Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

TANULMÁNYOK BARANYA TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 16-20. SZÁZADBAN - Kiss Z. Géza: Az ormánsági települések változásai a 18—19. században

vihar, vagy a tűz tudott ártani, de bátran dacoltak a földrengéssel, vagy a vízzel. A vejti egyház első anyakönyvének 255. lapjára Szegedi János prédikátor a következő „Emlékezetre méltó jegyzés"-t tette, „Ezen 1809-ik Esztendőnek első és második napja között lévő éjszakán éjfél után egy fertállyal erős földindulás voit Vejtiben, azután ismét, egy fertály óra alatt kétszer, gyengébb volt. Az épületek kemény megrázkódása előtt mindenkor nagy Mormolások és Zuggások voltak, mellyet nyomban követett a reszketés. Az eiső oly erős volt, hogy a pohárszéken lévő üvegek összeverődtek, a templomban lévő koronáról a függő is leesett." „Ismét Tertia Martius reggeli hétkor erősen megrázkódott a föld", de a négy földlökés ellenére, sem a templomban, sem a jobbágyházakban nem esett kár, mert akkor még valamennyi talpakra épült, s rugalmas vesszőfonadék hordozta a falakat jelentő tapasztást. Két évtized múltán Palkonyán tettek bizonyságot ellenállóképességükről a talpasházak. 1827. június 14-én a híres drávai árvíz elérte Palkonyát is. A község itt eredetileg a Dráva mellé települt halászfalu volt és 1827-ben már hónapok óta folyt az átköltözés az új területre. Az új házak részint a vízbe omlottak, részint kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek. Súlyos kár esett az új lelkészlakban és a parókia gazdasági épületeiben is. Az utóbbiak teljesen összeomlottak, a főépületben a közfalak megrepedeztek, de az ófaluban lévő öreg házak állták az árvíz nyomását. ,,. . . minthogy azok általában sövény fallal, fa talpra valának építve". Az ófalu tapasztalatai nyomán a parókia újjáépítésére készülő presbitérium úgy határozott, hogy a már új módon épült „. . . szobák falai jó matériából rakattassanak meg és hogy a pajta meg az istálló többé el ne dőljenek, talpakra építtessenek".

47 Forrásaink lehetővé teszik, hogy bepillantsunk egy másfélszáz év előtti % telkes ormánsági jobbágy lakásába is. Első utunk a konyhába vezet. Itt az ajtóval szemben a fődre építve van a sütőkemence, amelynek tetején van a főzésre szolgáló nyitott tűzhely. Rajta áll a vasláb, lábatlan edények számára, és a vaskutya a nyárs tartására. A kéményből vasláncon lóg a vízforraló bogrács, de akad itt néhány fazék is, és mellettük a híres puplika. Ez az utóbbi egy 40-50 centiméter átmérőjű cserépfedő, fogantyús tetővel. Ha tésztát akartak sütni, a puplikát két téglára tették, alatta pedig tüzeltek, míg ki nem fehéredett. Akkor kiszedték alóla a parazsat, helyérte tették a nyerstésztát és fél óra múlva készen volt az illatos sütemény. A húst vagy főzték, vagy nyárson sütötték. A kemence mellett a nagyház felőli oldalon volt a katlan a rézüsttel, ezt mosáskor használták. Az ajtóval szemben a falon kapott helyet a „konyhai Tálos", rajta 6-8 fehér tányér, néhány fehér, vagy zöld fekete málos tál s odébb az ajtó mellett állt egy polcos és fiókos konyhatéka az egyéb edények és eszközök számára. A konyhaajtó mögötti sarokban gyűjtöttek össze mindenféle szerszámot, ásót, kapát, vermelőt, ecetes hordót, csávázó vödröt, kisebb-nagyobb bográcsot, serpenyőt. Két osztatú ház esetén az is előfordult, hogy itt állt a felfordított harangalakra vesszőből font és betapasztott gabonatároló is, amelyben az öregek szerint nagyon jól elállt az „élet".

48 A nagyházban az utcára és az udvarra néző két ablak közötti sarokban állt az X lábú asztal s a fal mellett kétoldalt a faragott karú tölgyfapad, sarkával összeillesztve. A pad felett a virággal díszített „tálas" fogain kancsók lógtak, polcain díszes tányérok voltak elhelyezve. Az utcai ablak túlsó oldalán állt az ágyneművel magasan tornyozott vendégágy. A végében volt egy másik, egyszerűbb nyoszolya a család nőtagja és a gyermekek számára. Az „embör" helye az istállóban volt, a jószágok mellett. Az ágy előtt néhány faragott hátú keményfa szék állt, s az ágy alatt a kukoricamorzsoló kis szék. Az ágyak végénél, a konyha felől homorú csempéből összerakott cserépkályha terpeszkedett. A kályha fölött függtek hajdan a fáklyának nevezett vékony vesszők. A meggyújtott fáklyát hol egy szék hasítékába dugták, hol pedig a család legöregebb tagja tartotta kezében. Gyakran előfordult, hogy az öreg ember a vacsoránál csak fél kézzel evett, mert a másikban a fáklyát 47 Építkezés Drávapalkonyán ... 12. /|S Lukácsy 1907. 20. és Kiss Géza: Fejezetek a vajszlói uradalom négy évtizedes történetéből. Baranyai Helytörténetírás (BHi.) 1980. Szerk.: Szita László. 186.