Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)
TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK BARANYA MEGYE FEUDÁLIS ÉS KAPITALISTAKORI MEZŐGAZDASÁGÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL - Fűzi János: Megjegyzések gróf Károlyi Gyula reakciós birtokpolitikai tevékenységéhez a harmincas években
de azt is sejteti, hogy a megye érdeme is lesz, ha a megrendelt ünnepség minden zavar nélkül lezajlik majd. Erről pedig nagyon ügyesen gondoskodnak azzal, hogy minden ünnepi megmozduláson ott van a Pécsett állomásozó katonaságnak, vagy katonatisztéknek egy része. Ez eleve kizárja, hogy bármiféle rendbontásra mód nyíljon. Sem a tolnai, sem a baranyai jelentés nem tartalmaz a nép („az alacsonyabb osztályok") hangulatára, viselkedésére vonatkozó őszinte szavakat; az a törekvés érződik ki a jelentésekből, hogy azt írják bennük, arrvit a főispán szívesen olvasna. Ezt el is érik, amit az is bizonyít, hogy Augusz e két megye jelentését felterjeszti Geringerhez. (Somogy jelentését tudomásul veszi és saját irattárába helyezteti. Elképzelhető, mennyire volt reális az a kép, ami az így készült jelentések alapján kialakult az országban uralkodó hangulatról.) Még egyetlen olyan nagyszabású, előre megrendezett ünnepség sorozatot érintünk csak, amelyet Baranya is fel kíván használni a császár népszerűsítésére: Ferencz József 1852. évi magyarországi látogatásának baranyai szakaszát. A községek bíráit és vele együtt több kevesebb lakost kirendelnek a császár üdvözlésére. Hogy mennyi embert köteleznek ily módon a császár útjába eső falvakba és a pécsi ünnepségekre, pontosan felmérni iratok hiányában ma már nem lehet. Illusztrációként Hercegmárok község adatait említjük meg. Ebből az 1906 lakosú faluból! Dárdára a jegyzőt, a bírót és még három főt rendelnek ki „Őfelsége bevárására", majd a pécsi megyei ünnepségen „parantsra" a bíróval és a jegyzővel együtt 59 ember vesz részt.*' A kirendelteknek a községek napidíjat fizetnek, de a megye ezzel kapcsolatos közös költségeit is a községektől szedik be. Siklósra például 17 frt 48 krajcárt rónak ki e címen 1853. májusában. Elképzelhető, hogy a legnagyobb dologidőben kiparancsolt — és ekkor már elég erősen adóztatott — paraszti tömegek lelkesedése mennyire volt őszinte, hiszen valódi, igazi lelkesedésről az ország akkori helyzetében nem lehetett szó. Maga a császár Bécsben az utazás után azt mondta, hogy egészében meg van elégedve, de csak felületesen tud a magyarországi útjáról véleményt alkotni, mert le kell számítom, ami előre „megrendezett, kiszámított és betanított" volt. Úgy látta azonban, hogy az ország megnyugodott és a nemesség is beletörődött a megváltoztathatatlan viszonyokba. 100 Tehát a császár is tudta, hogy nem spontán ünneplésben volt része, hanem egy elkeseredett, hitét vesztett, és erősen elnyo'mott ország népét vezényelték ki elé. Nemcsak az ünnepélyes alkalmakat használják fel népámításra, hanem a hivatalos körleveleket, currenseket is. Az ezekben foglalt, rendszerint magasztaló szólamokat a falusi jegyzők lemásolták és — a feudáliskori szokásnak megfelelően — istentisztelet után a templom előtt felolvasták. 101 A currensek részben a mai újságokat, hetilapokat pótolták és így közvélemény alakító szerepük is volt. 102 Az egyházakat szintén felhasználják erre a célra. A papoknak, a lelkészeknek a fontosabb rendelkezéseket a szószékről kellett ismertetniük. A kiváltságos helyzetben lévő katolikus egyház már 1850. elején ismételten nehezményezte „a szent helyek hangulatához nem illő és gyakran visszatetszést eredményező katonai és polgári hatósági hirdetmények szószékről kihirdetését" a belügyminiszternél. 1850 áprilisában a belügyminiszter utasítására megszüntetik a közigazgatási szervek hirdetményeinek a szószékről való közzétételét és visszatérnek a korábbi szokásra; hogy a mise után a templomon kívül olvassa fel ezt a jegyző vagy a bíró vagy az egyik esküdt. Ezzel azonban nem szűnt meg azonnal teljes egészében ez a gyakorlat. 1851-ben egyik falu evangélikus lelkésze kéri a megyefőnököt, hogy mentsék fel azon kötelezettség alól, hogy a hazaárulókat háromszor ki kell hirdetnie a szószékről. 103