Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Koroknál Ákos: Az 189ó. évi választások Délkelet-Dunántúlon

tartozott, azaz ezek a területek nem álltak erősebb gazdasági nyomás alatt, még ha többségük a gazdaság- és városfejlődésben alacsonyabb fokot is ért el. A nemzetiségi értelmiség inkább az állami és megyei hivatalok elnyerésénél szorult háttérbe. Az állami és nem állami tisztviselők, altisztek és szolgák 36%-a jutott a nemzetiségi vidékekre, az önálló iparosoknak és kereskedőknek pedig mintegy egyharmada. így végeredményben - erős, vagyonos polgárság hiányában - a hatalom a nagyvagyonú, politikailag és társadalmilag legnagyobb befolyást élvező arisztokrácia és nagybirtok kezében összpontosult, amely a tőle függő és egyre jobban elszegényedő dzsentriben talált támaszt.'

11 Bánffy - osztozva Beksicsne'k Thoroczkay ,,Program"-jával elvileg rokon álláspontjában - a választási problémák megoldásálra maga is basoiniló nézeteket hangoztatott a képviselőházban, ti. hogy az újraszabályozás elkerülhetetlen, s hogy ebben helyes álláspont kialakítása csak akkor lehetséges, ha róla szenvedélymentesen döntenek. A kérdés ezzel rövid időre háttérbe szorult. Beksics nyomán — feltehetően még Bánffy is úgy vélekedett —, hogy a román nemzetiségi mozgalmak visszaszorítására elégséges a jól kiépített közigazgatás és igazságszolgáltatás, amivel elérhető, hogy Erdélyben „magyar nemzeti szellemű román párt" keletkezzék, amelyik a Román Nemzeti Párt hatását ellensúlyozza. Beksics szerint egy ilyen hazafias román párt alakítására elérkezett az utolsó óra. ,,E pártnak embryója a román parasztságban található fel, mely sok helyen úgyis ellentétben van az őt zsaroló dákoromán ügyvédekkel." Mindehhez pedig természetes segítséget nem a politikai erőszak, hanem a gazdasági asszimiláció nyújt, mint ahogyan a szerb kérdés is megszűnt élő problémának lenni, ,,de nem azért, mert a politika, hanem (mert) gazdasági tényezők oldották meg". A parlamenti reform kérdését azonban a sajtó és a képviselőházi viták állandóan felszínre hozták. A kúriai bíráskodás ügye, a román részről napirenden tartott és a nemzetiségi ügyekkel is kapcsolatos választási reform — főként a cenzus és a választókerületek terén - a közvéleményt szüntelenül izgatta. Perczel Dezső belügyminiszter így kénytelen volt azt a választói statisztikát újra beszerezni, amelyik időközben elveszett, s amelyet a Statisztikai Hivatal készített 1893-ban a választójogi törvény reformjához.'

2 Ezzel a statisztikai anyaggal, amely a választókorú népesség foglalkozási csoportonkénti részesedését is tükrözi, a későbbiekben foglalkozunk. Egyelőre elég megjegyeznünk, hogy ezt már 1895 tavaszán Bánffy tanulmányozhatta, sőt Beksics is merített belőle. S hogy ez mennyire így történt, mi sem jobb bizonyíték, mint Beksics újabb tanulmánya: ,,A közvélemény és a parlamenti reform" címen 1895 júliusából.

:!:! Beksics nem győzte hangsúlyozni, hogy a választási rendszer megújítását a magyarság érdekei követelik meg, szemben azzal az általános felfogással, amely ettől a nemzetiségek — különösképpen a romának — megerősödését várta. Ráirányította Bánffy figyelmét a közvélemény végleteire: a soviniszta és nemzeti önbizalom hiányát hangoztató nézetekre, e két szinte egymást kizáró felfogás sajátos keveredésére, ti. hogy a magyarság egyszerre töltsön be a Keleti és Nyugati Kárpátok között hódító szerepet, miközben gyengeségét hirdetik. Beksics e kettős szemléletnek tulajdonította, hogy a hazai politikában a hódításigény és a nemzetiségekkel szembeni magyarságféltés kibékíthetetlen ellentmondása alakult ki. Ezért szorgalmazta az egyházpolitikai kérdések sürgős levételét a napirendről és felváltását a parlamenti reformmal. Élesen elítélte a konzervatív politika ún. „fajfenntartó" intézményeit, a nemzeti jelszavakkal takarózó politikai „romlottságot". Elvetette a „jog és igazság" jegyében teremtett politikát, az így kialakított vá7. B. Helytörténetírás 1983/84 97