Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK BARANYA MEGYE FEUDÁLIS ÉS KAPITALISTAKORI MEZŐGAZDASÁGÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL - Kiss Géza: Fejezetek a vajszlói vallásalapítványi uradalom nyolc évtizedes történetéből (1767-1848)

dályoztassunk".1!l A század közepétől azután a vajszlói iparosokat már összefogja majd a sellyei egyesült céh. A községekben ekkor egy-egy prédikátort, tanítót, uradalmi erdészt kivéve mindenki paraszti állapotú: telkes jobbágy vagy zsellér. Ez a parasztság azonban attól a pillanattól kezdve, bogy az úrbérrendezés elhatárolta egymástól az úrbéni és a földesúri földeket és az uradalom további regulációi egyre erőteljesebben korlátozták az erdők-legelők használatában, súlyos betegségbe esett. A századfordulótól kezdve napról napra szűkült az egyes családok létalapja, amit ezen a helyen már csupán a telkek differenciálódásának folyamatával kívánunk illusztrálni. Az uradalom jobbágyai korszakunkban 129 4/8 telekkel rendelkeztek. Ennek a télkiállománynak a sorsa az alábbiak szerint alakult nyolc évtized alatt:

220 Község Év 1/8 1/8 alatt 2/8 3/8 4/8 5/8 6/8 7/8 1 11/4 össz. Besence 1767 — — — 2 3 5 — 2 1 13 Hidvég 1848 1767 19 3 4 24 20 13 _ — — 47 2 — 38 Páprád 1848 1767 38 4 4 17 11 1 2 7 1 — — 63 — — 22 Sámod 1848 1767 I z 25 11 8 5 21 6 38 — — 38 Vajszló 1848 adatai 26 4 18 — 1 hiányoznak, fejlődése hasonló — — — 49 A táblázatot szemlélve az első pillanatban világos, hogy 8 évtized alatt hatalmasan megnövekedett a megélhetést már dig nyújtó két- és három nyolcados jobbágyhelyek száma. Az összesítés rovatában pedig előttünk áll a számok nyelvén kifejezett tragédia. A telki állomány a két Időhatár között nem változott, de a minden generációban osztódó jobbágygazdaságok száma Besencén 13-ról 47-re, Hídvégen 38-ról 63-ra, Páprádon 22-ről 38-ra, Sámodon 38-ról 49-re növekedett. Különösen félelmes méreteket öltött a telekaprózódás Besencén. Valószínűleg ez a fő oka annak, hogy korszakunkban éppen itt kezdődött meg a népesség csökkenése. 1841-ben a 7 születettel szemben már 8 halottat jegyeztek fel. Sokan írtak már a nagybirtok ölelésében vergődő ormánysági nép tragédiájaról, ezért mi most maguknak az áldozatoknak, az uradalom név szerint is ismert jobbágyainak kívánunk szót biztosítani. Kezdjék a sort 1799-ből, az erdőreguláció évéből mindjárt tizenketten azok a vajszlói ,,. . . jobbágyok, akik egy Atyátul ketten, hárman, négyen szoporodtak és külön-külön is meg tselédesedtek" és most egy házban vagy egy udvarban „nagy bajjal laknak és nyomorognak". Egy besencei társuk nem házhelyet kér, hanem csak fát új ház építéséhez és megmagyarázza, hogy miért akarna a nagycsaládból kiválni. íme: ,,Az Atyám az ő testvéreivel már régen Négy Gazdákra szaporodott s feneklett meg az Atyai örökségben, és négy házzal vágynak azon egy udvarban . . ." ,,Az atyámnak ismét négy fiai vágynak, kik közölt én volnék a leg idősebb . . ." Kilenc vajszlói kérvényező meg 1805-ben azért kérne újabb telket, hogy legyen helye barmai szaporítására és a takarmány -megfelelő tárolására. Egy tovább: kérvény az alábbi színes leírással gazdagítja a belső fundusok rettenetes zsúfoltságáról rajzolt képünket: „Ház Hellyem olyan szűk, a mellyben nemhogy tsak valami kis Veteményes Kertet keríthetnék, sőt aminémő Ólatskák két pár Sertvéseknek s holmi baromfiaiknak szükséges volna . . . nem tudok felállítani". „Majd tsak nem minnyájáé hasonló, alkalmatlan . . ." megállapítással foglalja össze mondanivalónkat