Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK BARANYA MEGYE FEUDÁLIS ÉS KAPITALISTAKORI MEZŐGAZDASÁGÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL - Kiss Géza: Fejezetek a vajszlói vallásalapítványi uradalom nyolc évtizedes történetéből (1767-1848)

FEJEZETEK A VAJSZLÓI VALLÁSALAPÍTVÁNYI URADALOM NYOLC ÉVTIZEDES TÖRTÉNETÉBŐL (1767-1848.) KISS GÉZA I. AZ URADALOM 1. Az uradalom fekvése Az uradalom névadó községe Vajszló, az egykori forgalmas mezőváros, megletősen nyílt és központi helyen fekszik, a Siklóstól nyugati irányban Sellye—Bogdása felé haladó út mentén. Északról és keletről erdők és mocsarak, a nyugati és déli oldalon erdők veszik körül. Az ősi mérési mód szerint Pécstől 6, Siklóstól 3, Szigetvártól 5 óra járás a távolsága. Tőle keletre az út mentén fekszik mocsarak-ingoványok között Hidvég s észak-keletre nagy erdőnek veti hátát Sámod, de a néhai község körül itt is bőven lehet találni mocsaras, vizenyős területeket. Észak-nyugatra a Vajszlóról Pécsre vivő út kanyarulatában fekszik a gyönyörű tölgyerdejéről ismert Páprád, s nyugatra erdőkkel körülvett tisztáson búvik meg Besence. A birtok életét a 19. század második feléig meghatározó természeti viszonyokról már a 18. század derekán keletkezett birtokleírás elmond minden lényegest. ,,Ez a birtok a Drávától nem messze fekszik és azért a vizek áradásának igen gyakran ki van téve. Némely részek teljesen mocsarasak és a .benépesítés alkalmával a megtelepülök sűrű berkeket irtani voltak kénytelenek és ha valaki közülük tágabb földet vagy rétet kívánt magának, állandó és kemény munkával, maga gyötrelmével kellett azt tenni.'

1 A birtok területét öntöző, éltető vagy pusztító vizek nagyobb hányadát a Feketevíz hozza, amely az Ormányság határán egyesül a Szigetvárt kerülgető Almással s ebbe ömlik Besencénél az Okor, majd Szaporcánál a Pécsi víz. A három nyugatiról, az Almásról, az Ókorról és a Fekete-vízről úgy tudja Haas Mihály, hogy „Somogyból lódulnak Baranyába és mind igen korlátlan vizek; gyakran a Siklósi járásnak nagy részét elborítják és igen sok mocsárnak szerző okai".

2 E mocsarak egykor hallatlan bőséggel ontották a halat, vadat, madártojást és különféle növényi élelmiszereket, de a források elsősorban a pusztításokról tudnak. Míg az uradalom népei a határ egészével rendelkeztek, ki tudták kerülni a pusztító víztömegek járását, mert ha elpusztultak is a kultúrnövények, annál jobban virágzott a halász-pákász élet, hiszen a víz nemcsak vitt, adott is. Egészen más lett a helyzet akkor, amikor befejeződtek az 1810-es évek elejére az erdőregulációk. Az uraság a reguláció során a legjobb, száraz legelőket tilossá tette a jobbágy számára és a vízjárta Berket adta helyette s ugyanakkor a víz szabad folyását is megakasztotta egy-egy malom gátjával. Ezért írhatták az 1815-ben kelt panaszos levelükben Hidvég, Sámod és Vajszló jobbágyai: „Legelőnk ezen a részen egészen, Rétjeink is nagy része vízben áll, melly miatt sem most nincs marháinknak élése, sem pedig téli tartásokra szénánk nem lészen," ,, . . . mely Szénának s Legelőnek Fogyatkozása miatt szegény Adózók nagy romlásba estünk".

1 1818-ra készült el a vármegye által szabályozott malomkanális a hídvégi és sámodi tótól lefelé az uraság hídvégi