Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

TANULMÁNYOK A PÉCSI IRODALMI ÉLETRŐL - Erdődi Gyula: Adatok Fehér Sándor életéhez

Lelke csordultig telik meg bízó naiv hittel a jövő iránt. Mindent a néptől vár, minden kérdést a népért tart érdemesnek. Egynek érzi magát vele ő is. Dózsa György unokája népért síró bús, bocskoros nemes. Ady ellenségei szerint, mint ők nevezik a „dekadens" költő oly közel áll a néphez, mint irodalmunkban Aranyon és Petőfin kívül senki más. Ady nemcsak szereti, hanem valósággal rajong a friss vérű, büszke fejű magyar népért. Sorsát szívén viseli, nem úgy mint Berzsenyi, ki elűzte lelkéből a jobbágyfelszabadítás gondolatát, hanem úgy mint Petőfi, ki tördelte láncait. — Nem ír ódákat, a nemessége legjobban a magyar nép szeretetében, ezen keresztül nyilvánul. Sokszor túlzásba menő bizakodással remél a magyarságnak jobb jövőjében. De ilyenkor is eszébe villan néha, hogy mi lesz, ha nem sikerül, ha a nagy akarás hamvába hói. Legényes ebura fakós daccal vágja „Ha meghalunk, hát meghalunk, s ha meghalunk, hát meghalt itt minden". — Mindig és mindig visszatér nála ez a gondolat. „Vagy igaz világ lesz, vagy nem lesz itt semmi" — későbbi köteteiben találkozunk avval a megállapításával, hogy ,,a vérbeli magyart megölné a béke." Ha az Isten azt akarja, hogy megéljünk, ,,úgy hát ne könyörüljön rajtunk, csak üssön, ostorozzon." „Ne legyen egy félpercnyi békességünk, mert akkor végünk." — Úgy látszik, most csakugyan nagyon szeret bennünket az Isten. — A többi kötetében is a reményt a reménytelenség, a hitet és hitetlenség váltja fel. Ha Ady szól, mintha csak újra hallanók Zrínyi Dalát, és Zrínyi második énekét. — Kölcseyék lelke is két part között hánykolódott „lenni vagy, nem lenni". Költészetének nemzeties jellege első négy-öt könyvében domborodik ki a maga plasztikus teljességével. Bizonyos, hogy Petőfit kivéve az újabb korban nincs költőnk, kit annyit kínzott volna nemzetéhez és fajához való tartozás érzete s annyit foglalkoztatott volna a nemzet jövendője, mint őt. Még az is merem állítani, hogy nincs magyar költő, kinél a nemzeti gondolat, művésziebb formában érzésbe átvíve, szugerálóbb erővel jelennék meg, mint Adynál. Hatásának eszköze nemzeties lírájában is, nem az egyszerű gondolatközlés, hanem a gondolatkeltés és érzésátvitel. Itt is lehántja a szavakról az évszázados használat alatt rajtuk képződött fogalomburkot s az így kiszabadított friss szavak természetes, érzékeltető erejére bízza magát. Vagy a szimbólum új, színes ruháját adja rájuk. Megállapíthatjuk, hogy nemzeties lírája épp oly művésizi veretű, mint egyéni lírája. íme, Ady, a költő. Költő a szónak carlylei értelmében, kiben újra megvan, gyújt, ég, lobog, az ötvenes évek költőnemzedékének letűnte óta annyira hiányolt nemzeti érzelem. Aki nem márciusi ünnepek hivatalos programjában beillesztett ódák hangján hazafias, hanem Kölcsey és Bajza olykor lemondó, olykor korholó, de mindig keserű magyarságával, s a negyvennyolc előtti Petőfi türelmetlen haladni vágyásával. Akiből hiányzik ugyan Kossuth, de él Széchenyi s akire, éppúgy ráillenek Aranynak, Petőfire mondott szavai: ,,a jelenre hág, azon tipos s a jövőbe néz". 1919. szeptember 3-án ülésezett a Felsőkereskedelmi Iskola Igazgató-bizottsága, amely az Ady-emlékünnepélyen történteket is megtárgyalta. Szuly János bizottsági tag kijelentette, hogy az ünnepélyre nem hívták meg, de „a közönség a kaszinó és egyéb társaságok körében elterjedt hírekről értesült, lelke hazafias fájdalmának ad kifejezést, hogy találkozik magyar iskola, mely az ünnepélyről kizárja a Himnuszt és a Szózatot". Egyben követelte, hogy aki „hibát és mulasztást" követett el, vonják felelősségre. A polgármester felszólította Schindler Józsefet, az iskola igazgatóját, hogy nyilatkozzon. Schindler József állítása szerint nem ismerte az ünnepély műsortervezetét, érveiből kiderül, hogy csak saját magát igyekezett menteni. A bizottsági tagok szerint az igazgató az ünnepély után gratulált Fehér Sándornak. A polgármester leszögezte, hogy a városi iskolákban csak hazafias és nemzeti jellegű kulturális rendezvényeket tarthatnak és igazolójelentés megtételére szólította fel Fehér Sándort. Buzássy Ábel, ciszterci gimnáziumi tanár Schindler védelmére kelt, „hiszen volt idő mikor ő csitította, de meg akarja állapítani, hogy ezzel nem fér össze a bolseviki szellem, amelynek a felsőkereskedelmi iskola melegágya.""'

1

" A „bolseviki szellem" illett az iskola diákságára, a Baross Gábor önképzőkörre, sőt egyes tanáraira" is. ,,A Diák"-ban 1919-ben tizenkét írás jelent meg, amelyek a marxizmus ismeretére, a diákság tenniakarására vallanak.