Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"

TANULMÁNYOK PÉCS VÁROS TÖRTÉNETÉRŐL - Borsy Károly: Szodói Nagy Benjamnin pécsi nyomdász szabad sajtos tevékenységének megtorlása 1849-ben

a közbeeső jó szándékú igyekezeteket is semmivé tudtak tenni olyanok, akiket ítéletükben nem az igazság, vagy éppen a humánum szelleme vezetett, hanem a törvényességnek és szabályosságnak álcázott ellenszenv és fékezhetetlen gyűlölet. S mindez: öt évvel az események után! German József jelentésének bevezetőjében közlii, hogy f. é. júl. 14-én 2820. sz. alatt felszólíttatván „szerencséltetem a' Lyceumi Gazdasági közülésnek végzését, melyben folyamodónő férjének ügye eldöntetett, 's mely végzés Nagy Benjáminnak az ülés színe előtt tudtul adatott, itt mint következik hivatalosan átküldeni". Hát bizony szomorú, hogy a professzor úr nem átallja az igazságot így megmásítani. Ugyanis igen gondosan átvizsgáltam a hivatkozott ülések bekötött jegyzőkönyveit és szodói Nagy Benjamin egyetlen esetben sem szerepel az ülésen megjelentek között, még a dec. 5-i ülésen sem volt ott. Tehát nem felel meg a valóságnak, hogy vele ülésen közölték volna elbocsátását, hanem csak 1849. augusztus 20-án a tanácsi kiküldöttek, Jónás és Schneider kanonokok kíséretében olvasták fel a Soproni Katonai Főtörvényszék ápr. 5-i leiratát. German József ezután kivonatosan — bizonyos részeket tendenciózusan kiemelve, másokat elhagyva! — közli az ismert jegyzőkönyvet, majd hozzáfűzéseit így kezdi: „Ezen jegyzőkönyvi hiteles kivonat a folyamodónő által felhozott védvek mindegyikét látszólagos erejéből egészen kiemeli . . ." Ezt követően négy pontba sűrítve jogászi agytornával szinte négyzetre emeli Nagy Benjamin „bűneit", melyekhez fűzött gúnyos megjegyzéseivel porrá zúzta a férjét menteni akaró feleség és családanya csupa szívvel felsorakoztatott érveit. Főtisztelendő dr. German József tanár úr magyarságából is, papi mivoltából, keresztényi megbocsátásból is - levizsgázott. „Munkája" eredménnyel járt: az irgalmat kérő feleséget elutasították/

19 Eddigi ismereteim szerint Nagy Benjamin 1858 első félévében még felvette kegydíját, a negyedévi 50 forintot, - de egy jegyzőkönyvi bejegyzés szerint 1858 szeptembere után már nem jelentkezett érte. 1860 október havában már özvegye, Schmidtsberger Josepha folyamodott nyugdíjért. A Gazdasági Bizottság jegyzőkönyvében ezt olvashatjuk: „Olvastatott Nagy Benjamin bold, nyomda ügyvivő nejének kérelme, melyben ez a t. közgyűlés könyörérzetére hivatkozva, és elhagyatott özvegységi állapotát ecsetelve — a t. közgyűlést legmélyebb alázattal kéri, hogy az elhunyt férjnek a közgyűlés által megítélt 200 forintnyi nyugdíj élvezésében őtet leányával együtt még továbbra is meghagyni kegyeskedjenek. A közgyűlés annak meggondolásában, hogy az irgalmasság által Istenhez a legkegyesebb Atyához lehet hasonlóvá; a folyamodónak, a nyomda jövedelmeiből 200 o. ért. forintból álló nyugdíjt határozott azon föltétel alatt, hogy kérelmét a nyomda jövedelmének változó állása miatt minden évben megújítsa."

50 Az így megítélt összeget, negyedévi 50 forintos nyugták ellenében, melyeket „Nagy Jozefa nyug. Factor özvegye" szöveggel írt alá, 1886. december 20-án bekövetkezett haláláig folyósították számára."'

1 Nagy Benjamin halálának pontos időpontját — e sorok írásáig - nem sikerült megállapítani. Nagyon valószínű, hogy az özvegy kérvényét — 1860 októberét közvetlenül vagy pár hónappal megelőzően következhetett be. Befejezésül még fel kell tennem a kérdést: vajon Nagy Benjamin, amikor látta - s bizonyosan látta! - az ellene fokozatosan erősödő intrika-hadjáratot, a politika-változás szülte veszélyhelyzetet, mely a történteknél jóval súlyosabban is végződhetett volna, — miért nem hagyta el helyét, a várost és keresett volna nyugalmasabb pozíciót? Véleményem szerint elsősorban azért, mert bűntelennek érezte-tudta magát, tehát büntetéstől sem tartott. Tovább menően a 13 itt ledolgozott esztendő alatt nagyon kötődhetett a városhoz. Bajor származású feleségével és