Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)
TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Szüts Emil: Politikai küzdelmek a megszállt Pécsett és Baranyában
Április 21-én a bíróság vezetője felkereste a pécsi Antant Missziót a városi tanács hirdetményének visszavonása ügyében, április 25-én pedig a királyi főispán, a királyi törvényszék elnöke és az ügyvédi kamara elnöke a szerb kormánybiztost a következőkre kérte: 1. adjon határozott választ, hogy a megszálló hatalom jóváhagyta-e a lakásügyi és a munkásbíráskodási szabályrendeletet. Ha igen, eszközölje ki azok végrehajtásának megtiltását. 2. A hirdetményt helyezzék hatályon kívül és ezt tegyék megfelelően közhírré. 3. Nyújtson határozott biztosítékot, hogy a városi közigazgatás - a jövőben semmi körülmények között s semmi címen nem fog beavatkozni a bíróságok és ügyészségek hatáskörébe, s a hírlapi támadásoktól is megóvja ezeket. 8 '' Ugyancsak tiltakoztak az ellen is, hogy az ügyvédi kamarának a város határozatait elutasító állásfoglalását a város vezetősége azzal torolta meg, hogy az ügyvédi kart a városi ügyekben és azok szervei előtt való képviselettől eltiltotta. A képviseletet csak azoknak engedte meg, akik írásos nyilatkozatban törvényesnek ismerik el a Pécs városában létesült új közigazgatást. A szerb kormánybiztos a panasz ügyében tárgyalt Linder Béla polgármesterrel, aki úgy nyilatkozott, hogy csak kényszerűségből avatkozott be a bíróság hatáskörébe. Védekezésből, mert a bíróság határozataiban törvénytelennek mondták ki a városi közigazgatást. Linder érvelését a bíróság vezetője, mint alaptalan vádaskodást visszautasította. Arra a konkrét felvetésre pedig, hogy a város három cégjegyzési ügyét a bíróság hónapok óta elheverteti — azzal adják meg a választ, hogy a három ügy törvényesen le van zárva, elintézést nyert. ,,A törvényszék határozatai ellen ugyan a város panaszlattal élt, de az elkésetten adatván be, vissza lett utasítva." Az ügy folyományaként a szerb kormánybiztos felvetette az SHS lakásrendelet bevezetésének gondolatát, ezt azonban a bíróság vezetője a leghatározottabban elutasította. A rendkívül elmérgesedett helyzet feloldására L ín derék - nem hivatalos, baráti - eszmecserét javasoltak a szerb kormánybiztos közvetítésével. A bíróság elnöke elutasítva minden ilyen jellegű megoldást felvetette, hogy amennyiben Rajits korlátozva van, hatásköre nem teszi lehetővé az érdemi megoldást, az SHS kormánytól kérik a két szabályrendelettel kapcsolatos intézkedést. Május 21-én a szerb kormánybiztos úgy nyilatkozott, hogy mivel a város vezetőségével nem tud eredményre jutni a felvetett kérdésben, legcélszerűbb, ha a bíróság közvetlenül az SHS kormányhoz fordul. Amennyiben ő onnan megfelelő utasítást kap, azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket. A bíróság vezetője ,,a tárgyalások s a helyzet ily kényszerítő kialakulásánál fogva, mégis magasabb közérdekekért való nem csekély hazafias önfeláldozással elhatározta", 80 hogy közvetlen érintkezésbe lép az SHS kormány illetékeseivel. Május 23-án az ügyvédi kamara kiküldöttjével Belgrádba utazott. Az igazságügyminisztériumban a több napra elutazott igazságügyminisztert helyettesítő Nikolics államtitkárral tárgyaltak, aki kifejtette, hogy az írásba is foglalt előterjesztés valószínűleg meg fogja nyerni az igazságügyminiszter helyeslését is. A közigazgatással való rendelkezés azonban a belügyminisztert illeti, ezért az iratot támogatólag továbbítani fogja. Ezután Chudovszky Géza a belügyminisztérium BBB osztályának vezetőjével kísérelt még kapcsolatba lépni (Alexejevics államtitkárral), de az elutasította. Sikerült azonban Pribisevics SHS belügyminiszterrel beszélni, aki ígéretet tett az ügy gyors elintézésére. „2 napon belül az igazságügyi államtitkár bevonásával érte-