Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKOZLEMÉNYEK A BARANYAI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉBŐL - Szita László: A magyarországi németség iskolaügyének alakulása a Délkelet-Dunántúlon 1938-1944

felmutatni. Az írás-olvasás az 1939/40. tan­évben indult meg, de 1943-ban a mérhető eredménye nagyon kicsi". 267 A szülők kivétel nélkül úgy nyilatkoztak 1942-ben, hogy az egységes rendszert szí­vesen vennék, mert gyermekeik két nyelvű tanítását helyeslik. A lakosság között a Volksbundnak egyetlen tagja sincs, sőt ki­fejezetten elítélik a szervezkedést és az agi­tációt. Balázs — összefoglaló jelentésében ezen utóbbi tapasztalat alapján — különö­sen lelkesen küzdött a I u I late lepi német ki­sebbségi gyermekek tanításának megoldásán. Többszöri sürgetése mellett a veszprémi püs­pökhöz külön levélben fordult, s többek kö­zött a következőket írta: ,, . . . lullatelepi né­met és magyar gyermekek 1939 óta másfél évet veszítettek tanító hiányában, alázatosan kért megoldásaimra a nm. VKM. Ur által állami helyettest rendelt ki, akit azonban szintén közszolgálatra rendeltek ... ez a nép, amely ragaszkodik nyelvének tanításához, ugyanakkor a legbátrabban és határozottab­ban elhárította a Magyarországi Németek Szövetsége minden próbálkozását, nyíltan hirdetve, hogy magyar-németnek érzi magát, megérdemelné, hogy a legnagyobb jóindu­lattal támogassák nemes törekvésében . . ." 1943-ban vándortanítót a VKM. szervezé­sében alkalmaztak, adataink szerint azon­ban gyengén tudott németül. 268 JEGYZETEK a IV. fejezethez 1 Bm. L. BF. ir. 89/1942 2 Bm. L. BF. ir. 136/1943 3 Bm. L. BF. ir. 96/1939 '' Bm. L. BF. ir. 124/1940 5 Bm. L. BF. ir. 89/1939 6 Bm. L. BF. ir. 47/1940, 31/1941, 72/1943 7 Bm. L. BF. ir. 54 1939, 166/1939, 81/1941, 141/1942 8 Bm. L. BF. ir. 79/1942 :l Bm. L. BF. ir. 141/1943 10 Bm. L. BF. ir. 80/1942 " Bm. L. BF. ir. 140/1943 12 Bm. L. BF. ir. 30/1939 1:1 Bm. L. BF. ir. 134/1940 1,1 Bm. L. BF. ir. 95/1942 15 Bm. L. BF. ir. 114/1943 "'' Bm. L 142/1943 17 Bm. L 193/1939. Ui. Balázs Ferenc minisz­tériumi különjelentésének fogalmazványa is megtalálható a baráturi felügyeleti munkáról. 18 Bm. L. BF. ir. 47/1941 1:1 Bm. L. BF. ir. 30/1942 20 Bm. L. BF. ir. 124/1943 21 Bm. L. BF. ir. 26/1938 22 Bm. L. BF. ir. 143/1939 23 Bm. L. BF. ir. 131/1943 21 Bm. L. BF. ir. 67/1939 25 Bm. L. BF. ir. 78/1941 26 Bm. L. BF. ir. 24/1939 27 Bm. L. BF. ir. 16/1940 valamint a 117/1940. sz. statisztikai jelentése. 28 132/1943. sz. jelentésében BF. utalt arra, hogy ahogy növekedett a VDU hatására a helyi németség nyelvtanítási követelése, úgy jelentkezett, szinte azonos időpontban, a he­lyi szerb lakosság hasonló törekvése. 29 Bm. L. BF. ir. 154/1939. (Ugyanitt találha­tó a VKM részére felterjesztett különjelenté­sének fogalmazványa, valamint statisztikája.) 3(1 Bm. L. BF. ir. 111/1940 3Í Bm. L. BF. ir. 158/1942, 105/1940 :!2 Bm. L. BF. ir. 59/1939 33 Bm. L. BF. ir. 34/1942 • r ' Bm. L. BF. ir. 125/1943 33 Bm. L. BF. ir. 161/1939 38 Bm. L. BF. ir. Uo. Kéthelyi József levele. 37 Bm. L. BF. ir. 14/1941. Az egerági iskolá­val kapcsolatosan idézett valamennyi doku­mentum e szám alatt található. 38 Bm. L. BF. ir. 75/1939 3,1 Bm. L. BF. ir. 88/1939 40 Bm. L. BF. ir. 138/1940, 139/1940, 71 '1943 41 Bm. L. BF. ír. 14/1938, 8 1943, 37/1941 sz. statisztikai jelentések 42 Bm. L. BF. ir. 156/1939 43 Bm. L. BF. ir. 131/1941 44 Bm. L. BF. ir. 110/1939 45 Bm. L. BF. ir. 4/1940 46 Bm. L. BF. ir. 30/1941 '' 7 Bm. L. BF. ir. 180/1942 '' 8 Bm. L. BF. ir. 57/1939, 107/1940, 145 1942. évi statisztikai jelentései 49 Bm. L. BF. ir. 27/1939 50 Bm. L. BF. ir. 17/1940, 142 1940. sz. sta­tisztikai jelentései 51 Bm. L. BF. ir. 155/1942 52 Bm. L. BF. ir. 8/1939 53 Bm. L. BF. ir. 23/1940 84 Bm. L. BF. ir. 25/1941 53 Bm. L. BF. ir. 178 1942 (Hidasi református iskola statisztikai és általános helyzetéről szóló jelentés.) Bm. L. BF. ir. 7 1939 57 Bm. L. BF. ir. 22/1940, 24/1941. sz. jelen­tései és statisztikái a hidasi evangélikus ele­mi iskoláról 58 Bm. L. BF. ir. 177/1942 89 Bm. L. BF. ir. 5/1941 80 Uo. 61 Bm. L. BF. ir. 69/1942 -

Next

/
Thumbnails
Contents