Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Solymár Imre-Szőts Zoltán: Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához (I. rész)

A válaszlevél 1784. január 19-i keltezésű. Hadik pártfogást és különböző segélyeket biztosít. 1785. nyarára már 140 család jön össze. Június 4-én Mártonffi Mór szentmisét mond a leendő hadikfalvi templom puszta helyén. Enzenberg ünnepélyesen kijelenti, hogy az új telepet ,,Hadikfalvá"-nak nevezik el.

21 1786 nyarán II. József másodszorra is bukovinai utazást tett. Bizonyos „Tolova" nevű birtokon ötven magyar családot talált, a Szucsáva folyótól nyugatra. Ök még 1785 nyarán érkeztek, de körülményeik szánalmasak voltak. Egy éve földkunyhóban laktak. A császár igásállatokkal, gazdasági felszerelésekkel ajándékozta meg őket. A felépülő új falu neve — a császár keresztneve után - Józseffalva.

22 1786 februárjában jelentette Mártonffi Mór a bécsi Haditanácsnak, hogy újabb magyar családok léptek Bukovina földjére. Ezek letelepítésével hozták létre — 1786 tavaszán — ötven családdal az ötödik telepes falut: Andrásfalvát. Végül meg kell említenünk a bizonytalan alapítású Laudonfalvát, mely mindenképpen 1790 előtt jött létre, a Szeret városa melletti balkóczi birtokon. Amíg létezett, „hat magyar gyarmatok"-ról beszéltek a híradások. Báró Laudon osztrák táborszernagy nevét viselte, ki Hadik Andrástól vette át a fővezérséget és 1788-tól a török elleni hadjáratot vezette.

23 További nevezetes dátum 1786, amikor Bukovina megszűnt katonai közigazgatású lenni, polgári igazgatásra tért át. Ugyanekkor leállt a telepítés.

24 Néhány évtizeddel a telepítések befejezése után minderről alig tud valaki. Az 1848-ig megjelent híradások áttekintése után megállapítható, hogy a bukovinai magyarok ügyében a reformkori közvéleményt két kérdés érdekelte: hogyan élnek kortársaik, mi legyen és milyen legyen jövendő sorsuk? Az első kérdésre eléggé eltérő információkkal szolgáltak. Batthyány Vince ítélete elmarasztaló, Kis Károly hadnagyé megértő, az elmaradottságot az oktatás hiányának, illetve alacsony színvonalának tulajdonítja. Gegő Elek az első, aki részletesebb leírást ad az életmód, a karakter-vonások mellett a népszokásokról is. Biró Mózes az előítéletekről szól, melyek már alaptalanná váltak. A második kérdést, az idegenbe került népcsoport sorsát először Kis Károly hadnagy vetette fel: „...váljon nem volna-e kedvök a magyar hazába által költözni . . .?" Mikor Jerney János a „magyarok őshelyeinek felkutatására" Moldvában jár, útjáról sajtócikkben számol be a „Jelenkor" hasábjain A magyar puszták benépesítése idegenek helyett a Kárpátokon kívüli magyarokkal történjen!" írja. Érthetően erős sajtóvisszhangja támad. Az egyik cikkíró megkérdőjelezi a módszert: nem inkább a megtartásukra, megerősítésükre kellene törekedni? Más államok is így teszik, s ezáltal „rokonszenvű" népeket tudhatnak messze idegenben is. A dokumentumok közül csak a legszükségesebbeket közöljük. Azokat, melyek közvetlenül a bukovinai székelyek életéről, történetéről adnak - nehezen hozzáférhető forrásokban megjelent - híradásokat. Korszakhatárnak 1848-at vettük. Annál is inkább, mert adataink szerint kapcsolatfelvételre került sor. Kossuth hívó szava hozzájuk el eljutott. 1848 augusztusában már azt írja a „Népelem" című lap, hogy „...a bukovinai magyarok országgyűlésünkhöz folyamodtak..." Pukolai néhány héttel korábban Bécsben találkozott hét bukovinai követtel. Közülük hat román, a hetedik, Makrai Péter, bukovinai magyar. A szabadságharc csatáiban több bukovinai székely honvéd harcolt.