Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Sarosácz György: A Pécs környéki bosnyák falvak iskolaügyének és közművelődésének kezdetei

den iskolaköteles gyerek után, aki látogatja az iskolát, egy forintot kapott. A plébánia területén 398 házaspárt írtak össze, ebből Keszüben 103, Kökényben 120, Mólomban 70, Szilváson 59, Szőkén 46.

35 Ehhez még hozzájárult a stóladíj, amely mindenütt egyforma volt. A terményt szent Mihály-, a bort szent Márton-napig kötelesek voltak maradéktalanul beszolgáltatni.

36 A kántortanítók járandóságaiból arra lehet következtetni, hogy az iskolák növekedését az ,,anyaiskolák" bizonyos mértékig akadályozták: a kántortanítók önként nem mondtak le a megszokott jövedelemről és ragaszkodtak a társközségektől járó párbérek, tűzifa stb. megtartásához. A földesúr viszont nem volt hajlandó a kárpótlásukat kielégíteni. A községek a helybeli iskolák létrehozásában újabb terheket láttak, amelyhez a földesúr nem minden esetben járult hozzá. Az oktatás problémáit a három plébánia közül kiemelten egyedül Vlásity György egerági plébános gondozta. Az iskolaépítésre és a szegény iskolásgyerekek könyveire 400 forintos alapítványt hozott létre.

37 Neki tulajdonítható, hogy a személyi iskolát 1826-tól Lothárdhoz csatolták: így a két község gyerekei számára nem voltak nyelvi nehézségek és az oktatás horvát nyelven folyt. Ugyancsak ő szorgalmazta, hogy a tanító böjti hetekben a gyerekek tanítása végett rendszeresen kijárjon Átára és Szőkédre, amelyeken maga is éveken át rendszeresen részt vett.

38 Az iskolai tevékenységét azzal kezdi, hogy felmérést végez és a talált állapotokat leírja.

39 A tanító kiválasztásánál kulcskérdés volt, hogy az a horvát nyelvet beszélje: Egerági és Keszüi Plébániák kántortanítói ilyen képesítéssel nem rendelkeztek - csupán az istentiszteletnél használt horvát nyelvű imakönyvekből olvasási gyakorlatra tettek szert. Többek között ennek is tulajdonítható, hogy az oktatómunkájuk csak a hitélet ismereteire terjedt ki, amelynek előadói legtöbb esetben a plébánián dolgozó káplánok voltak, akik a nyelvet ismerték. Az egyházi látogatások azt is előírták, hogy a hitoktatást azon a nyelven kell megtartani, amelyen azt a gyerekek a legjobban megértik. Az egerági egyházi látogatásból kiderül, hogy az itt élő bosnyák horvátok a hitélet normáit nagyon is ismerik.

40 Az anyaiskolák körzeti munkájáról semmilyen feljegyzés nem maradt ránk: azok csupán csak a kántortanítók fizetésére utalnak. Az Egerági Plébánia körzetében általános törekvés volt, hogy minden falunak saját iskolája legyen. A megvalósítása azonban az 1800-as évek első három évtizedében tanítók hiánya miatt késik. A meglévő tanítók gyenge képesítésűek: a lothárdi tanítóból a két falunak nem sok haszna származott. A pécsudvardi tanító eredetileg kovácsmester volt, de miután a szeme megromlott, elvállalta az ifjúság oktatását - ő is többet van a kocsmában, mint az iskolában.

41 Nem tudjuk, hogy azokban a falvakban, ahol iskola nem volt, de hitoktatást már a 18. századtól rendszeresen megtartják, milyen helyiségben törént az: erről sehol említést nem találtunk. Feltételezhető, hogy minden községnek a különböző összejövetelekre megépített ,,községház"-ban vagy ,,hajdúház"-ban egy kialakított szoba volt építve. (Ezek lehettek az első tantermek.) A templom híján azonban nem képzelhető el, hogy annak böjti: késő őszi és kora tavaszi hideg, esős hónapokban 4—5 km távolságból átjártak volna a templomba, ahol annak előterében hitoktatásban részesültek. Az 1850-es évek felé a püspök, a földesúr a megye támogatásával újabb iskolák megnyitása mellett dönt, különösen a saját falvaiban, amelyeknek anyagi feltételei azonban kevésbé voltak biztosítva. Egyedül a falu földesura féltelek földet ad át az iskolának, amely a tanító jövedelmének kiegészítéséül szolgált. Ugyanakkor a tanítók fizetését nem sikerült plébániánként rendeznie. A kántortanítók továbbra