Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL - Szkladányi Péter: Fejezetek Pécs világi zenéjéről a 19. század első felében. Weidinger Imre és Amtmann Prosper művészete

ez, ahol Liszt és Thalberg, Paganini és Vieuxtemps - és vállalhatjuk nyugodtan: Amtmann Prosper — révén magát a virtuózt csodálhatta közönsége, és másodsorban saját műveiket. Amtmann is a maga számára írta műveinek többségét. Ebből a szempontból nézve mindenképpen értékes anyag, mert így világosan megismerhetjük, milyen nagyszerű fuvolás volt. Határozottan nehéz, a mai kor fuvolásaitól is komoly technikai felké­szültséget igénylő művek ezek. A hangszer hangterjedelmét szinte teljes egészében kihasználta, a régi fuvolákon még meglévő kis h-tól egészen h 3-ig. Kedvelte a nagy ugrásokat, a különböző regiszterek gyors összekapcsolását, ami akár a régi, akár a mai modern fuvolán mindig problémát okoz. A klasszikus fuvolahangversenyekben emiatt ritkán fordul elő. Gyakran utánozza a hegedű hursikváltásából adódó két­szólamú játék illúzióját, rendszeresen az utolsó variációkban (például 5., 8., 33. sz.). Technikai újdonságnak számíthatott a flageolet, a könnyen megszólaltatható fel­hangok használata, amolyan ,,edho"-ötletként a 29. számú műben. Lényegében tehát egész életében foglalkoztatta a fuvola lehetőségeinek kiaknázása, ezért is írt kortársaihoz hasonlóan napi gyakorlatokat tartalmazó etűdgyűjteményt (9. sz.). A kor virtuózai számára a feltűnés, a biztos siker elérése volt a fontos. A recept? Végy egy behízelgő operamelódiát, lehetőleg közismertet, és azt körmönfont módon variálva játszd addig, amíg elámul a publikum. Egyszerű és éppen ezért könnyen megjegyezhető dallamok ezek, mert pontosan az egyszerű dallam bonyolult, sőt ördöngös változataival lehetett sikert elérni. Ezért voltak kedvelt variációs témák Donizetti: Lammermoori Luciájának vagy Meyerbeer: Hugenották című operájának dallamai, amelyeket több zeneszerző is feldolgozott. Itt a formára sem kellett ügyelni, hiszen az azonos ütemszámú periódusok mentek a maguk útján. A válto­zatok során a ritmusértékek egyre sűrűbbek, majd ,,dramaturgiailag" jó helyen újabb sűrítésként általában egy mollban írott lassú variáció következik, hogy kellő sikere legyen a finálénak. így Amtmann összes operavariációjának szerkezete lénye­gében egyforma, de maguk a variációk, némi etűdjellegük ellenére is változatosak. Ezért is közöljük a szellemesebbeket a tematikus műjegyzékben. Érdekesek a témák előtti bevezetések. Lényegében előlegezik a téma hangulatát és karakterét, néha magát a témát is, mégis saját zenének tekinthetők. Sok hasonló jellegű, pontozott ,, mazurkas" témát írt Amtmann, mégis sajátos arculattal. Biztos azonban, hogy a saját témájú variációk is operai ízűek. Mindenesetre ha egymás mellé rakjuk a még Pesten komponált 1. számú gyermeteg variációkat az 5. számú mellé, feltűnik a va­riációs és kompozíciós technika gyors fejlődése. Formailag csak a koncertjeiben van maradványa a klasszikus versenymű felépíté­sének, de éppen az első tételekben, ahol a legtisztább formát kellene bemutatni, a témák után hamarosan elveszik a technikai bravúrokban. Ez alól egyedül az 51. számú csonkán maradt fuvolaversenytétel viszonylag rendezett szonátaformája a ki­vétel. Hangszeres dallamíveket találunk a német szövegű dalaiban. Jellemző, hogy a 48. és az 53. számú dal témájára fuvolavariációkat is írt, mint ahogy Schubert is feldol­gozta hangszeresen ,,A Halál és a lányka", valamint az „Elszáradt virágok" című dalait. A megzenésített költők közül Friedrich Matthison a legismertebb (58, sz.), számos Schubert-dal íródott verseire. Ismert még J. N. Vogel (53. sz.), „Alpenun­schuld" című versét Erkel Ferenc zenésítette meg. 121 Különösebb mélységről nem árulkodnak ezek a dalok. Jellegzetes bécsi „liedek", talán az 51. számú, Fridolin von Wend szövegére írott Schneenacht kivételével. Érdekes módon három dalán (48., 50-, 51.) újra megjelennek az opuszszámok, maga is értékesnek tarthatta. Mindhá­rom dal szövege romantikusan elvágyódó és szomorú.

Next

/
Thumbnails
Contents