Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Solymár Imre-Szőts Zoltán: Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához (I. rész)

1766 October' 25ikén azon év' decemberének utolsó napját engedte volt végső határüdőül; de december' 10dikén kegyelmesen meggondolván, hogy az Erdély és Moldva közötti havasok, ösvények már hóval boritvák 's a' miatt járhatatlanok; e' mellett a' sanyarú idő tavasz kiderültével is sokáig tart azon a helyen, következésképpen a' Moldvából visszatérni akarók eleibe akadályokat vet: a' vég határnapot 1767dik esztendő' júliusának utoljára halasztotta. Ez a' több rendbeli határnap engedés nem volt ugyan foganat nélküli, mert némely kiköltözött Székelyek a' moldvai főidet örökre oda hagyván Erdélybe vissza jöttek, mindazáltal óhajtott czélra - minden kiköltöztek' viszszahozására nem vezérlett. . . . Mindazáltal a' Moldvába áttelepedett Székelyek közül - azért-e, mert a' nekiek kegyelmet engedő királyi levél nem juttathatott-el hozzájuk, vagy eljuttatott ugyan, de ők azt egyenesen 's valósággal a' királyi felségtől származottnak lenni el nem hitték; vagy azok, kiknek visszatérésöket közvetlenül eszközleniek kellett volna, szép tisztekben nem járták-el illő buzgósággal; vagy pedig más okokért igen sokan állandóul moldvai földön maradtak. Ennél fogva Sulzer Oláhország — Moldva - 's Bessarabiárói 1781-ben kiadott históriájában egész bizonyossággal 's teljes hitelt érdemlőleg állítható a' Moldvában akkor nagy számmal lakott magyar nyelvű lakósokról (kiket tévelyegve mind székely eredetűnek tárta) hogy némelyek közülük oda telepedésök' idejét pontosan megtudják mondani, mivel az utóbbi üdőkben lassanként Székely-főidről vándoroltak által Moldvába . . ." Forrás: Nagy Ajtai Kovács István, 1836., 403-406. p. 12. Az „Erdélyi Prédikátori Tár" ismertetője a bukovinai magyar református eklézsiáról, 1336. ,,A' múlt század' utolja felé folytatott török háborúban szolgált egy akaratja ellen katonává lett Debreczeni Diák Ajtai Sámuel, ki ezen kedve elleni állapotot oda hagyván, Moldovában egy Töröknek szolgalatjában várta bé a' háború' végződését. Ezen vissza jött Bukovinába, 's ott Csernovitzon és a' Pruth vizén túl, egy a' Moldovai határszélhez közel fekvő Rarancs nevű helységben néhány magyar reformátusokra talált, kik őtet Levitájuknak választották. A' magyar faluk' építtetése, és a' Magyaroknak Moldovából Bukovinába feljövetele' alkalmatosságával, mintegy 1780-ban és azutánni néhány esztendőkben a' magyar falukba, különösen Andrásfalvára gyülekeztek a' reformátusok, az hová Ajtai Sámuel is eljött vélek, és papi hivatalt is folytatott közöttök, 's vágynak még ma is némelyek életben, kiket ő esketett meg. Tanulótársa volt Ajtai Sámuel, a' közelebbről elhunyt Szabó László úrnak, ki Csernovitzben a' Criminale Forum' elölülője volt, hajlott korában pedig Petrozban éle nyugodalomban, 's utolsó esztendeiben ezen Andrásfalvi Eklézsia' Insp. Curatorságát az Erdélyi Méltóságos fő Consistorium' megbízásából buzgón folytatta. Andrásfalva, Hadikfalva, és Istensegítts (!) három helységekbeli, már 52-re szaporodott református gazdák két követeik által 1797-ben Papot kértek magoknak, n. fő Tiszt. Püspök Abats János úrtól, 's erre a' Bukovinai Kerületi Tisztségtől szabadságot is nyertek; de csak 1801-ben ment bé ezen hivatalra T. Miskolczi István uram. Ugyan ezen évben n. B. Naláczi József úr a' papi fizetés' pótlására 400 forintokból álló fundatiót teszen, az Erd. M. fő Consistorium pedig egy rendelést, melyben a' Bukovinai Eklézsiát a' Kezdi Kerülethez csattolja, azon ajánlással egyszersmind, hogy míg magános joltévők által annyira szaporodhatna, az akkor 150 forintra ment pénzbeli papi fizetést 200 forintokra fogja esztendőnként kipótolni.