Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKOZLEMÉNYEK A BARANYAI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉBŐL - Füzes Miklós: Nemzetiségi oktatás Délkelet-Dunántúlon 1945-1949

nemzetiségi kulturális egyesületek meghatározott körének a beíratások kezdeményezésére vonatkozó jogával. A befolyásmentesség'biztosításánaik jegyében tovább finomították a beíratások eljárási szabályait, ahol a nemzetiségek egyesületei képviseleti jogot kaptak. Úgy véljük, hogy a nemzetiségi oktatás jogi szabályozása helyes irányban fejlődött, erre az időre már tartalmazta a lényeges népi demokratikus jegyeket. Nem ilyen egyértelmű a rendelkezések megítélése a modern pedagógiai igény és a társadalomba történő beilleszkedés szemszögéből. A kétnyelvű tanítást, a kettős nyelvű és kultúrájú emberek képzésére az 1945-iben megjelent jogszabályok voltak alkalmasabbak. A teljesen anyanyelven történő oktatás, amely a szerb hagyományoknak felelt meg, és elkülönülése miatt sem az egyén, sem a nemzetiség kultúrájának fejlesztésére nem lehetett eléggé alkalmas, visszalépést jelentett. A német nemzetiségiek háború előtti törekvéseiből származó sérelmek reflexszerű ellenhatását jelenthette. Az akkor elnyomott délszláv törekvések jogos politikai igényük kielégítését vélték vele megvalósítani. Az ellentmondást némileg feloldja a magyar tanítási nyelvű iskolákban a nemzetiségi anyanyelvnek tantárgykén ti oktatása. A szervezési gyakorlatban (és a jogi szabályozásban) ki nem mondott „magasabb nemzeti érdekek" és „magasabb külpolitika! érdekek" érvényesültek. Vizsgált témánkban ez a német nemzetiség anyanyelvi oktatásának felfüggesztését jelentette, bár ennek jogszabályi alapja nem volt. Érzékelhető a „szláv", majd a „délszláv" orientáció, mely során kötelező erő igénybevételével igyekeztek anyanyelvi oktatásukat kiterjeszteni. Az anyanyelvi oktatás feltételeinek biztosítását állami feladattá tevő jogszabályi rendelkezést a gyakorlatban előírásos anyanyelvű oktatásként fogták fel sok esetben. Találkozhattunk nacionalista megnyilvánulásokkal is, melyek elsősorban a „helyi tényezőknél", a helyi papságnál, tanítóknál, községi elöljáróságoknál fordult elő, de korántsem olyan mértékben, hogy az anyanyelvi oktatást veszélyeztethette volna. Túlzó, nacionalista ízű követeléseket ugyanakkor találhatunk a Magyarországi Szlovák Antifasiszta Frontjának tevékenységében, elsősorban publikációjukban. Mindezzel oktatásigazgatás! szerveink nem vádolhatók, a szervezést - a későbbiek során még látni fogjuk - inkább túlhajtották, a rendeletektől és a szülői igényektől ebben az irányban elszakadtak. A szervezésben egymást váltották a demokratikus és diktatórikus elemek. A főigazgató első szervezési kezdeményezése még a lakosság véleményének kipuhatolására, a beiratási szavazások várható eredményének óvatos felmérésére vonatkozott. Az újabb rendelkezés hírére, a kötelező erőt vélelmezve, egyik napról a másikra a szülők meghallgatása nélkül intézkedett a „vegyes" tannyelvű oktatás bevezetésére. Elvileg ez a rendszer maradt fenn az 1945/46. tanév végéig annak ellenére, hogy az új végrehajtási rendelet alapján még ebben a tanévben végrehajtották a beiratási eljárást. A változtatásra, a feltételek megteremtésére nem maradt idő. A diktatórikus elemek tovább erősödtek akkor, amikor a minisztérium a szervezést saját hatáskörébe vonta. Meghatározta az anyanyelven oktató iskolák körét és azokat fenntartani rendelte a jogszabályokban előírt tanulólétszám hiányában is, sőt akkor is, ha beiratkozásra nem is került sor. A statisztikai adatok alapján a magyar tannyelvű iskolákban is kötelezővé tették a nemzetiségi anyanyelv oktatását, a szülők esetleges akaratának ellenére. A fordulat évére a szervezési munkában egyre erőteljesebben érvényesült a lenini önrendelkezési elv, erősebben, mint a jogi szabályozásban. A szülők és a tanulók meggyőzése, a nemzetisé-