Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Boros László: A pécsi székesegyház Pollack-féle átépítésének története

régiek és jelentéktelenek. Jelenlétüket természetesnek ítéli, mert a székesegyházat belülről 70—80 év óta nem renoválták. Szerinte a templom fennállási idejének még felét sem érte el, s veszély egyáltalán nem fenyegeti.

I;!> A legtüzetesebb vizsgálatot Lerch Ágoston, Prandau báró valpói építési hivatalának vezetője tartotta. Az 1881. június 8-án írt beszámolójában jelzi, hogy méréseit június 3-án végezte különös tekintettel az 1880. november 9-i földrengésre. Megvizsgálta a felső rész konstrukcióját. Megállapítja, hogy a tető nem befolyásolja a falakat, kiszámítja a szélnyomás és a csapadékterhelés mértékét, valamint a boltozat súlyát. Számításai szerint egy, a középhajóban levő sokszögű pillérre háruló súly 260, 298 kilogramm. Kijelenti, hogy alapot nélkülöző az az állítás, hogy e főhajó déli fala kibillent volna egyensúlyából, mert ha a görbület, melyet a fai kívül alkot, a kihajlás eredménye volna, akkor ugyanazon fal belsejében, továbbá a pilléreken és azok felfalazásán is jelentkezne. Mivel e részleteken elváltozást nem észlelt, megállapítja, hogy a kihajlás már az építéskor keletkezett. A mellékhajók teteje alatti támaszívhevedereken nyugat felé láthatók ugyan jelentős repedések, de azok nem a köveken, hanem közöttük vannak. A földrengés csak ezeket a repedéseket fokozta, de újabbakat nem eredményezett. Jelentéktelen, veszélytelen tünetek, amelyeknek javítását indítványozta. A tornyokon és a kápolnák falain a földrengés nem hagyott nyomot. A boltozati kapcsok jó állapotban vannak, de a főhajó horgonykapcsait lazának találta, szerinte ezek könnyen megfeszíthetők. A szentélyt hibátlannak ítélte, a fő- és mellékhajók boltozati repedései régiek, nem jelentenek veszélyt. A két pilléríven és a főfalon látható repedések csak a vakolat hibái. Kiszámította a homokkőből épült pillérek teherbírását, amelyek 16 1/2-, 22-, illetve 19 1/4-szeres biztonsággal látják el feladatukat, tehát teherhordó képességük kitűnő. Az épület alapjait jó állapotban találta és az altemplomi boltozatok is repedésmentesek. Külső vizsgálatai során süllyedéseket nem észlelt. A fentiek alapján alkotott véleménye, hogy a látható repedések régiek, az épületet veszély nem fenyegeti.

136 A három vizsgálat egybehangzó eredménye további bizonyíték arra, hogy a székesegyház Schmidt-féle átépítését nem az épület előrehaladt szerkezeti problémái, hanem alapvetően a dóm gazdasági, pénzügyi akkumulációja sürgette. Másrészről a közeledő millenniumra is alkalmas demonstrációként szolgált egy újjáépített román bazilika, amellyel bizonyítani kívánták, hogy őseink alkotóerejét, építő tevékenységét, művészetének stílusát a 19. századi utódok is megőrizték, és hogy számukra méltó emléket is tudtak állítani. A korabeli sajtó mindennapos témája volt a tervezett átépítés. A Pécsi Figyelő 1882. 10. számában arról értesülünk, hogy ez év elején még nem döntötték el, hogy a székesegyházat csak belül vagy az egységes stílus érdekében külsőleg is restaurálják-e. A 13. szám már ismerteti a homlokzati és belső terveket, s az átépítést „barbár merénylet"-nek nevezi. A helyi lapokon kívül a Pesti Hírlap is aggodalmát fejezte ki a tervekkel kapcsolatban. A Pécsi Figyelő 1882. 15. száma a tervek kemény bírálata után a boltozatokról a következőket írja: „Ráfogják, hogy terhét nem bírják el az oldalfalak, hogy ezek szemmel láthatólag egy keveset engedtek. A közönség azonban nem oly könnyen hívő, hogy ezeket elhigyje. A főnyomás előszöris a középső széles bolthajtás által a templom belsejében álló két tömör oszlopsorra gyakoroltatik, nem az oldalfalakra, de ezek is oly tömörek, négyszeg faragott kövekből építve, szilárdak, . . . hogy az oldalhajók kisebb szélességű bolthajtásának csekélyebb súlya semmiféle veszélyt sem hozhat az épületre és a keresztény ájtatos közönségre". A közvélemény hangját képviselő sajtó hosszantartó, elkeseredett küzdelme hiá22. B. Helytörténetírás 1981 337