Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"
TANULMÁNYOK PÉCS VÁROS TÖRTÉNETÉRŐL - Bezerédy Győző: A városkép és városszerkezet alakulása Pécsett
megtaláltak, de alkalmazása igazán a gőzgép pécsi megjelenésével kezdődött. A gőz energiájára alapuló gyárak Pécsett ekkor alakultak meg. Ilyen volt Hüttner iános Keresztéty papírgyára, a Madarász András által alapított vasgyár, valamint a Limberger cukorgyár. Az ipari fejlődést gátolták az 1348/49. évi események, de 1850 után újabb fellendülés következett be. A helyi ipar fellendülésével természetesen együtt járt a tőkés burzsoázia és a munkásosztály kialakulása is. Az ipari burzsoázia vagyonban természetesen meszsze fölékerekedett a régi pécsi polgárnak, annál különb életet kívánt élni. Életmódban a helyi arisztokrácia nyomdokaiba léptek. Magától értetődik az, hogy nem kívántak már a régi, alacsony, kisablakú, boltozott barokk házacskákban élni, sorban bontják le tehát a számukra nyomorúságos kis házakat, s helyükbe a kor igényeinek megfelelő „palotákat" építenek. Nem véletlen tehát az, hogy az új stílust, a romantikát használják épületeiknél. Ennek a stílusnak első három épülete a Széchenyi téri ún. „kereskedőház" volt. A városi Szépészeti Bizottság felügyelete mellett épültek. A bizottság ügyelt arra, hogy az új házak egyvonalban épüljenek, hogy egyforma magasak legyenek, s külső megjelenésükben is hivalkodásmentesen egészítsék ki egymást. Ilyen körülmények között e három épület együttes hatásával a tér hangulatának meghatározó tényezőjévé vált. Ugyanakkor épült fel a Nádorszálló (a mai elődje), ugyancsak romantikus épülete, jól alkalmazkodva a másik három épülethez. A tér keleti oldala ezzel teljesen egységes hatású lett. Az építkezési kedv 1848/49-ben mérséklődött, de 1850-ben már újból megindultak az építkezések. Ekkor készült el a temetőkápolna (a Balokány mögött), Windisch tervei alapján, romantikus stílusban. (Érdemes megjegyezni: az idős Piatsek József is elkészítette a kápolna terveit klasszicista stílusban, de nem az övé valósult meg. Ugyanakkor Piatsek egy klasszicista stílusú börtöntervet is benyújtott a városhoz. Börtöntervet 1849-ben - ez több, mint politikai állásfoglalás.) E két terv a klasszicizmus végét jelentette Pécsett — egyúttal Piatseknek is ez volt az utolsó munkája — nem valami dicsőséges befejezés - már ami a börtöntervet illeti. Windisch Ferenc (a püspöki palota átépítője, különben 48-as nemzetőr kapitány, kit távollétében halálra kerestek) kápolnaterve indította el újból az építkezést Pécsett. Most már valamennyi romantikus stílusban épült. A stílus tehát egybeesik Pécs rohamos fejlődésével. Nem véletlen az, hogy tömeges méretben épülnek a városban az igen rangos romantikus épületek mellett a kis, földszintes polgári házak, melyeken igyekeztek a helyi pallérok a „nagy" pécsi példákat utánozni. Rendszerint az ablakok feletti párkányokon, a gyámok, s felettük a rozetták, ritkább esetben az áttört rozettákon vagy a párkány alatti indás frízeken, fogsoros díszítésben mutatkozik meg. Erkély csak a rangos épületeken jelentkezett (Sallai u. 14., a Déryné u. 1. sz., ún. Taizs házon, a Kossuth L. u. 8. sz., ún. Nendtvich házon). Az emeletes házak lépcsőfejjáróján gyakori volt a díszes öntöttvas korlát, melyek feltehetően a pécsi vasöntödékben (Madarász-féle vasgyár) készülhettek. A kisebb polgári épületek udvari homlokzatai, helyiségei teljesen jelentéktelenek, jellegtelenek. Más a helyzet a módosabb polgári házaknál (Sallai u. 14., Rákóczi út 15., az ún. Madarász ház, Geisler Eta u. 5., dr. Hölbling Miksa háza), melyek közül kiemelkedő dr. Hölbling Miksának, a kitűnő orvosnak és írónak a Geisler Eta u. 5. sz. háza. (Hölbling sokszoros háztulajdonos volt, a másik romantikus épület, a szomszédos 3-as számú is az övé volt.) Homlokzata ismert. Nem ismert azonban kapualja, oszlopos előcsarnoka, s két oldalt felvezető tágas lépcsőháza. Szinte