Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK BARANYA MEGYE FEUDÁLIS ÉS KAPITALISTAKORI MEZŐGAZDASÁGÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL - Kiss Géza: Fejezetek a vajszlói vallásalapítványi uradalom nyolc évtizedes történetéből (1767-1848)

leírás a 18. század közepén azt írja a majorsági rétekről, hogy „Ezeket alig lehet réteknek nevezni, mert megközelítően csak 12 kocsi hitvány takarmányt adnak" és ugyanakkor irigykedve beszél a jobbágyok kiváló szénájáról. A leírás készítője megoldást csak abban liât, ha az uradalom a réteket jobbra cseréli. Úgy tűnik, a majorsági rétek területe és minősége korszakunkban mindig állandó volt, mert a különböző forrásokban mindig ugyanazok a nevek és területek szerepelnek és mint az 1848-bain készült részletes tabella mutatja, a rétek minősége is ugyanaz. A Vajszló által használt 17 kaszás rétről pl. azt írják, hogy „Vajszló használja 25 gyalogrobot ellenében. Erdők közt van, posványos, ritkán terem szénát". A sámodi Nagy Lázról azt halljuk, hogy kétharmada kákát és sást terem. A páprádi határban van a 22 18 holdas Toplak. Dombos részét az idők során művelésbe fogták, mélyebb részei sást termő rétek. Ugyanitt a 15 3 4 kaszás Nyesés száraz esztendőben kevés, de jó szénát ad, nedves időben azonban rossz a termése. 10 kaszás Szalonta, viszont csak sást termő rét. A besencei Szaportzáról is azt közlik, hogy nagyobb része vízállásos, de a kisebb rész igen jó szénát ad.

56 Ennek megfelelően a rétek bére is igen alacsony. Besence pl. a 65 6/8 kaszás Szaportzáért mindössze 15 forintot, Páprád a 25 3/8 kaszás Nyesésért és Szalontáért 10 forintot fizet. Az uradalom ugyan minden szerződésben kiköti, hogy ezeket a réteket csak lóval vagy szarvasmarhával! szabad legeltetni, de az semmit sem javít az értékükön, legfeljebb a disznók, juhok által okozni szokott károkat akarja elkerülni." A majorsági réteket egyébként az úrbérrendezés óta igen ritkán kaszláltatják robotosokkal, mert az uradalomnak nincs jószága és a széna értékesítése nem mindig könnyű. Ugyancsak ritkán, 1848-ban fordult elő az is, hogy harmadában, felében kínálták a réteket kaszálásra. A tiszttartó pedig örömmel jelentette, amikor egy-egy terület lekaszálására akadt vállalkozó. Az uradalom egyébként Szent György napjíától (április 24.) aratásig a szérűskertet is bérbe aclta a legtöbbet ígérőnek. A feltétel mindig az volt, hogy a nyomtató helyet felszántani nem szabad, szalmára, kerítésre, kapura vigyázni kell és előre le kell tenni az árendát. A szérűket általában a községek bérelték ki. A vajszlóiak például 20 forintot, Hidvég és Sámod 4—5 forintot, Páprád 1—2 forintot fizetett,'"

8 de tudunk esetet, amikor a páprádi szérűt Komáromi Anna bérelte 2 Ft 36 krajcárért/'" b) Erdők-legelők Kötőjelet használtunk a cím írásakor, mert uradalmunkban az erdők, legelők! És elsősorban azok. Nem a fakitermelés, hanem mindenekelőtt az erdei legeltetés megszorítása lett katasztrofális hatással a birtok népeire. A 18. század közepéről idézett birtokleírásunk mindenekelőtt az uradalom szemszögéből vizsgálta az erdőt. Igen sűrűn hangoztatja, hogy a birtok erdők között fekszik, de nagyobb sajnálattal állapítja meg, hogy tölgyfa ezekben az erdőkben kevés van, a berkek fái termést nem hoznak, ritka a makkoltatásból való jövedelem. Ezekből az erdőkből legfeljebb csak azoknak a lakosoknak van haszna — hangsúlyozzák -, akik fából szekereket és más keresett szerszámokat készítenek, de akik számára az erdőben csak a gyümölcstermő fák tilosak. Azt állítja a továbbiakban, hogy a jobbágyok majdnem valamennyien szekércsinálók (carpentarii), de hozzáteszi azt is, hogy itt kerékgyártóknak (rotarii) mondják őket és szekereiket a nehéz mézei munkák kárára messzi földre elhordják.

Ml Hogy tett-e akkor az uradalom ennek a gyakorlatnak a megakadályozására valamit, nem tudni, de azt tudjuk, hogy az uradalom területén 1767 után általában csak hétfőn és kedden volt faizási nap,