Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Koroknál Ákos: Az 189ó. évi választások Délkelet-Dunántúlon

részt a Függetlenségi és 48-as Párttól kölcsönözte, míg a gazdasági követelések terén — nagybirtokos társadalmi bázisának megfelelően - agrárius elveket vallott. A Nemzeti Párt követelései azonban irreálisak voltak. 67-es alapon nem lehetett következetes nemzeti politikát folytatni, mert az ellentmondott a dualista berendezkedésnek. Az uralkodó 1894 decembere végén számos politikust hallgatott meg a belpolitikai válság megoldása végett. A megbeszéléseken a klerikális és agrárius szószólók erős konzervatív kormányt akartak fúzióval, míg a merkantilisták átmeneti kormányt javasoltak. Az átmeneti kormány élére egyre gyakrabban hozták szóba — kényszermegoldásként — Bánffy Dezsőt, aki maga is tárgyalt az uralkodóval, ismertetve politikai elképzeléseit, miszerint a már szentesített 3 egyházpolitikai törvényt életbe kell léptetni, s a függőben levő kettőt is le kell tárgyaltatni. A fúziót Bánffy elvetette, bár tudatában volt annak, hogy a kormánypártból azt többen is támogatják. Közölte az uralkodóval, hogy a legközelebbi választásokra - melyeknek megtartását ekkor még 1897 tavaszára tervezték - kész programmal lép elő, ti. a közigazgatás szabályozására irányuló valamennyi törvényjavaslat egyidejű elintézésével. Tisza Kálmán is átmeneti politikai kormányfőnek vélte Bánffyt, de megjegyezte, hogy nem kizárt megerősödése sem, ami be is következett, jóllehet többen alkalmatlannak tartották személyét a pártviszonyok szabályozására. A pártonkívüli Szapáry Gyula gróf is kifejtette nézeteit, és másokkal ellentétben erős és nem átmeneti kabinet alakítását javasolta, nehogy egy gyenge kormány az elkövetkező választásokon csődöt mondjon.

18 Bánffyról ilyen körülmények között mindenki azt hitte, hogy önmagától bukik meg, nem kell megbuktatni. A gyengének vélt miniszterelnök-jelölt azonban rendkívüli ravaszságáról tett ta'núbizonyságot. Ismerve a Tisza-csoport kételyeit frányában, kormányalakítása után — Ferenc József kérésére - 1895. február 22—25. között fúziós tárgyalásokat kezdett Apponyi Albert gróffal és Horánszky Nándorral, a Nemzeti Párt vezetőivel, noha nem volt a fúzió híve. Bánffy a megegyezéstől azt várta, hogy a pártonkívüliek (az ún. Szapáry-párt) is csatlakoznak a Szabadelvű Párthoz, míg viszont ez fordítva nem állt fenn, olyannyira nem, hogy emiatt még a kormánypártból kilépésekkel is számolni lehetett. Bánffy világosan látta, hogy Apponyi belpolitikai állásfoglalásai nem akadályai a fúziónak, mert azok mögött pártpolitikaii, taktikai okok búzádnak meg, mint pl. az egyházpolitikával, a közigazgatási reformmal, a nemzetiségi és szocialista szervezkedésekkel kapcsolatos 'kérdések. Sokkal aggasztóbbnak tűnt viszont Apponyinak a dualizmus továbbfejlesztésére irányuló elképzelése. Bánffy ennek tisztázására Beksics Gusztávval tanulmányt is készíttetett ,,A dualizmus és politikai pártjaink" címmel. Csak ezt követően referált Ferenc Józsefnek, hogy a fúziós tárgyalások során Apponyi nem mondott le a hadseregre vonatkozó követeléseiről (magyar tannyelvű katonai akadémia létesítése, a honvédség és csendőrség jelvényhasználata), s így a tárgyalásokat meg kellett szakítania. Bánffy, ha a fúziós gondolattal nem is értett egyet, annak lehetőségét mégsem vetette el teljesen, amint azt politikus kortársai feltételezték kormányra jutásakor. A fúziót ugyanis a Szabadelvű Párt megerősödéséhez kötötte. Előbbrevalónak tartotta a belső pártegység megszilárdítását. Az uralkodónak ki is fejtette, hogy az egyházpolitikai törvények életbeléptetésétől, illetve a még függőben levő két törvényjavaslatnak (a vallás szabad gyakorlatáról és az izraelita vallás recepciójáról) képviselőházi végleges letárgyalásától várja a kormánypárt stabilizálódását, s csak ezután helyesli a Nemzeti Párt fúzióját a Szabadelvű Párttal.