Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

TANULMÁNYOK BARANYA-PÉCS ZENETÖRTÉNETÉRŐL - Szkladányi Péter: Lickl György, a Pécsi Székesegyház zeneszerzője és karnagya

helyettük végig énekelni és orgonálni a rorátét. Pedig van neki elég gondja, be­tegsége, például : „midőn a Temető dombra temetni mennem kölleték, éspedig Lytania után számtalanszor két­szer is mint nyáron, mint télen, annyira elfáradván és gyöngülvén, hogy majd lölkemet a sű­rűen lehellés közben kiadni kénytelenitettem". Művészi aggályai vannak, „mivel már min­denki láttya, és tapasztallya is, hogy tökéletesen véghez viendő szolgálatra valójában elég­telenné tétettem, a vén kor pedig minden fogamat mellyekkel a hangot az éneklés közben tartani és igazgatni kölleték, már számból kirugdalván — és ha a Roráté alatt való éneklés is csakugyan kötelességemmé tétetik, nehogy a Templomiul való igen messze lakásom — gyöngeségem és külömbféle nyelven beszélő, énekelni pedig éppen nem tudó — de nem is szokott zavarékos nemzetek tudatlansága a'szent Mise alatt hibát, de főképpen botránkozást szüllyenek." Kéri ezért, hogy tegyék lehetővé „egy segédnek tartását... és füzetesét kegyes­sen megröndölni . . . (valamint) szolgálatomnak tökéletesebb véghez vitele végett, másik lakást adni." A káptalan a zenekar számára hoz kedvező döntést, mert Orbánt kötelezi a ro­ráték kísérésére, sőt meg kell elégednie a régi lakással is. 18,) Az 1830-31-es évek gazdag eseményeihez tartoznak a két év számlái: 1830. Nr. 75/79: misék és énekek komponálásáért, másolásáért, 34,52 Ft. Nr. 80/84: húrokra, gyantára, javításokra 58,50 Ft. Nr. 85/87: Vilfiingnek több énekeskönyv leírásáért 37 Ft. 18,1 Ezek voltak Vilfing Antal utolsó számlái. Licklnek az új c-moll requiemérc (müj. 71.) 18 Ft. 187 1831. Nr. 141/148: másolásokért, javításokért 73,5 Ft. 188 Lickl elkésve nyújt be még egy 10,15 Ft-os számlát saját miséje másolásáért (esetleg müj. 73.) 189 1832. máj. 7-én ünnepi nagymisét tartottak a székesegyházban a vármegyeház restaurálásának befejezése alkalmából. Az ünnepélyes alkalomkor Lickl F-dúr mi­séjét (müj. 51.) játszotta az együttes. 1 " 0 Hosszú évtizedek után ebben az évben tér vissza Lickl először Bécsbe. Konkrét adatunk nincs arról, miért. A jegyzőkönyv szűkszavúan csak annyit mond, hogy szükséges dolgai intézésére kér engedélyt. 1 '" Sokáig nem lehetett ott, mert júl. 23-án már jelenlétében veszik fel sikeres próbaéneklés után a Kalocsáról érkezett Weidinger Györgyöt, a már eddig is nagyon hiányzó tenorista helyére. Júl. 1-től már kapja is a teljes fizetést és illetményt, sőt útiköltségét is megtérítik. 10- Vele igen megbízható énekes került a dómba, hosszú évtizedeken keresztül dolgozott. König János halálozását már említettük, közben a már pyugdíjas, de időnként dolgozó Hiebe! Ignác is meghalt ápr. 21-én, 76 éves korában. 103 özvegye nehéz helyzetbe került, tetemes adósságot kellett törlesztenie, erről később hallunk még. De a többi muzsikus is elégedetlen: ,, ...1.ör Mindenikünknek tsak egyedül szállás pénzt 100 fton felül fizetnie kell. 2.° r A De­putátombéli búzáink, olly tisztátalanak, 's gazosok, hogy azt mindég kétsély (!) áron (kö­nyörgés mellett is, tsak, hogy vegyék meg) oda engedni, 's eladni kéntelenítettünk. 3. or A bankó czédulák scálába való esése által olly annyira korosodónk, hogy magunkat adós­ságba-is verttük; ezt pedig tsak egyedül a' Nagyságos Káptalan . . . orvosolhattya meg. 4. er Régibb időben egész 1803=' ki 9 már Conventiós pénzt fizetésül (azaz 200 ftot számítván) Készpénzbeli; 100 ftot pedig Deputátom gyanánt) ezen felyül szállás pénzt 30 ezüst pengő forintot kapánk. Későbben 1803= ik Esztendőben legnagyobb sértésünkre elváltoztatott —, Noha pedig akkor nem tsak az élelemre való nézt minden oltsóbb vala mint most; hanem ruháinkat — is fél áron vettük, bizonyos." Költői kérdéssel fejeződik be az első magyarul fo­galmazott közös kérelem: „A Nagys. Káptalan bölts belátására 's el-irányozására bizunk, hogy váljon egygy Choralista aki szállást fizet azon kétsély( !> fizetésből élhet é; vagy sem?" A káptalan tömören megválaszolja a muzsikusok költői kérdését: szerinte kielé­gítően ellátottak, és kérelmük nem teljesíthető. 1 "'' Egyébként változatlanul megkap­ják az évi 100 Ft segélyt, amelyről a fizetési jegyzék tanúskodik. Schotman helyett Wolf Ferenc, valószínűleg a nemrég elhunyt trombitás fia énekel altot. líb Ismerjük még az évi kiadásokról szóló 7 számlát, amelyek szerint Lickl 58,91 Ft-ot kapott. 190

Next

/
Thumbnails
Contents