Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK BARANYA MEGYE FEUDÁLIS ÉS KAPITALISTAKORI MEZŐGAZDASÁGÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL - Kiss Géza: Fejezetek a vajszlói vallásalapítványi uradalom nyolc évtizedes történetéből (1767-1848)

más miatt. A-válasz tömör: ,,. . . soha köz dolog nélkül nem jártak, mikor Kétséget tettek".

252 Idézett forrásaink egy csoportja alaposan befeketíti községeink vezetőit és ezen nem segít az sem, hogy a közigazgatástörténet országosan sem igen tud mást mondani. Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy ezek a bíróvá, esküdtté választort parasztemberek, akik sem közigazgatási gyakorlattal, sem politikai ismeretekkel nem rendelkeztek, hiszen az élet és legfeljebb a biblia volt a tanítómesterük, valamennyien megbízhatatlannak, korruptnak születtek, s bírálóik, az uradalmi tisztek, meg a megyei urak voltak csak „tiszták". A valóság azonban az, hogy a saját viliáguk tehetetlen reménytelensége, meg a feudalizmus általános romlottsága formálta őket ilyenné. A bírálatot mindig megkapták, ha maguk néztek a kelleténél jobban a pohár fenekére, de természetes volt a reprezentáció, ha felülről jött vendégekről volt szó. Szóljanak azonban inkább az érintkezéseket feltáró források! 1818. „Portio hajtó Hajdúnak utolsó Portioval .Segedelem Talpaló' 45 krajcár. - 1820. Szolgabíró úr kertye tsinyálása mellett Hajdúnak 14 itze bor 1 forint 52 krajcár". - 1828. január 14—23. „Tettes Fő Bíró Ur Esküttyével Pandúrokkal itt lévén Zsiványok fogdoztatásával (Vajszlón) — elfogyasztottak 45 font marhahúst, 15 icce bort."

253 Azután jöttek mások is a nemes vármegyétől és elvárták a reprezentációt. 1316ban például Besencében a helyi vezetőkön kívül a község számlájára ittak: a vármegye hajdúi, az erdőket mérvén az „Intsenér úr és a' Contlorror úr", „a Chyrurgus úr himlő oltással", a földmérő hajdúval, esküdtekkel, a szolgabíró és hajdúja, az alispán katonája stb. Az elköltött 60 forint 22 krajcár „Ithon való Kőtségek" címszó alatt szerepel.

254 öreg Tóth Dániel vajszlói bíró 1834-ben így foglalja össze tapasztalatait, amelyeket mi korlátlanul tudnánk még erősíteni más forrásokkal: „Valahányszor az urak az Vármegye Házához a községek dolgába ide Vajszlóba jöttek . . . bor, hús mindenkor adatot; az Város Kasszájából." „Nem annyit (adtunk) amennyi nekik kijár, hanem sokszor többre is ment az ivás, mer máskipp görbe szömmel níznek a' Bíróra."' „Minthogy pedig egyik Kéz a' másikat mossa . . ." folytatja a bíró ,,. . . az én Bíróságom egész ideje alatt nem hajtattak a Vajszlaiak messze Földre, hanem a magunk Határában való út csinyálással a Vármegye Tisztyei meg elégettek."

2

'" Egy másik vajszlói bíró meg beírja a jelentésébe, hogy „A" Tekintetes Vármegye Verbungja több legényekkel bé jővén . . . valami Borral, Hússal szolgáltunk nékik". Azután megmondja azt is, hogy örömmel tették „. . . mivel ezen Rendelés által a Statutiotul, Legényeinknek erőszakos állíttásátul meneködtünk".""

36 Később súlyosabb ügyek is kibukkannak a számadások sorai közül. A vajszlóiak például 1841-ben, a város ügyeiben „egy bizonyos helyre" honoráriumnak 21 forint 40 krajcárt fizettek. Egy másik helyre pedig ,,. . . a' Város ügyeiben köz akarattal" egy 12 forint 30 krajcáros borjút küldtek. Érdekes, hogy egyik tételre sem jött bíráló észrevétel! Terhek és jövede/emforráso/c Az uradalom lakóit a községi alkalmazottak népes gárdájának eltartása mellett alaposan megterhelte a korszakunkban egyre növekvő állami és megyei adó, a katonaság számára szedett liszt, valamint a takarmányban beadott rengeteg porció széna és zab. Mindezt a „Helységek közt" kellett lehetőleg a birtokok arányában beszedni. Igen nagy terhet jelentett az is, hogy már az uradalom népei rendszeresen fizették a dézsmát, a saját (református) egyházukat is el kellett tartaniuk. Gondoskodniuk kellett a templomok, iskolák építéséről, javításáról, a lelkészek és taní-