Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"

TANULMÁNYOK PÉCS VÁROS TÖRTÉNETÉRŐL - Bezerédy Győző: A városkép és városszerkezet alakulása Pécsett

Ismerünk egy rajzot azonban Pécs ostromáról, azon jól látható ez a ház - toronnyal. (Pataki: Pécs legrégibb hiteles ábrázolása. Sorsunk, 1941. 413. p.) Pár éve került elő a Baranya megyei Levéltárban egy tanulólevél 1727-ből, melyen rajz látható a várról és a körülötte levő házakról. Ezen is látható a Káptalan u. 2. számú ház — toronnyal. (Bezerédy: Képek Pécs történetéből. Pécs, 1977. 2. képoldal.) Ha a városképről kevés fogalmat is alkothatunk, Josef Haüy 1687. évben készült felmérő rajzából a város utcaszerkezete igen alaposan elemezhető. Külön figyelmet érdemel a Főtér elrendezése, az alsó és felső teret összekötő utca. A város keleti részén ez utcavonalak megegyeznek a maival. Hasonló a helyzet a Káptalan utcával és környékével, a mai Sallai u., Mátyás király u. és Zrínyi u., illetve Várady Antal utcákkal. Bizonytalan a helyzet a püspökvár alatt, a mai Szt. István téren, illetve a Janus Pannonius utca alatt. E rajz is kitűnően bizonyítja azt, hogy a polgárváros a Főtértől keletre volt, s az útvonalak között a vízszintes tengelynek volt még ekkor is elsődleges szerepe. A fejlődést az 1710-ig tartó bizonytalan helyzet még egyszer nagyon visszavetette, a város azonban a 10-es évektől rohamos fejlődésnek indult. Kialakult a barokk Pécs. A pécsi barokk azonban lényegesen eltér a magyarországitól. Határozottan ketté kell választani az egyházi és a világi barokk épületeket. Ennek oka a város jogi helyzetében keresendő. Pécs püspöki város volt. 1690 után azonban a várost az uralkodó nem adta vissza a püspöknek, hanem kamarai igazgatás alá helyezte. Ez természetesen rendkívül kedvezett a városi fejlődésnek. 1703-ban azonban I. Lipót ezt megszüntette, s a várost visszaadta a püspöknek. A polgárok ez ellen tiltakoztak, de ez mitsem használt. Hosszú per kezdődött a püspök és a város között, mely csaknem 80 évig tartott, s rengeteg pénzébe került a városnak, illetve a polgároknak. A szabadalomért folytatott harc néha valóban harc volt, s fegyverrel is folyt. A szembenálló felek nem válogattak az eszközökben. Amíg a püspök és a polgárok Pécsett egymásra acsarkodtak, addig Bécsben, Pozsonyban a kuliszszá'k mögött folyt a nem kevésbé alattomos küzdelem. Ennek egyik megnyilvánulása a hivatalnokok lefizetése volt. Végig kellett járni a hivatalok minden lépcsőfokát, az írnoktól a kancellárig, s mindenkinek fizetni kellett. A város bécsi ágensei nem győzték kérni a tanácstól a pénzt. A kassza bizony sokszor kiürült, de fizetni azért kellett. Ilyenkor kölcsönöket vettek fel módosabb polgároktól. Végül elfogyott a város pénze is, a polgároké is. Ugyanerre az időre esik a város újjáépítése. Magától értetődik az, hogy a polgárok ilyen körülmények között nem tudtak, s nem is akartak díszes palotákat építtetni. Ezek a barokk házak rendkívül puritánok voltak, a barokkra talán csak tömegükben hasonlítottak. A közállapotokra jellemzően az épületeken a legfontosabb a kapu és a kerítés volt. Ekkor épültek a nagy ívű faragott kőkeretes kapuk, zárókövükön esetleg az évszámmal, a foglalkozásnak megfelelően kocsibehajtás nagy vagy csak gyalogbejárós kiskapuval (pl.: Alsóhavi utca 12., vagy Kulich Gyula u. 6.). E barokk házak sokszor ráépültek a középkorból maradt alapokra, vagy esetleg az egész földszintre. Miért is bontották volna le a leggyakrabban kőből épült maszszív falakat és bolthajtásokat? A 18. századi pécsi házak zömmel az utcára merőlegesen épültek. A szabadon álló kapun keresztül lehetett kocsival behajtani a szűk udvarokra, s megközelíteni a hátsó traktusban levő vagy a telek hátsó részén keresztben álló gazdasági épületet, istállót. Közvetlenül a bejárat mellett volt a pincelejárat. A pécsiek ugyanis a gyenge közbiztonság miatt a bort évszázadokon át nem a szőlőben tárolták, hanem a városi ház pincéjében. A rendszerint kőkeretes