Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Koroknál Ákos: Az 189ó. évi választások Délkelet-Dunántúlon

nek megfelelően a korábbi előjogokkal szemben az adózási képesség vált a választói jogosultság alapjává, amit a régi jogon választók számának 1869-1895 közötti mintegy 50%-os természetes csökkenésével (kb. 50 ezer fő) bizonyított.'

12 Ez valóban nem csökkentést jelentett vagy a választók szándékos átrétegzését hatalmi-visszaélési eszközökkel az ellenzéki vidékeken. Az ellenzék ezt mégis azzal igyekezett magyarázni, mert a régi jogon választójogosult egykori nemesség természetes kihalása nem csekély mértékben érintette a néppárti, nemzeti párti és függetlenségi választókerületeket, a régi nemesség területi elhelyezkedésének és azon belüli nagyságrendjének megfelelően. A függetlenségi Sima Ferenc a képviselőházban így eleve nagymérvű apasztásról szólt, amikor a kétmilliós népszaporulatot szembeállította a választók számának 1848 óta bekövetkezett csökkenésével. Az ellenzéki aggodalmaknak azonban megvolt az a realitása, hogy a mindenkori kormányzat igyekezett a választásoknál - különféle manipulációkkal - a kormánypárt választói alapját erősíteni, míg az ellenzékiségét gyengíteni, ami bizonyos határok között a választójogosultak körének önkényes szűkítését jelentette. Az általános szavazati jog bevezetése és a tiszta választások követelése 1895 novemberében így már a közelgő törvényhatósági tisztújításokkal állt összefüggésben, illetve az ellenzéknek pozíciói elvesztése miatt érzett félelmével/

3 A képviselőház pártviszonyai 1896 májusára igen kuszán alakultak. A Nemzeti Párton belül elvált egy klerikális csoport. Az Apponyi mögötti liberálisoknak egy része a kormánypárt, míg a másik része az Ugron-frokció felé hajlott. A kormánypárti Pécsi Napló még azt is lehetségesnek tartotta, hogy a SZÉP és a Nemzeti Párt között létrejöhet az annyiszor emlegetett fúzió, ha Apponyi lemond a nemzeti követelésekről. Ennek a felmelegített fúziós gondolatnak a hátterében az állt, hogy a kormánypárt megnyerve magának a Nemzeti Pártot, ki játszhatja azt a Néppárt ellen, ,,ha Apponyi Albert gróf határozottan, nyíltan, minden kétkedést, félreértést kizárva, minden ellenzéki párttaktikát mellőzve a szabadelvűség alapján elítélné a jelzett retrogád irányú áramlatot, s mint közös ellenség ellen egyesülésre hívná fel az ország liberális elemeit" . A Néppárt megbuktatásának ezt az útját azonban Apponyi - ipolysági választási beszédében - elvetette/'

4 Az ún. pártonkívülieket tömörítő Szapáry-pártnál elsősorban arra számítottak, hogy nagyobbik része a Nemzeti Párt bomlása miatt visszatér a kormánypártba, míg kisebbik hányada a Nemzeti Párt klerikális elemeit támogatja. A Függetlenségi és 48-as Párton belüli Ugron-frakcióban viszont, amely az ,,anyapártnak" tartotta magát, egyfelől kialakult egy olyan csoport, amelyik nyíltan hangoztatta a néppárti eszméket, az egyházpolitikai törvények revíziós igényét, míg a másik csoportot azok alkották, akik általában elégedetlenek voltak a SZÉP és a többi ellenzéki párt programjával, és az Ugrón-frakciót ezért választották politikai fórumuknak. A SZEP-nek így a képviselőházban csupán csak a Függetlenségi és 48-as Párt Kossuth-frakciójára lehetett számítania, amely az Irányi Dániel-féle liberális eszméket vallotta, s amely épp ebből kifolyólag, nem veszélyeztette a kormányt. A SZÉP abban bízott, hogy azokban a kerületekben, ahol az erős ellenzékiség miatt az elkövetkezendő választásokon a kormánypárt nem állít jelölteket, ott a liberális függetlenségiek jönnek be. Ez a számítás részben be is vált/'"' A függetlenségiek programja azonban nem volt egységes. Simonfay János, a pécsváradi kerület függetlenségi képviselője pl. elismerte, hogy a Függetlenségi és 48-as Párt két malomkő: a SZÉP és a Néppárt között őrlődik, amit úgy vélt feloldhatónak, ha a párt megtartja közjogi alapállását, míg „személyes meggyőződését senkinek befolyásolni nem akarván, az egyházpolitikát illetően mindenki-