Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

FORRÁSKOZLEMÉNYEK ÉS TANULMÁNYOK A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Solymár Imre—Szőts Zoltán: Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához (II. rész)

szilárdítása, hogy jusson az Isten trónja elébe. Még is Kegyes Pártfogóink Szent István Társulat, egy volna még a szívünkben, hogy ha Kegyes Pártfogóink két, vagy három gyermeket Iskolájukban méltóztatnak bevenni Cántorságra, vagy Pap­ságra, hogy kitanulhatnának, mert minálunk arra való Iskolák nintsenek, és hogy ha volnának is, két ok miatt nem juthatunk hozzá, első okért, messze van mi tő­lünk, a másik oka még ennél is nagyobb, mert az ahhoz való költséggel ki nem álljuk. Látjuk, és nagyon fáj a szívünk, hogy a többi vallások közül p.o. oláhok közül a maguk szülött gyermekeikből pap lesz. Ezek után tehát alázatosan kér­jük leborulva kezeiket csókolva a kegyes pártfogóinknak, hogy méltóztassanak ezen fennebb megmondott sérelmes állapotunkat elfogadni, és ha alkalmatosság leend rajtunk ezen sérelmes állapotunkban segíteni, a kiért is meg nem szűnnénk naponként az Úr Istennek szerencsés előmenetelekért és hosszú életükért ese­dezni, és az Istentől e világon hosszú életet, a másikon pedig az örök boldogság­nak dicsőséges koronáját. Ezzel maradunk alázatos szolgái a Község nevében. — Kelt Istensegítsben, September 25. 1857. Biró János M. Antalfi Ferdinánd. László István Jegyző. Szőts András. Kajtár Antal. Molnár János Cántor. Lőrincz István. Nisztor János, Helybeli Bíró.«" Forrás: Szent István Társulat, 1857., 1021-1022. p. 9. Istensegíts bukovinai község levelének fogadtatása a Szent István Társulat előtt. Négy ifjú kitanittatását vállalják. A kántortanítói állásra jelentkezőket könyvekkel megrakodva indítják Bukovinába, 1857. „Nem csoda, ha e nemzeti ősérzelemtől átlengett, s gyermekded bizalmat lehelő sorok felett a nagyszámú gyűlés megindult. Hiszen oly édesen megható a gondolkozó magyarra, hogy csak néhány ezer főből álló, a haza nemzettömegétől, s az ország határain túl szakadt, oláhok, ruthenek, lengyelek és németek közt apró községekben szét-szórt a nemzeti mű­velődésünk befolyásából majd 90 év óta kizárt véreink — könyv, irodalom és újság nélkül, s az egész országban senkitől nem értve nemcsak nemzetiségüket s val­lásukat felolvadás nélkül megőrizték, - de egyszersmind élénk ragaszkodásuk az anyatörzsökhöz változatlanul fennmaradt, s el nem tompulva, teljes épségben él bennök a nemzetiség mivelőösztöne. Ennek fényesb bizonyságát nem lehet kívánni, mint a levélíró községnek azon különben is korszerű kérelmét, vajha eszközölni lehetne, hogy hazánkban, haza­fiúi s testvéri szívesség által, az ő számukra gyermekeik közül néhányan papokká s tanítókká neveltetnének. örvendetes volt végre értesülnünk az Isten áldásáról, melyben bukovinai test­véreink szaporaság tekintetében részesülnek. Óhajtott czáfolata ez azon tévesz­mének, hogy a magyar nemzet egyéb népfajoknál meddőbb volna. — Erkölcsös, tiszta házi életű, s az elszaporodás gátlásának vétkes fogásaival ismeretlen nép, ha egyszersmind munkás és rendtartó, minden nemzeti különbség nélkül egyiránt szapora.

Next

/
Thumbnails
Contents