Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)
TANULMÁNYOK BARANYA-PÉCS ZENETÖRTÉNETÉRŐL - Szkladányi Péter: Lickl György, a Pécsi Székesegyház zeneszerzője és karnagya
és egy évre rá tartották az első „musikális akadémiát" azaz hangversenyt, amelynek bevételét az özvegyek és árvák támogatására fordították. 236 Szükség is volt erre, mert az általános gyakorlat szerint a muzsikusok életük végéig dolgoztak, a gyermekszületés, — sajnos a halandóság is - magas volt és az özvegyek vagyon hiányában, csak a káptalan segítségében bízhattak. Ilyen széles körű, szinte mindenre kiterjedő intézmény — figyelembevéve, hogy 1811-et írunk— úgy hisszük, Magyarországon addig még nem alakult. A hasonló jellegű pozsonyi vállalkozást Csaplovics: Gemaeide von Ungern c. művében csak 1829-ben említi, 237 ugyanerről Mátray is megemlékezik: „Musika Pensionatus van Pozsonyban a hangászok 's más művészek özvegyei 's árvái gyámolására," 2,18 Veszprémből is van 1834-es adatunk, egy ottani muzsikai akadémiáról a „Székesegyházi Hangász Kar özvegyeire ügyelő Intézet felsegéllésére. 1,239 1817-ben új alapszabályt nyom Trattner németül Pesten, amely összevetve a káptalani jegyzőkönyv szűkszavúságával, lényegesen világosabb képet ad számunkra a nyugdíjintézet szabályzatáról, működéséről: 2 ''* „ÚJ ALAPSZABÁLY az özvegyek és árvák ellátására 1811. óta Pécsett {elállított Zeneművész-Énekes Társaság számára. Megalapíttatott: 1817-ben. Pesth, Trattner betűivel nyomtattatott. I. Az intézmény minden alulírott tagja havonta 1 Guident (1 forintot) fizet, amelyet eme intézmény elnökénél, Lickl György úrnál egy kinevezett tag jelenlétében, aki egyidejűleg a számolásokat végzi, fizet be. De mivel ez a minden egyes tagtól érkező havi 1 Gulden egy alaptőke megkezdéséhez kevés, így az intézmény sajátkezűleg alulírott tagjai végül magukra és minden ezután belépőre nézve a következő pontokat komolyan, kötelezően megtartják, úgy mint: II. Minden pénzösszeg, amely a székesegyházban egész éven át tartandó fogadott misékből ered, ellenkezés nélkül mindig az intézmény pénztárába, mint alaptőkébe tétetik. III. Az itteni polgári kórházban két zenei ájtatosságért kapott járandóság; először Nepomuki Szt. János-kor, másodszor Jézus Szive nyolcadkor (amelyek ezideig az itteni gyógyszerész, Hölbling György felajánlására tartattak) szintén, különbség nélkül az Intézmény pénztárába, alaptőkénk nagyobbodására, fentnevezett Elnök úrnak átadatik. Akármennyi is, nem kevesebbet. IV. Az összes alulírott tag ezen felül még a mi régens chorink óhaja szerint évente két hangversenyen vesz részt, amely minden tag elsődleges és komoly kötelessége. Az Intézmény pénztára számára tartandó fentnevezett hangversenyeken, a nélkülözhetetlen próbákon jelenjen meg és ezen tehetségéhez képest, a jó szereplés érdekében vegyen részt. Csak jelentékeny betegség menti fel a tagot ezen kötelessége alól. V. Attól a pillanattól kezdve, mikor egy tag aláírását lerótta, készen kell állnia arra, hogy mindazokat a kötelességeket, amelyeket az alapszabály tartalmaz, teljesítse az özvegyek és árvák iránt: így egyetlen tag sem vonhatja ki magát az Intézmény iránti kötelességei alól: