Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Sarosácz György: A Pécs környéki bosnyák falvak iskolaügyének és közművelődésének kezdetei

A tanítók felkészültségéről igen keveset tudunk: általában magyar, horvát és német nyelvet ismerték és beszélték is. A németi tanító magyar nyelvű kérvényének elkészítésére is alkalmas volt.

11 A tanítók évi fizetésüket pénzben és természetben kapták: a községtől, a házaspárok után és az úgynevezett „stólapénzt". Németi tanító 1767. évi jövedelme házaspárok után: Kökény: 66 házaspár: 16,5 pozsonyi mérő búza, 330 dénár, 33 pint bor, 1 */

2 öl tűzifa. Németi: 48 házaspár: 12 pozsonyi mérő búza, 240 dénár, 24 pint bor, 1 öl tűzifa. Pozsony: 107 házaspár: 26,7 pozsonyi mérő búza, 535 dénár, 53,5 pint bor, 5 öl tűzifa. Szalánta: 79 házaspár: 19,7 pozsonyi mérő búza, 395 dénár, 39,5 pint bor, 3 öl tűzifa. Szőke: 36 házaspár: 9 pozsonyi mérő búza, 180 dénár, 18 pint bor, 1 öl tűzifa. összesen: 336 házaspár, 84 pozsonyi mérő búza, 1680 dénár, 168 pint bor, 11,5 öl tűzifa. Kökényt kivéve a tanító az 1781-es évben a négy falutól stólapénzzel együtt 93 forint és 38 krajcárt kapott.

12 A természetbeni járandóságból mennyire kapták meg az őket megillető mennyiséget, azt nem tudjuk. A levéltári adatok a falutól kapott összeget „behajtott" fizetésként jelölik meg, amelyből arra lehet következtetni, hogy azt mindenkor megkapták. A tűzifát ugyancsak megkapták, mert azt a község lakossága robotban köteles volt kivágni és beszállítani a tanító udvarába. Az uradalom és az egyház közbenjárásával azonban meg volt rá a lehetőségük, hogy a tartozásokat a jobbágyoktól szigorúan behajtsák. A 18. század végén a tanítók fizetésének felemeléséről nem tudunk. Az évi jövedelmük a házaspárok állandó növekedésével nem csökkent, hanem nőtt. Az iskolai oktatás a 19. század elején, ha lassan is, de lényegében elindult, amely gazdasági és társadalmi fejlődésen kívül nem utolsósorban a gyors népesedésnek is tulajdontíható. A rendelkezésünkre álló adatok változatlanul szegények. Alapvető források a Visitatio canonica és História domus. Az iskolák szervezésével továbbra is a plébániák voltak megbízva, de a földesurak anyagi támogatása jelentősen elősegítette az iskolák számának a növekedését a plébániák területén. A 19. század első két évtizedében a horvát falvakban állandó iskolaépülettel továbbra is egyedül Németi rendelkezett. „Az iskolaépület két szobából áll, tanítója Horváth József, beszéli a horvát nyelvet, egyben a falu jegyzője is".

13 Az iskola fenntartási költségeit továbbra is a községek közösen viselik. A plébániák mellett működő iskolák azonban nem oldották meg az oktatás problémáját. A 4-5 km-re eső falvak gyermekei nem jártak iskolába, mert az oktatás őszi-téli hónapokban folyt, de általános probléma, hogy a helybeliek is távolmaradtak. Az egerági és keszüi plébánia tanítói a horvát nyelvet gyengén ismerték. Ebből az időből származó egyházi látogatások irataiban általánosított megjegyzéseket találunk: a horvátság az iskolák létrehozásától távol tartja magát, „születéstől fogva irtózik a betűvetéstől" stb.

14 A tartózkodásuk azonban anyagi megterhelésekben keresendő. Minden község saját erejéből köteles iskolát felépíteni és tanítót alkalmazni. Ugyanakkor az első iskolát a plébániához tartozó faluk közösen építik és fizetik a tanítójukat. Amikor azonban elrendelik, hogy a tanító köteles a hozzá tartozó falvakba kijárni és a gyerekeket tanítani - azt külön megfizettetik velük. Az első iskolák felépítéséhez és fenntartásához a földesúr is hozzájárult. A keszüi tanító 1828-ban 4 pozsonyi mérő tiszta búzát, 24 forintot, 6 hordó bort, 8 pozsonyi mérő tatárkát (hajdina) és 6 öl tűzifát, az egerági tanító 6 hold szántóföldet kapott — a németi iskola semmit.

15