Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE 18-20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL - Rozs András: Kopács község úrbéri panaszai a 19. század első felében

Úrnak Járásbeli Uradalmai nagyon is bőven adakoznak". A védőügyvéd kimondta, hivatkozva a törvényekre, hogy azok zsarolásokat, az erőszakoskodásokat, valamint az ajándékok elvevését a köztisztviselőknek szigorúan tiltják, azoknak meg kell elégedniük a háziadóval. A jobbágyok ügyvédje hangsúlyozta, hogy a megyei választott tisztviselők fő feladata a törvény szolgálata, ezért a „Törvényes Bizonyság" kiküldöttei vele, az ügyvéddel együtt ,,a' nép mellett tartoztak volna törvényszabta rend szerént fel állani", nem pedig „az épp arra nem szoruló Uradalom mellett prókátoroskodni" - a jobbágyok egyik már korábban hangoztatott érvét elevenítve fel ezzel. A kemény hangú és bátorságra, elszántságra valló levelet azonban hamar követte ijedt visszakozás, sőt alázatos bocsánatkérés. A vármegye urai az okvetetlenkedő, kellemetlen támadót rövid úton el akarták intézni, fenyítő eljárást indítottak ellene. Erre Szabó visszakozott, kérte felmentését, mert ő előző két folyamodását „ifjúi tűzből vagy a vélt igazság mohó és mértéken túli szeretetéből" írta. A Kopács községieknek pedig megjelentette, hogy a megyegyűlés Sey főbíró pártját fogta és egy vizsgáló deputáció kiküldését rendelte el a község panaszainak kivizsgálására. Szabó intette a kopácsiakat, hogy a „deputációt várják be csendességgel", mondják el előtte panaszaikat, de „egyetértéssel, ne versengve, egymásnak ellentmondva, mert különben igazságuknak vége lesz, viszont ha együtt maradnak, nyernek". Felsőbb helyekre még nem szükséges folyamodniuk; a deputáció „bejöttéig" ne féljenek, mert a megye pártfogolja őket. Szabó Péter a vármegyéhez írott igazságkereső levelében egyáltalán nem foglalkozott a Kopács községbelieket gazdálkodásukban ért sérelmekkel, viszont annál többet érvelt az őt és a jobbágyokat ért hatalmi visszaélésekből származó jogtalanságok orvoslásáért. A kopácsiak pedig nem hallgattak ügyvédjüknek csendességre intő szavára, hanem harcukat fokozták, éppen az utóbbi sérelmek újabb kiterjesztése miatt. Sey József főszolgabíró az erőszak eszközéhez nyúlt, amikor legjobb képviselőjüket, Szálai Józsefet - akit a község 1843-ra ismét esküdtnek választott - Dárdán, a főszolgabírói épületben megveretett „12 botokkal". Szálai ugyanis aláírta nevét esküdtként a kopácsiak panaszlevelére, majd amikor a főbíró őt ezért kérdőre vonta - a korábbi eltiltásra hivatkozva —, igen önérzetesen rendreutasította a vármegye emberét, hangoztatva esküdtségének törvényes voltát. Mire Sey főszolgabíró a feudális hatalom utolsó érvét, a botot vetette be ellene. A hatalom képviselőjének durva eljárása még inkább elmérgesítette a kopácsi jobbágyok és földesuruk viszonyát. A harc most már a jobbágyság és a nemesi megye háborújává élesedett. A kopácsiak 1843. március 22-én a vármegyéhez feladott újabb panaszlevelükben felháborodásuk minden dühét Sey József ellen zúdították, panaszaikat elsősorban az ő személye ellen hozták fel, és csak másodsorban szóltak az uradalmi tisztek ellenében. Sey főbírót három pontban támadták. Először Szalay József esküdtségéből kitevése és igaztalan büntetése miatt. Szép szavakkal ecsetelték Szálainak a község ügyeiért tett érdemeit és hangsúlyozták, hogy a község többségének akarata érvényesült akkor, amikor Szálai Józsefet 1838-tól többször is elöljárójuknak választották az 1836. IX. tc. rendelkezése szerint. Az ő képviselőjüket „mi gyanúból, miből nem" méltatlanul zárták uradalmi tömlöcbe és tette ki Sey főbíró esküdtségéből. Ez ellen a község tiltakozott: ,,E' szomorú eset fájdalmunkra esvén, orvoslásért folyamodtunk az ezen tett elkövetésében gyönyörködő Tekintetes Fő Szolga Bíró Urunkhoz, de bizony itt az orvos beteg volt, 's irt nem adott." Szálai és a község kérte a törvényes kivizsgálást, de Sey nem jelentette az ügyet a törvényszéken, nem tett egész évben semmit, pedig a község kívánta, hogy „ártatlansága vagy tessen ki, vagy ha bűnös, bűnhődjön"; „közben telyesen (sic!) véltük, hogy a' mély halgatás (sic!) Szálai Józsefet igazságában paizsolja; azonban kisül, hogy a halgatás (!) alatt fagyos kígyó lappangót (sic!), melyt öntudatlan magunk melen-