Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

FORRÁSKOZLEMÉNYEK ÉS TANULMÁNYOK A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Timár György: A Duna-Drávaszög népesedéstörténete

1724-ben a németség még túlságosan új telepítésű réteg volt. Valós családszerkezeti szokásaikat még nem tükrözhetik a forrásaink. Ezért csak a magyar, a katolikus délszláv és az ortodox szerb népesség vizsgálatára szorítkozunk. Az 1724. évi Conscriptio Domesticában felsorolt családok vagy háztartások 8-10 százaléka különböző jogcímet az adózás alól fel volt mentve. Ezek családszerkezetéről nem tudósít a Conscriptio, ezért vizsgálódásainkból ki kell hagynunk őket. E kimaradt családok vagy háztartások véleményünk szerint lényegesen nem változtatnának az összképen. — Részletes elemzés helyett táblázatokban közlöm a családszerkezeti szempontból jellemző értékeket. Táblázatainkban a vizsgálat alá vett családok, illetve háztartások összes számát vesszük 100%-nak. A legfeltűnőbb jelenség a katolikus délszlávoknál mutatkozik. A családtípusok aránya náluk erőteljesen eltolódik a nagycsaládok felé. Hasonló, de kisebb mértékű az eltolódás az ortodoxoknál is. Ez az eltolódás a 3. és 4. táblázatból elsősorban a katolikus délszláv családoknál egyértelmű. Az 5. táblázat azonban világosan mutatja az ortodox délszlávoknál is az önálló háztartással nem rendelkező, vagyis nagycsaládi kötelékben élő házaspárok viszonylag nagy számát. A 6. táblázat „magyar" rovata mutatja, hogy a törököt átvészelt magyarságnál alig találunk három házaspárt egy háztartásban. Háromnál több pedig csak a délszlávoknál van. Úgy látszik, hogy az itt élő magyarok körében a nagycsaládi szervezet már erőteljesen bomlóban volt, ha ugyan már véglegesen meg nem szűnt. Az 1591. évi török összeírás szűkszavú névsoraiból több magyar helynél körvonalazódik a nagycsaládi életforma. Várdarócnál, Kopácsnál, Bellyénél, vagyis a korábbi vakuf birtokoknál nem ritka a három és a négy házaspár egy családban. Úgy látszik, hogy a hagyományos életforma a volt vakuf birtokon élt legtovább. A 18-19. században a Duna-Dráva szögében a nagycsalád jellegzetesen a délszlávok életformájává lett. Az, hogy a szláv népek között a katolikusoknál találunk több igazi, sok házaspárt tömörítő valódi nagycsaládot, 1724-ben még összefüggésbe hozható azzal, hogy egy-egy nagycsalád kibontakozásához bizonyos idő kell, melyet egy helyen, viszonylagos nyugalomban élhet végig a közösség. A szerbek 1704—1711 közötti nagy vándorlása nyilván nem kedvezett a nagycsaládok együttmaradásának. 1724-ig pedig még nem telhetett el elég idő a szétzilálódott nagycsaládok újjáteremtődésére. Tény viszont az is, hogy a későbbi időkből származó forrásaink is elsősorban a katolikus, és nem az ortodox délszlávok nagycsaládi közösségeiről tudósítanak. A 7. táblázattal kapcsolatban tudnunk kell, hogy családonként, pontosabban háztartásonként csak egy nőtlen ifjút írtak össze a Conscriptiónkban falvainknál. Kivételt kizárólag a magyarok képeznek, ahol néhány esetben két nőtlent is feljegyeztek egy családban. Úgy látszik, hogy a magyarok nem tartották olyan sürgősnek a házassorba felnőtt fiatalság kiházasítását, mint a délszlávok. A délszláv fiatalok korai nősülését, vagy inkább kinősítését egy 120 évvel későbbi időkből származó írás is szóba hozza (Hölbling). Általában a délszlávokról szólva így ír: „Gyermekeit már a bölcsőben szokta eljegyezni, és 14—15 éves korban már házasságra is lépnek az ifjak, többnyire náluknál 4—5 évvel idősebb leányokat vévén feleségül." Az új házaspár természetesen a nagycsalád kötelékében maradt és növelte a közös háztartásban élő házaspárok számát.