Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Koroknál Ákos: Az 189ó. évi választások Délkelet-Dunántúlon

talanságok mutatkoztak vidékenként. Ez elsősorban - 1877-től - a magyarlakta vidékek és a fejlődő városok szavazati jogát csorbította. Egész régiók kerültek hátrányos helyzetbe. Különösen a városi népesség képviselete alakult kedvezőtlenül, nem állt arányban sem a népszaporulattal, sem a gazdasági emelkedéssel. A választókerületi beosztás pedig az 1870-es évektől - mindvégig a dualizmus alatt — változatlan maradt, nem követte az átalakuló viszonyokat. Beksics az 1895. évi választási statisztikai adatok alapján foglalkozott a választókerületi beosztás megreformálásával. Adatai megegyeznek az 1893. évi választási statisztikai anyaggal, amely nemcsak a magyar, német, szlovák és román nemzetiségű választókat vette figyelembe, hanem a ruténeket, horvátokat, vendeket, szerbeket és egyéb nemzetiségűeket is. így a két statisztikai anyagból számítható arányok azonosak. Beksics 5 választókerületi csoportot állított fel. Az elsőbe a magyar illetve a magyar és német, a másodikba a felvidéki szlovák, a harmadikba a román többségű erdélyi, a negyedikbe a vegyes nemzetiségű megyéket (Kis-Küküllő, Máramaros, Temes, Torontál, Ugocsa, Ung) osztotta, míg az ötödikbe a szabad királyi és törvényhatósági joggal felruházott városokat. Baranya, Tolna és Somogy megye az első csoportba jutott, amely 36 megye 225 választókerületét tartalmazta. A beksicsi 10 Ft egyenes adó vagy az írni-olvasni tudás követelményének felállításával e csoportnál érhették volna el a legnagyobb gyarapodást (az 1895/96. évi 225 kerület helyett 245 illetve 248 kerület), míg a szlovák és román többségű választókerületeknél csökkenés állt volna be. Beksics, amikor a városi-polgári választókerületek szaporítását vetette fel, álláspontját részletesen is indokolta az általa követni kívánt „nemzeti" politika szellemében: „Ezekben most a vidéki pórnép leveri a választások idején a városi intelIigentiát. Ez az oka annak is, hogy sok ily vidéki központ szélsőbali képviselőt küld. Ha e városok megszűnnek az őket környékező falvakkal együtt képezni választókerületet, nemcsak a nemzeti érdek fog nyerni, hanem egyszersmind nem szenved hátrányt a pártérdek sem."'

0 A kérdéses városok közt Dunántúlon megtaláljuk Kaposvárt, Nagykanizsát, Kőszeget, Veszprémet és Szombathelyt. Beksics javaslata a DK-dunántúli régiót összességében kedvezőbb helyzetbe juttatta volna. Amíg ugyanis a régió választóinak száma 1893-ban 7,5%-kal részesedett a megyék és városok választójogosult népességéből, addig a választókerületnek csak 5,3%-a jutott a régióra. Beksics szerint viszont a kialakítható 32 választókerület (a 22 helyett!) már 7,8%-os részesedési arányt jelentett volna. A következő táblázatból az is kitűnik azonban, hogy az 1874. évi törvénynek mekkora volt a jogfosztó ereje, hiszen a 10 Ft-nál több állami adót fizetőknek az aránya országosan 23%-ot tett ki az ugyanezt az adót megfizetőkhöz képest. S ezek valóban ki is maradtak a választójogosultak közül, holott mások, mint pl. egy állami tisztviselő már 5-6 Ft adó lerovásával is választópolgár lehetett. E téren Somogyban volt a legkedvezőbb a helyzet, mert a 10 Ft állami adót megfizetők, de nem választójogosultak aránya csak 15%-ot tett ki, míg Baranyában már 26%-ot, sőt Tolnában 38%-ot. A régió viszonylatában ez átlagosan 27%-ot jelentett! A választási törvény igazságtalansága méginkább sújtotta a városi népességet, mert pl. Pécsett a 10 Ft állami adót lerovok aránya, akik nem jutottak szavazati joghoz, 51%-ot ért el az ugyanekkora adót megfizető választójogosultakhoz képest. Ezekre az aránytalanságokra, a választási rendszer hiányosságaira vet fényt 1893ból a következő táblázat: