Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK A KÖZOKTATÁS ÉS MUNKÁSOKTATÁS TÖRTÉNETÉRŐL - Füzes Miklós: A nemzetiségi oktatás szervezési problémái a baranyai népiskolákban az 1923/24 - 1943/44 tanévekben

összegét az iskolafenntartók részéről benyújtandó kérelmek alapján a helyi viszonyok és szükségleteknek figyelembevételével fogom megállapítani. Ezek előrebocsátása után van szerencsém Nagyméltóságoddal községenkint ismertetni azt a módot, amelyet Nagyméltóságod megbízottainak megbízottaimmal létesített megállapo­dása alapján a magán részéről is elfogadok. Hangsúlyoznom kell, hogy egyes iskoláknál a tisztán magyarul, illetőleg az egységes rendszer szerint oktató tanítók arányának meg­állapításánál általában a lakosság, illetőleg a tanulók anyanyelvi megoszlását fogadom el irányadónak. Baranya vm. 1. Alsómocsolád. Az iskola mindkét tanítója tisztán magyar nyelven fog tanítani. 2. Alsószentmárton. Az egy tanerős iskola tanítója tisztán magyar nyelven fog tanítani. Tekintettel arra, hogy a meglévő iskolaépület teljesen elavult, hasznavehetetlen, hajlandó leszek az iskolafenntartót kérelmére egy tanterem és tanítói lakás építésében megfelelő államsegéllyel támogatni. 3. Apátvarasd. Az egy tanerős iskola tanítója az egységes rendszer szerint fog tanítani. 4. Babarc. Az iskola mindhárom tanítója az egységes rendszer szerint fog tanítani. 5. Bár. Az egy tanerős iskola tanítója az egységes rendszer szerint fog tanítani. A csekély számú (8) magyar anyanyelvű tanuló a német anyanyelvű tanulókkal csak akkor oktatha­tó együtt, amikor a tanítás magyar nyelven folyik. Egyébként magyar nyelvű oktatásu­kat a tanítónak kell ellátnia, aki részére e'zért később megállapítandó összegben pótdíjat fogok engedélyezni. 6. Baranyajenő. A két tanerős iskola egyik tanítója az egységes rendszer szerint, a má­sik pedig tisztán magyar nyelven fog tanítani. 7. Baranyaszentgyörgy. Az egy tanerős iskola tanítója az egységes rendszer szerint fog ta n íta n i. 8. Barátúr. Az egy tanerős iskola tanítója az egységes rendszer szerint fog tanítani. 9. Belvárdgyula. Az egy tanerős iskola tanítója tisztán magyar nyelven fog tanítani. Te­kintettel arra, hogy a meglévő tanterem rossz, hasznavehetetlen, hajlandó leszek az iskola­fenntartót kérelmére az új tanterem építésében megfelelő államsegéllyel támogatni. 10. Beremend. Az öt tanerős iskola két tanítója az egységes rendszer szerint, három pe­dig tisztán magyar nyelven fog tanítani. Tekintettel arra, hogy az iskolának csak négy tan­terme van, hajlandó leszek az iskolafenntartót kérelmére az ötödik tanterem építésében államsegéllyel támogatni. 11. Bezedek. Az egy tanerős iskola egyetlen tanítója a nagyszámú (85) tanuló eredmé­nyes oktatására nem elegendő, ezért a második állást sürgősen meg kell szervezni. Ad­dig, míg az állás megszervezhető lesz, németül is tanítani tudó kisegítő tanerő kiküldése iránt fogok intézkedni. Az így két tanerőssé fejlesztett islkola mindkét tanítója az egységes rendszer szerint fog tanítani. A második tanterem megépítésében hajlandó leszek az isko­lafenntartót kérelmére megfelelő államsegéllyel támogatni. 12. Bikal. Az egy tanerős iskola tanítója tisztán magyar nyelven fog tanítani. A nem ma­gyar anyanyelvű tanulók részére az anyanyelv külön oktatásáról azonban a 11 000/1935. M. E. sz. rendelet 3. §-a értelmében gondoskodni kell. Az anyanyelvű oktatás keretén belül tanítani kell az anyanyelvű beszéd- és értelemgyakorlatot, ennek keretében a szülőföld is­meretet, olvasást, írást, fogalmazást, helyesírást, nyelvi magyarázatot és éneket. 13. Bükkösd. Az iskola mindkét tanítója tisztán magyar nyelven fog tanítani. 14. Cseledoboka. Az egy tanerős iskola tanítója a'z egységes rendszer szerint fog tanítani. 15. Cselegörcsöny. Az egy tanerős iskola tanítója az egységes rendszer szerint fog ta­nítani. 16. Dunaszekcső. A hat tanerős iskola egy tanítója az egységes rendszer szerint, öt pedig tisztán magyar nyelven fog tanítani. 17. Eilend. Az egy tanerős iskola tanítója tisztán magyar nyelven fog tanítani. 18. Erdősmecske. A két tanerős iskola mindkét tanítója az egységes rendszer szerint fog tanítani. A csekély számú (5) magyar anyanyelvű tanuló a német anyanyelvű tanulókkal csak akkor oktatható együtt, amikor a tanítás magyar nyelven folyik. Egyébként elkülönített magyar nyelvű oktatásukat az egyik tanítónak kell ellátnia, aki részére ezért később meg­állapítandó összegben pótdíjat fogok engedélyezni. 19. Fazekasboda. Az egy tanerős iskola tanítója az egységes rendszer szerint fog tanítani. 20. Féked. A két tanerős iskola mindkét tanítója az egységes rendszer szerint fog tanítani. 21. Felsőmindszent. A két tanerős iskola mindkét tanítója tisztán magyar nyelven fog ta­nítani. A nem magyar anyanyelvű tanulók részére azonban az anyanyelv külön oktatásáról

Next

/
Thumbnails
Contents