Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)
TANULMÁNYOK PÉCS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Márfi Attila: Adatok Nikolszky Géza munkásságához
Nikelszky bútor tervei, mikor még a pécsi Asztalos Szövetkezet számára készített tervrajzokat ///. Irodalmi munkássága Nikelszkyt Pécsre kerüléseikor, mint tehetséges versélőt és publicistát tartották számon. Sorozatban jelentek meg versei, tárcái és művészeti kritikái. Ide sorolhatjuk tanulmányait és előadásait is. Már egész fiatalon jelentek meg versei a Szatmár c. városi (hetilapban (1893). 1896 novemberében a Pesti Naplóban megjelent „Temetők ünnepén" c. versével kivívta Ábrányi Emil buzdító sorait s elismerését. Ettől kezdve versei és egyéb prózai művei a Magyar Géniuszban, Szabad Szóban s a Magyar Szolomban jelentek meg. Az 1900-as évektől versei, tárcáü és kritikái a Pécsi Napló, Pécsi Figyelő, Pécsi Hírlap c. helyi újságokban latnaik napvilágot. Ebben az időszakban három verses kötete jelent meg saját kiadásban. Az első 1900-iban az „Ifjúságom" c. kötet. A borító szecessziós címlapját Darilek Henrik rajzolta s Taizs József nyomdájában készült. A helyi újságok 'közül a Pécsi Közlönyben Liebhardt József, a Pécsi Naplóban pedig S. Várady Ferenc írtak recenziót. A Vasárnapi Újság és a Magyar