Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK PÉCS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Nádor Tamás: Adatok és dokumentumok a pécsi ünnepi játékok történetéből (1933-1938)

fáj a Kodály-^Barták-Tóth Aladár urakból álló triásznak, hogy nem kérték fel őket a szabad­téri előadások fő-fődíszvédnökeinek vagy hasonlóknak. Lehet, hogy így van. Kedves Barátom, erre a rosszakaratú förmedvényre kár volna zenei jellegű cáfolatot adni. Kár volna a pa­pírért, -tintáért, toliért. Itt csak szánakozni lehet és szomorkodni, hogy magyar zenei »főem­berek« ahelyett, hogy örülnének a vidék zenei ünnepeinek, doronggal ütik azokat". 31 E programokat közölte az ünnepi Játékok műsorfüzete, ennek nyomán csaknem vala­mennyi napilap is. a2 Pécsi Napló, 1936. máj. 27-i számában. 33 Fabinyi Tihamér (1890—1953) ügyvéd, miniszter, felsőházi tag, a MTA tagja. Jogi tanul­mányait a berlini, lipcsei, a cambridge-i és a budapesti egyetemen végezte. 1921-ben a Ganz Danubius RT. jogügyi igazgatója, majd ügyvéd. A Nemzeti Egység Pártja programjá­val Pécs országgyűlési képviselője, kereskedelemügyi, majd pénzügyminiszter. 1938-44 kö­zött a Magyar Altalános Hitelbank elnöke. 1944-ben Svájcban, majd az Egyesült Államok­ban telepedett le. Bölöny József: Magyarország kormányai 1845. 1975 c. könyvében Fabinyi halálának helye és ideje: „Vevey, Svájc, 1960, vagy 1962." 34 Dr. Szőnyi Ottó (1876-1937) művészettörténész, 1899-től pécsi püspöki levéltáros, 1925­ben berendezi a dóm-múzeumot, melynek igazgatója. 1927-ben megírja a pécsi útikalauzt. Pécs Idegenforgalmi Irodája adta ki 1935-ben Székely Bertalan művészete a székesegyház­ban c. előadását. 35 Zádor Jenő (1894-1977) zeneszerző. Bátoszéken született, zenei tanulmányait Bécsben és Lipcsében végezte. 1922-től a bécsi Új Konzervatórium, iT935-től a budapesti Zeneművészeti Főiskola tanára. 1939-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. 36 Az 1936. jún. 7-én kelt pótszerződés szerint a Pécsi ünnepi Játékok Rendező Bizottsága kötelezi magát arra, hogy Újházy György író budapesti lakosnak, a Missa Solleminis című liturgikus dráma szerzőjének járó jogdíj címén a nézőtéri jegyek eladásából befolyt bruttó bevétel 5 °/o _t téríti mégis azzal a további kötelezettséggel, hogy amennyiben ezen bevéte­lek meghaladnák a tényleg felmerült és folyósított kiadások összegét, — a szerzőnek a már fentebb említett bevételekből tantième címén különben téríteni szokás 10 (tíz) százalékos és a fentebb már 5 %-ban megállapított elszámolás eredményéhez képest a sufficit erejéig ki­fizeti". 37 Újházy levele 1936. jún. 7-én a polgármesterhez. JPM Helyt. Gyűjt. 1.78.329.329. sz. 38 Innocent Vince Ernő 1936. jún. 4-én érkezett levele a Pécsi ünnepi Játékok Rendező Bi­zottsága irattárában 318/1936. sz. alatt iktatva. :ií) Dr. Schaurek Rafael (1882-1960) a pécsi egyetemen a magánjog nyilv. rendes tanára 1922-től. Tudománykedvelő és művészetpártoló tevékenysége, igazi pécsi lokálpatrióta maga­tartása nyilvánult meg a hírlapokban és folyóiratokban megjelent cikkeiben. A zeneművészet­lel irodalmi téren, valamint gyakorlatban is kiváló eredménnyel foglalkozott. 40 Dr. Schaurek Rafael előadása végül is Bp. I. hullámhosszán hangzott el. 41 Dr. Schaurek rádióelőadásáról kiadott közlemény (melyet a napilapok közöltek) a JPM Helyt. Gyűjt. 1.78.329.194. sz. alatt. Horváth Mihály 1936. júl. 22-én keltezett levele. JPM Helyt. Gyűjt. 1.78.329.37. sz. Dr. Sik Lajos válasza: 1.78.329.149. sz. 43 „Megkezdődtek a tárgyalások a pécsi ünnepi játékok állandósítása érdekében. Tudo­másul vette az ünnepi játékok nagybizottsága a Missa Sollemnis előadásainak elszámolá­sát." Pécsi Napló 1937. jan. 6. sz. A nagybizottság üléséről a JPM Helyt. Gyűjt. 1.78.292. sz. A Pécsi ünnepi Játékok Baráti Társasága 1937. máj. 10-én megalakult. Alapszabálya: JPM, Helyt. Gyűjt. 1.78.281.2. sz. alatt. 44 Pécs szab. kir. város törvényhatósági bizottságának 1937. febr. 12-i közgyűléséről: 18. jkv/1425/E/1937. közgy. sz. alatt. Dr. Sik Lajos 1938. máj. 3-i levele Zsoldos Imréhez. JPM. Helyt. Gyűjt. 1.78.329.294. sz. alatt. 40 Dr. Oravecz Pál (1895-1962) főorvos, (egyetemi tanársegéd, fogorvos, később pécsi egye­temi tanár) 1938. máj. 22-i levele. JPM Helyt. Gyűjt. 1,78.329.231. sz. alatt. 47 1938. ápr. 2-i feljegyzés. JPM Helyt. Gyűjt. 1.78.329.292. ;z. 48 Pécsi Napló 1938. jún. 12-i számában. 49 A Hamza-Körner—Vajda—Film ajánlata 1938. február 24-i levélben. JPM Helyt. Gyűjt. 1.78.329.291.2. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents