Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE 18-20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL - Koroknai Ákos: A dualizmus kori parlamenti választások a Délkelet-Dunántúlon (II. rész)

nos és ezáltal politikailag is független födbirtokosság a régióban 1875—1896 között nem volt a kormány támasza. Olyannyira nem, hogy 1896-ban pl. a dk-dunántúli régió földbirtokos képviselőinek kb. egyötödét kitevő arisztokraták csupán 6 esetben vállalták a kormánypárt képviseletét. Igen jellemző, hogy míg a földbirtokosok a régióban 1875-1896 között megválasztott kormánypárti képviselőknek csak 23%-át, addig a régióból a parlamentbe jutott függetlenségieknek 49%-át tették ki. A nemzeti pártiak esetében az egyharmados, a pártonkívülieknél 57%-os és az antiszemita pártiaknál 50%-os arányt jelentett. A régió 1875-1896 között megválasztott képviselőinek mindössze 6%-a került ki az államigazgatás tisztviselőgárdája közül. Négyötöd részükben a Szabadelvű Pártot képviselték (volt főispánok, miniszterek stb.). A helyi önkormányzati, azaz a megyei és városi tisztviselők rétege a mandátumot nyert képviselők közt 15%-os részesedéssel volt jelen. Több mint kétharmaduk a kormánypártban foglalt helyet. Egyötöd, illetve egynyolcad részben a függetlenségi és a nemzeti párti ellenzék képviselői voltak. Mindez jelzi, hogy a kormánypolitikát ellenzők a megyei és városi autonómián belül igen csekély mértékben jutottak szerephez. Az ellenzékiségnek nem ez a tisztviselői réteg alkotta bázisát. A régió függetlenségi képviselőinek a korábban önkormányzati hivatalt viselt személyek csupán 7%-át tették ki. Ezzel szemben ez a réteg a régió kormánypárti képviselői között 29%-os részesedést mutathatott fel. Az állami kinevezéssel álláshoz jutott tisztviselők között csupán a bírói és ügyészi kar politikai állásfoglalása mutat eltérő vonásokat. Úgy tűnik, hogy a jogszolgáltatástól elvárt pártatlanság politikai értelemben sem hagyta érintetlenül ezt a réteget. Azaz, amíg az államigazgatás és a helyi önkormányzat tisztviselői közvetlen függésben álltak a kormánytól (és itt a függés mértéke volt csupán meghatározó), addig a bírák és ügyészek politikai gondolkodása, véleménynyilvánítása szabadabb utakon járt, szoros összefüggésben a jogszolgáltatás speciális szakképzettségi követelményeivel. Nem tekinthető így véletlennek, hogy döntő többségükben függetlenségi elveket vallottak, legalábbis az erősen ellenzéki beállítottságú dkdunántúli régióban. A magántisztviselői réteg, valamint a tanári kar ezzel szemben egyértelműen a kormányt támogatta. A humán értelmiség többségére a kormánypártiság jellemző. A Szabadelvű Pártban - országosan - 3,4%-ot tett ki részesedésük. A régió kormánypárti képviselői 1875-1896 között végül is 58%-ban az államilag kinevezett hivatalnokság és tanári kar, valamint az önkormányzat tisztviselői kerültek ki, míg a függetlenségieknél ez az arány csak 17%-ot ért el. A többi ellenzéki pártnál még ennél is kevesebbet, összességében a régió 1875-1896 között megválasztott képviselőinek egyharmadát a tisztviselők alkották. Az önálló anyagi alapokkal rendelkező, szabadfoglalkozású értelmiségieknél azonban ezzel ellentétes kép bontakozik ki. A régió kormánypárti képviselői közti arányuk mindössez 10% volt, míg a függetlenségieknél 29%, a nemzeti pártiaknál 27%. A korábban ügyvédi pályán tevékenykedő képviselőknek a régióban csak 12%-a jutott a Szabadelvű Pártra, míg a függetlenségiekre 56%-a és a nemzeti pártiakra is 24%-a. A régió 1875-1896 között megválasztott képviselőinek 15%-át az ügyvédek alkották. Bár a kormánypártban — országos viszonylatban - az ügyvédeknek csekély szerep jutott, mégis a képviselőház összes ügyvéd foglalkozású képviselőinek fele a Szabadelvű Párthoz tartozott. Az 1896. évi választásokon ezt a csoportot érte a legnagyobb veszteség, mivel a kormánypártiság a mandátumszerzésnek lényeges elemét képezte, miközben az ügyvédek többsége ellenzéki magatartású volt.