Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Timár György: Pécs egyházi társadalma Károly Róbert korában

Székesegyházi prépostok o 14. század első felében: 1293-1304 MIKLÓS nagyprépost életéről, működéséről keveset tudunk. Nevét a káptalan által kibocsátott oklevelekből ismerjük. (1293: W. XII. 542., 543., 546.; 1394: W. X. 162., XII. 557.; 1296: W. X. 228., 232., 239.; 1303: A. I. 62.; 1304: A. I, 86. - Sch. 46. és nyomán Petrovich: Prép. egy 1290. évi adatról is tud. Ennek forrására nem sikerült rábukkannom.) 1305 körül MANFRÉD prépost csak rövid ideig, egy, esetleg két évig állott a káptalan élén. Halálakor a püspöki szék üresedésben volt. Röviddel halála után megejtett püspökválasztás robbantotta ki a káptalanban a viszályt. (Vat. I/2. 152.) 1308-1314 KÓRÓGYI LÁSZLÓ, a későbbi püspök. Lásd ott. 1317-1322 EGYED nagyprépost nevével 1317 és 1322 között találkozunk a káptalan által kibocsátott oklevelekben. 1318. jún. 22-én Szebeni Rufinusz pápai kollektor utasította az üresedésben lévő javadalmak utáni taksák befizetésére, mit részletekben teljesített is. 1319ben tanú Óvári Konrád lánya eljegyzésének felbontásánál. (1317: A. I. 449.; 1318: K. II. 325., Vat. 1/1. 20.; 1319: A. I. 519.; 1321: Zagr. I. 98., Sm. IX. 17.; 1322: Z. I. 210.) 1324-1344 HARKÁCSI BÜKI ISTVÁN, Pál ispán (comes) fia, nagyprépost élete a fennmaradt bőséges adatanyag alapján meglehetős részletességgel megrajzolható. Ismételten, és feltehetőleg hosszabb időket töltött Avignonban, de semmiképpen sem fogadhatjuk el életrajzíróinak (Fraknói, Juhász) azt az állítását, hogy állandóan ott élt volna. Bizonyára itthon volt, amikor megvásárolta Egyed főesperes házát, és úgy tűnik, hogy jelen volt Visegrádon 1327-ben egy ítélethozatalnál. 1329. máj. 1-én pedig személyesen járt el Drougoth János nádor előtt a baranyai Nagyfaluban (Siklósnagyfalu) tartott generális kongregáción. Pál országbíró egy 1330. febr. 23-án kelt ítéletlevele is azt sugallja, hogy ez év tavaszán itthon volt. 1332ben pedig, a pápai tizedgyűjtés elindításakor mint szubkollektor működött közre: ,,Sumpta ist quam recepi a canonicis Quinqueecclesiensibus per manus prepositi dicte ecclesie . . .". 1333. Szt. György napja táján, a tavaszi gyűjtés idején elutazott: ,,. .. post recessum domini de Foth Stephani prepositi ... nota, quod A. D. 1333 ... post recessum dicti domiri Stephani...". A későbbiek folyamán már nem tűnik fel a tizedjegyzékben. 1337 tavaszára László érsek halálával megüresedett a kalocsai érseki szék. A kalocsai és bácsi káptalan közös választói jogát kívánta gyakorolni, de két pártra szakadt. Az egyik párt a király háziorvosát és jelöltjét, Piacenzazi Jakab csanádi püspököt, a másik párt XII. Benedek pp. kedvelt emberét, és egyben a pápa jelöltjét, István prépostot választotta meg. A két jelölt ekkor több kanonok kíséretében a szentszék elé járult. Az ügy tárgyalása sokáig húzódott. A következő évben történt, hogy László pécsi püspök is lépéseket tett annak érdekében, hogy elnyerje az érseki széket (I. a püspök életénél). Kalocsa évekig főpásztor nélkül maradt. Az érsekség javait, a várakat, a birtokokat és az egyéb jövedelmeket ezalatt — a király hozzájárulásával — egyházi és világi urak foglalták el, és nagy gondot okozott ez még László volt zágrábi püspöknek is, aki Lajos király trónralépése után nyerte el a kalocsai érsekséget. Büki Istvánt XII. Benedek utódja, VI. Kelemen pp. is értékelte és pártfogolta. Ő érte el, hogy Lajos király előbb csanádi, majd veszprémi püspöknek elfogadta. Kalocsa rövidesen újra megüresedett. A két káptalan most is megkísérelte, hogy választói jogával éljen. Miklós kanonokot a későbbi pécsi püspököt - választotta meg. A király ezt nem támogatta, így a választást nem is terjesztették fel Avignonba. Lajos király viszont ekkor már engedett a pápának, aki egy korábbi rezervációjára hivatkozva maga döntött az érsek személyéről. Büki István végül elfoglalhatta az érseki széket, bár a király a pápához írt levelében hangsúlyozta, hogy azért enged, mert „nem akar engedetlen fiú gyanánt viselkedni". A sokat utazott és a diplomáciai életben is tevékenykedő egyházfő élete hátralévő éveit most már egyházmegyéjében munkálkodva töltötte. 1348-ban halt meg. Életrajzával foglalkoztak: Fraknói 160., 165., 169-170.; Vespr. II. előszó XLVII; Juhász: A csanádi püsp. tört,, u. ö.: Magyar főpap Avignonban. Vigília, 1955. 329-332. B. 1/1. 265-268.; Petrovich: Prép. 32-34. (K. II. 335., 345., 356., 387., 388., 465., 483.; Aigl 54-56.; Th. I. 611., 648., 651-653., 672., 679-681., 689., 711., 736-737.; H. V. 163.; A. II. 180., 468., 470., IV. 34., 175.; Dedek 46., 111.; Sm. XI. 47., 58.; B. I/2. 21-23., 149-155., 159., 184-186., 189-190., II. 312.) 1344 VILMOS bíboros, nagyprépost. Teljes nevén: Guillelmus de Judicis tt. s. Mariae in Cosmedin diaconus Cardinalis. (B. 1/1. 224.)