől átlengett, s gyermekded bizalmat lehelő sorok felett a nagyszámú gyűlés megindult. Hiszen oly édesen megható a gondolkozó magyarra, hogy csak néhány ezer főből álló, a haza nemzettömegétől, s az ország határain túl szakadt, oláhok, ruthenek, lengyelek és németek közt apró községekben szét-szórt a nemzeti művelődésünk befolyásából majd 90 év óta kizárt véreink — könyv, irodalom és újság nélkül, s az egész országban senkitől nem értve nemcsak nemzetiségüket s vallásukat felolvadás nélkül megőrizték, - de egyszersmind élénk ragaszkodásuk az anyatörzsökhöz változatlanul fennmaradt, s el nem tompulva, teljes épségben él bennök a nemzetiség mivelőösztöne. Ennek fényesb bizonyságát nem lehet kívánni, mint a levélíró községnek azon különben is korszerű kérelmét, vajha eszközölni lehetne, hogy hazánkban, hazafiúi s testvéri szívesség által, az ő számukra gyermekeik közül néhányan papokká s tanítókká neveltetnének. örvendetes volt végre értesülnünk az Isten áldásáról, melyben bukovinai testvéreink szaporaság tekintetében részesülnek. Óhajtott czáfolata ez azon téveszmének, hogy a magyar nemzet egyéb népfajoknál meddőbb volna. — Erkölcsös, tiszta házi életű, s az elszaporodás gátlásának vétkes fogásaival ismeretlen nép, ha egyszersmind munkás és rendtartó, minden nemzeti különbség nélkül egyiránt szapora.