Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)
TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Boros László: A pécsi székesegyház Pollack-féle átépítésének története
A Pethő kanonok közbelépésére született határozat Pollackot kellemetlenül érte, s az újabb feladatot nem vállalta szívesen. A gótikus tervvel kapcsolatban további — feltehetően részmegoldásokra vonatkozó eddig ismeretlen levelezést folytathattak, mert legközelebbi adatunk már 1806. március 2-i keltezésű. Ekkor utasítják Pollackot, hogy a díszítő elemeket és a szobrokat mellőzve újabb két tervet készítsen gót, illetve római változatban, s azokat költségvetésével együtt terjessze elő. 38 Július 16-án Pollack már bemutatta rajzait, amelyek közül csak a gót változatot tanulmányozták. Értékelésük szerint a tornyoknak süveggel tervezett födémé nem megfelelő, s úgy rendelték, hogy azokat a római Szent Pál temploméhoz hasonló, alacsony tetővel kell megépíteni (!)'' (10a. kép) Ezek szerint bizonyos, hegy Pollack gótizáló változatú rajzán a tornyok süveget viseltek. A Sző nyi által közölt Gianone-hagyaték, valamint Buck rajzainak kutatása alkalmával egy, a Baranya megyei Levéltárban őrzött, eddig publikálatlan rajzra figyeltünk fel, amely a székesegyház nyugati homlokzatát ábrázolja. Szembetűnő, hogy a tornyok lemetszett élű, ívelt felületű gúla-sisakot hordanak. A rajz tanulmányozása során megállapítható, hogy a káptalan 1806. március 2-i kívánságának megfelelően szobrok nem állnak a déli oldalon, a bejárat mellett szimpla oszlopok helyezkednek el, az ablakokat kis oszlopok még nem szegélyezik, az oszlopközök gótikus íveit az ablakoktól elválasztó párkányok, azonos magasságban a tornyokon is folytatódnak, s gót ívekből fűzött frízt viselnek, továbbá a tornyok nyugati ablakai nem egyformák. Az északnyugati torony oszlopköteges ablakkereteit eredeti állapotukban látjuk, csupán egy-egy középoszloppal osztották meg őket, míg a délnyugati, korábban csonka torony ablakai újak, s a keleti toronypáron láthatókkal a 18. századi ábrázolás szerint megegyeznek. A hiányzó óraemelet nélkül a tornyok a süvegek ellenére a főhajó magasságához mérten alacsonynak hatnak. Tekintettel arra, hogy e tervet Buck ismert díszítőelemei már nem jellemzik, valamint hogy ez idő tájt az ő szereplése az adatok tanúsága szerint kizárt, úgy véljük, hogy e rajz Pollacknak azon munkái közül való, amelyek megvalósult tervét közvetlenül megelőzték, tehát ez az a rajz, amelyen a káptalan kifogásolta a tornyok födémtervét és az előbbiekben felsorolt — a végleges tervtől eltérő — részleteket. (11. kép) Pollack ezután elegendőnek tartotta, hogy olyan módosító rajzot készítsen, amely a nyugati homlokzatnak csak a felét ábrázolja. Szőnyi ezt a tervet is látta, s azt állítja róla, hogy a kivitellel megegyezik.'' 8 E végső változat és az ezt megelőző terv összevetéséből, valamint a káptalan kívánságait jelző adatokból kiviláglik, hogy a tornyok sokat vitatott formájának létrejöttében elsősorban a megrendelő játszott szerepet, s hogy az ettől eltérő vélemények ellenére a tervek Pollacktól származnak. Amint ezt 1806. december 17-én kelt levelében megadással vcllja, a káptalan előírásait megfelelő ellenszolgáltatás fejében teljesítette, s hogy a toronysüvegeket mellőznie kellett, feltehetően ezért nem kifogásolta. (11a kép) Pollacknak a káptalani levéltárban fekvő, ez ideig ismeretlen levelei segítségével betekinthettünk a megrendelő és az építész között zajló szenvedélyes, ugyanakkor alkalmazkodni igyekvő, de az érdekek védelmét is biztosítani kívánó eszmecserébe. 1806. december 6-án Pollack lelkes hangú levelet intéz Koller nagypréposthoz, amelyben a káptalan döntését (t.i. a gót formáról) magasztalja, a maga részéről a művészetek érdekében tett jelentős lépésnek tartja, s tervét jellegében egyetlen, az utókor által is majdan elismert műnek nevezi. A továbbiakban a káptalanra háruló feladatokat taglalja. A modellel kapcsolatban megjegyzi, hogy az a terveinél négyszer nagyobb lesz és anyagában, továbbá minden részletében is az eredeti épületnek megfelelően készül el. A modell megépítését csak a saját felü-