Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)
TANULMÁNYOK BARANYA TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 16-20. SZÁZADBAN - Vargha Dezső: A pécsi munkaerőhelyzet és a városi ínségmunkarendszer (1929-1940)
lően tovább folytatni. „A még mindig fennálló nagymérvű nyomor és munkanélküliség feltétlenül szükségessé teszi, hogy a város az ínségenyhítő tevékenységet az évek óta bevált rendszer szerint tovább folytassa. Az 1936/37. ínségenyhítési évnek számadatai kétségtelenül mutatják, hogy az ínségesek hatósági támogatására továbbra is szükség van. 83 A hivatalos adatok szerint az 1936. november elejétől 1937. augusztus végéig terjedő időszakban 10 hónap alatt 1748 ínséges családot támogattak Pécsett. A Mérnöki Hivatal 1102, a Háziipari Foglalkoztató pedig 646 családfőt látott el munkával. Emellett még 196 szellemi szükségmunkást is foglalkoztatott a város. 84 Az alábbi táblázat a szükségmunkások számát és összes keresetét mutatja, az átlagos keresettel együtt. 85 Dátum Munkahely* Létszám Havi átl.kereset (Pengő) összes kereset Időtartam (nap) 1936. november M. H. 145 82 43,45 25,55 6 300.98 2 095,51 10—20 10—20 december M. H. 1040 305 26,36 21,67 27 416,43 6 609,30 10—20 10—20 1937. január M. H. 770 575 14,15 11,13 10861,19 6 346,30 10—20 10—20 február M. H. 832 495 24,04 16,06 20 001,50 7 950,61 10—20 10—20 március M. H. 615 311 35,15 18,66 21 611,21 5 805,06 10—20 10—20 április M. H. 341 266 37,95 22,59 12 042,81 6 009,66 10—20 10—20 május M. H. 169 196 36,83 20,45 6 225,89 4 008,24 10—20 10—20 június M. H. 79 92 46,69 33,90 3 688,87 3 119,23 10—20 10—20 július M. H. 26 52 46,34 34,68 1 204,85 1 803,20 10—20 10—20 augusztus M. H. 47 27,51 1 293,40 10—20 * M. — Mérnöki Hivatal - H. = Háziipari Foglalkoztató. 83 BmL Pécs thj. város Tanácsának Közgyűlési jegyzőkönyve 2/1938. kgy. sz. 84 Uo. 85 A város nehéz gazdálkodási körülményeit mutatja az a tény, hogy OjZ 1930-as évek elején felvett kölcsönök visszafizetésének átütemezését kérték több alkalommal is, és a törlesztés áthúzódott az 1940-es évekre.