Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE 18-20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL - Koroknai Ákos: A dualizmus kori parlamenti választások a Délkelet-Dunántúlon (II. rész)

A pártok politikai tevékenysége szinte teljesen kimerült a jelöltállításban. A jelölt, illetve az ellenjelöltállítás a személyes érdekek posványába süllyedt. Egyes kerületek szinte hitbizományként tartoztak egy-egy kormánypárti vagy ellenzéki jelölthöz. A pártok így csak a választások idejére elevenedtek meg, és akkor is a képviselő vagy képviselőjelölt személye tartotta ezeket össze, nem pedig a pártprogram. A politikai hatalomban érdekeltek, illetve az ezt megszerezni törekvő politikusok választásonként toborozták híveiket, miközben magukat vagy érdekeiket támogató jelölteket állítottak a választásokon. Ehhez pedig temérdek pénz kellett. Az országgyűlési választások közötti időszakokat a pártélet csaknem teljes hiánya jellemezte. Torda-Aranyos megye főispánja 1898 elején pl. tudakozódott a Baranya megyei főispánnál a szabadelvű pártkörökről. A főispán azonban sajnálattal közölte, hogy csupán Pécs város szabadelvű pártkörének alapszabályait küldheti meg számára tájékozódás végett, mert a megyében sehol sem működik másutt szabadelvű pártkör.

221 A pártok, ha a kerületeket saját erőből nem szerezhették meg vagy tarthatták meg, megkötötték a titkos, de hallgatólagosan elismert pártközi választási paktumokat, amelyek a pártélet egyik fő mozzanatát képezték. így számtalan esetben lehetségessé vált, hogy a kormánypárt és az ellenzék valamely pártja ugyanazon kerületben országgyűlési ciklusonként váltogassa egymást. Ez a pártok közötti viszony határozta meg a pártok helyét és szerepét nemcsak a pártéletben, hanem az egész hazai politikában. A folyamatos működés hiányában választásról választásra kellett a pártokat újjászervezni, a párthíveket toborozni és megvesztegetni. A kormánypárt szervezői feladatainak nagyrészét a megyei főispánok látták el hatalmi pozíciójukból adódóan, de a konkrét szervezési tevékenységet áthárították alispánjaikra és szolgabíráikra. A párton belüli hatalomgyakorlásnak ez a módja a hivatali alá- és fölérendeltségi állapotnak felelt meg. A pártbeli információáramlásnak is ez az útja volt a legkitaposottabb. Bár alakultak választási körök, mégis ezek élén a törvényhatóság vezető tisztviselői álltak — különösen a Szabadelvű Párt esetében —, s így a pártstratégiával kapcsolatos hírek rajtuk keresztül áramlottak. A pártszervezés, a pártpolitikai áramlatokról készült információs jelentések összegzése mégis leggyakrabban a mindenkori miniszterelnök, illetve belügyminiszter feladatát képezte. Erőskezű miniszterelnök esetén, mint Bánffy is volt, a belügyminiszternek nem sok szerep jutott. Bánffy mellett még a kipróbált, öreg Podmaniczky Frigyes pártelnöknek sem igen akadtak feladatai. A döntéseket így valóban nem a pártkörökben hozták, hanem az említett két tárcánál. Ez azonban nem zárta ki, hogy a pártkörök vagy a főispánok javaslatait nem hallgatták volna meg. Sokkal jellemzőbb mégis, hogy a kormánypárti jelöltek állítását felülről kezdeményezték. Ettől eltérő volt a függetlenségiek információs rendszere, mert a közigazgatási apparátusra csak korlátozott mértékben támaszkodhattak. A klubszerű 48-as olvasókörök és polgári egyletek alkották ezért a megyei és városi függetlenségi pártkörök hírbázisát, többnyire érzelmi és nem szervezeti alapon. A világnézeti alapon szervezett Néppárt volt az első és egyetlen olyan hazai párt, amely hivatásos vezetővel pártirodát tartott fenn, s amely a katolikus körök és legényegyletek hálózatára épített. A katolikus szlovák, német és horvát paraszti rétegekre, kisiparosokra - szélesebb tömegméretekben — építeni szándékozó párt a katolikus egyleti mozgalomban olyan szervezeti kereteket tudhatott a hátterében, ami egy konzervatív felfogású katolikus tömegpárt kialakításának lehetőségét villantotta fel a Gazdaszövetség agrárius-klerikális részének és szerveinek