Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)
TANULMÁNYOK BARANYA TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 16-20. SZÁZADBAN - Rozs András: A sellyei uradalom javai 1747-ben
Ezen Helységnek ugy négy Praediumnak Circum ferentiája Lohátton Lépéssel negyed fél orányi' m járó földet tészen. Ezen Circum ferentiájában Szántó föld és Kaszáló rétt terenumat eöszveségel harmad részét, mikoron pedig essős idők járnak tehát negyed részét nehezen exportálya. Második rész pedig haszontalan való állo berki vizekbül állo, mellyben ugyan olykor Czompo, Káráz és Csuka halat Dobháloban s rekeztésekben vagy is veiszekben kaphatni, télen pedig mikor fagyos, Csikott is foghatnak. Harmadik része (Tölyfa) terenumnak pedig Erdőbül állo, mely Erdőben nagyobb része Tölyfa, minden féle épületre alkalmatos, igen ritkán terem mak rajta, többi rész Gyertyános, ugy Monyoros, Abrincsnak való, nyírfával egye/es, 110 mely Erdőben ritkán Özet láthatni, hanem nyul és Csázár madár most is taláttattik. Ezen Helységnek határjában Szöllő hegy nem lévén azért se Majorság Szőllő se Jobbágyság Szőllők nincsenek. Itten az Uraság se Szántó földje se Réttye sincsen. Ezen Helységnek Réttye igen posványos és sássos Szénát terem, Szántó mezzeie sovány és homokos, ha tsak nem uj irtás, vagy trágyázok, sovány Gabonát terem. Arendaja és facultassa Teheneken és S. V. Sörtésseken kivül mibül állo, föllyebb specificalt rubricakban ki tetczik. Robott dolgát mi illeti, nincsen ezen Dominiumban nap vagy hét számra ki rendelve, hanem az Uraság szükségihez képpest hol többet, hol Icevessefaeí Dnalis tisztek rendeliések szerint robotolnak. Ezen jobbágyság az Méltosságos Uraságnak pstal Annuatim az Tekenyes Békákon kivül Özet, Két Pár Csázár madarat, és Killencz font vajatt, akar in Natura, akar Pénzül, a mint az Méltosságos Uraság kiványa pstalyák. Hoszu uttakat is hassonlo képpen valamint többi robotyakat tiszt Uraimék Dispositiojak szerint végzik. Nem külömben pstálnak Méltosságos Uraságnak minden néven nevezendő kerti és mezei Veteményekbül, az járandó Killenczedet ezeken kivül Bárány, Kecske, malacz és Ray mihe Killenczedet Készpénzel szokták redimálni, ugy mint vala menyi Bárány, Ray mihe és mallaczok vagyon mindeniktül tiz tiz pénzt, Kecske fiaktul pedig egy egy garast fizetnek az decimát pedig Tekéntetes Nemes Somogy varmegyitül Kész pénzel redimalják. Ezen Helységnek Mészár Széke nincsen, Korcsmajok Szent Mihály naptul fogva Szent György napig vagyon, az többi idő alatt pedig Méltosságos Uraságnak Bora foly. Itten lakozó Kovács Dávidnak társájval edgyütt egy egy Kerekű maimaja vagyon a Dráva vizén, melytül is fizet Méltosságos Uraságnak Annuatim 3 fl Censust, azon kivül Szároz malmok is vagyon, a melytül még eddig Senkinek Semmit nem fizettek. Ezen Helységben találtattik az Méltosságos Uraság egyik régi romladozott és meg rokont talpfára vállyok téglábul Tiszteknek épüttetett háza, mely ezen háznak hoszusága 72 V2 eöll, szélessége pedig 3 V4 eöll, magasága földtül fogva pallósig 1 V2 eöll. Ezen tractus épület sindellel vagyon födve, mely iödély alatt találtatik kétt palás, az hol Méltosságos Uraságnak Gabonája conserváltattik. Vagyon ugyan azon kivül más talpakra és sövény falakra épüttetett uj ház is, mely mostanában perficiáltattik líí és csak Szolmával födeztetett meg. m negyed fél órányi: négy és fél órányi 110 egyeles: elegyes 111 perficiáltatik: végeztetik el