Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Koroknál Ákos: Az 189ó. évi választások Délkelet-Dunántúlon

sag feladatát képezte ennek kinyomozása. Azaz az üzletkör kiterjedésének meghatározását közigazgatási kérdésnek minősítették. így végső soron kisiparosnak számítottak mindazok, akik az 1884:17. tc. szerint iparigazolvánnyal rendelkeztek, és üzleti tevékenységük kisipari jellegűnek minősült. (A szubjektív értékeléseknek azonban tág tere nyílt.) A segédet tartó falusi kisiparos választói jogosultsága a segéd után fizetett 2—4 Ft elsőosztályú kereseti adóhoz kötődött. Megállapítható tehát, hogy a választói törvény bár 105 Ft tiszta jövedelem utáni adófizetéshez kötötte a cenzust, de annak mértéke a jövedelem alapján választóknál igen eltérő volt a különböző adókulcsok miatt. A polgári fejlődés folyamatával összefüggésben a választói névjegyzékekre egyre nagyobb számban kerültek fel polgári elemek. A jövedelem alapján választók száma 1892-96 között 129 679 főről 145 653 főre növekedett (a házbirtok alapján választók száma pedig kb. 4 ezer fővel gyarapodott).'

52 Ez a növekedési tendencia a későbbi választásokon is szembetűnő. Mivel a cenzus nem változott, a jövedelem és a házbirtok alapján választók számának növekedése nem kizárólagosan Bánffy érdeme, magyarázatát jórészt az állami ipartörvények adják, ti. hogy az 1890-ben megalkotott 13. tc-kel az állami támogatások kibővültek, s míg az elmúlt decenniumban az állam évente átlagosan 126 ezer K-t folyósított iparfejlesztésre, addig ez az összeg 1891—98 között átlagosan elérte már a 487 ezer K-t. A folyamat további állomásai az 1899. és 1907. évi ipartámogató törvények voltak, amelyek tudatosan mozdították elő a polgári tőkeképződést, s ez nyilvánvalóan éreztette hatását a választói névjegyzékek öszszeállításánál, hiszen egyre nagyobb számban kerülhettek ezekbe olyan új vagyont szerzett rétegek, amelyek korábban kimaradtak a listákról, vagy éppenséggel más választói jogcím alapján vetették magukat fel a névjegyzékekbe. Az ipartámogató törvények, ha igyekeztek is a kisiparosság helyzetén javítani, alapvető változásokat mégsem értek el. Az 1873-as gazdasági válságot követően egyre több kisiparos jutott csődbe, s vesztette el szavazati jogát. Az 1890. évi népszámlálás szerint több mint 300 ezer önálló ipari vállalkozást tartottak nyilván, de ezek közül 188 858 kisiparos műhely segéd nélkül dolgozott. A választójogosult, segéd nélküli kisiparosok számát így még a IV. országos ipartestületi nagygyűlés központi bizottsága is legfeljebb 1000 főre becsülte, mert a sz. kir. és rendezett tanácsú városokban a kisiparosok többsége nem tudott 105 Ft évi tiszta jövedelmet felmutatni, s mert a kis- és nagyközségekben többségük segéd nélkül dolgozott.

43 A választói törvény az állandó fizetés alapján választójogot biztosított azoknak, ,,kik az 1868. XXVI. törvénycikk szerint első osztályú jövedelmi adó alá eső, legalább 105 frt évi jövedelem, vagy másodosztályú jövedelmi adó alá eső legalább 700 frt évi jövedelem, továbbá azon állami, törvényhatósági és községi tisztviselők, kik másodosztályú jövedelmi adó alá eső legalább 500 frt évi jövedelem után" fizették meg adójukat. A különbségek az adóalap nagyságában jelentkeztek ennél a kategóriánál is. Az adózási rendelkezések következtében így a magántisztviselők 9 Ft, a köztisztviselők pedig már 5 Ft adó megfizetése mellett választójogosultsághoz juthattak, mert ez felelt meg a 700 ill. 500 Ft-os évi állandó fizetésnek. A katonai határőrvidéken pedig már 30°o-kal kevesebb kereseti adó lerovásával is szerezhettek választói jogosultságot. Feltétlen választói jogosultságot élveztek, függetlenül a jövedelemtől a Magyar Tudományos Akadémia tagjai, a tanárok, az akadémiai művészek, a tudósok, az ügyvédek, a közjegyzők, a mérnökök, a sebészek, a gyógyszerészek, az okleveles gazdák, az okleveles erdészek, az okleveles bányászok, a lelkészek, a segéd-