Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"
TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL - Tegzes Ferenc: Baranya vármegye Közigazgatási Bizottságának megalakulása és működésének kezdetei a dualizmus időszakában
son. A kérést illetékességből a pécsi kir. törvényszékhez továbbította a Közigazgatási Bizottság. Mint fellebbezési fórum szerepelt a következő esetekben. A szentlőrinci járás szolgabírája felterjesztette Péh Imre tésenyi lakos fellebbezését egy alispáni határozat ellen, amely már másodfokú volt. Az alispáni döntést találta „indokainál fogva" helyesnek a szeptemberi ülésszak, és a „bejelentett alaptalan felfolyamodás egyúttal elutasítani határoztatott"/' 8 Ugyanilyen értelemben foglalt állást a Közigazgatási Bizottság augusztusban egy italmérési jog ügyében hozott alispáni másodfokú döntés kapcsán, melyet a hegyháti járás szolgabírája terjesztett be: az „alispáni határozat felülbíráltatván, indokaiból helybenhagyatni és az alaptalan felfolyamodvány elutasítatni határoztatott." 49 Végül még egy fellebbezési ügy tárgyalásáról találunk említést. Balogh Károly és társai megfellebbezték Mohács város képviselőtestületének döntését az úrbéri erdők után befolyt jövedelmek felhasználási módjáról. A Közigazgatási Bizottság elutasító határozatot hozott Mohács döntésével kapcsolatban, mert a város határozatát „mivel sem indokolta"/* Az igazgatási ágak közötti súrlódás ügyében is hozott határozatot a Közigazgatási Bizottság. Az alispán ezt illetőségből a Közigazgatási Bizottsághoz továbbította. Az előfordult eset a következő. A siklósi járás szolgabírája jelentette, hogy a kir. adófelügyelő a nagytótfalui körjegyzőt arra kötelezte, hogy közigazgatási hatósága területén kívül eső állami adóhátralékot hajtson be. A szolgabíró kéri, hogy ezt, mint „gyakorlatilag kivihetetlen megoldást" semmisítsék meg. A bizottság meghallgatta az adófelügyelő véleményét is, aki szerint a körjegyző hiányos adóhátralék kimutatást nyújtott be, s ennek pótlása a körjegyző feladata. Ezt helyben hagyva a Közigazgatási Bizottság a szolgabírón keresztül utasította a körjegyzőt, hogy a „helyszínen, személyesen igazítsa ki a kimutatást, és ennek eredményéhez képest az adónak behajtását továbbra is eszközölje".' 1 Hatalmaskodási ügyben is kénytelen volt állást foglalni. Többen beadvánnyal fordultak a főispánhoz, aki az ügyet a Közigazgatási Bizottság elé vitte, végleges döntés végett, de már addig is intézkedett. Az ügy a következő volt: a dárdai uradalom tisztsége a Fekete vízen átívelő hidat felszedette. Ezen a hídon lehetett a drávaszentmártoni határban álló öt drávai vízimalomhoz menni. „Ezen ut, mely egyenesen Beremendről vezet a Drávához és más községekből abba szakad, emberemlékezet óta akadály nélkül használtatott rendesen a 15 -körülfekvő község lakói által, de száraz időben messzevídékről oda özönlő őrlésre menő lakosság részéről is, minél fogva kétségbe sem vonható azon jellege, hogy nem magán, hanem közút légyen, melynek elzárásához a dárdai uradalom tulajdonosának jogában nem áll" — írták a tulajdonosok beadványukban. 52 A főispán utasította a siklósi szolgabírót az ügy részletes kivizsgálására, és arra, ha tényleg a panaszosoknak van igaza, adja vissza az út használatát és „semmisítse meg az uradalom törvénytelen intézkedését", — addig is, míg a Közigazgatási Bizottság „mint illetékes hatóság határozna". 03 A szolgabírói jelentés szerint az útelzárásra azért került sor, mert a drávai hajómalmok veszélyeztették a védtöltést. A főispáni utasítás értelmében az utat megnyittatta és egyben javasolja a hajómalmoknak más hely kijelölését. A Közigazgatási Bizottság utasítja a szolgabírót, hogy kérje fel az eszéki folyammérnököt a „kérdéses malomálláshelyek újabb meghatározása végett". 54 Ebben az évben a sásdi postamester ellen kezdeményezett a Közigazgatási Bizottság fegyelmi ügyet. A hegyháti járás szolgabírójának bejelentése alapján — mely szerint a postamester úgy távozott el egy egész napra Sásdról, hogy a postaszállítmányok átvételére nem gondoskodott helyettesről — avval az utasítással 9, B. Helytörténetírás 1982. 129