Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

TANULMÁNYOK A PÉCSI IRODALMI ÉLETRŐL - Erdődi Gyula: Adatok Fehér Sándor életéhez

A „Május" c. lap megindításának bejelentése menti képviselete. Az előadó ismertette a szövetség szervezetét, és megállapította, hogy a szervezetnek politikai tényezővé kell válnia. Határozati javaslatként előter­jesztette a képviselet kivívását a pécsi Nemzeti Tanácsban. Ezután megválasztot­ták a tisztikart: Elnök: Simon Béla, alelnök: Germán István. Jegyzők: Fehér Sándor és Vétek János. Pénztáros: Kun Kálmán. A szervezet központi képviselője a pécsi Nemzeti Tanácsba való meghívás esetén: Bodnár Zsigmond.*'' Fehér Sándor életének ezt a korszakát az 1918-as évvel zárjuk. Jelentős állomá­sokat hozott számára ez a hét év. Megalapozta, kialakította azokat a tényezőket, amelyek az 1919-es esztendő eseményeibe belesodorták, és eljuttatták oda, hogy 1920-ra forró lett lába alatt a talaj. Pedagógiai szaktekintéllyé vált, bizonyítják ezt a bevonulás után támadt bonyodalmak a munkahelyén. Kollegái elfogadták vélemé­nyeit. Betört az irodalmi életbe is. Az avantgárdé jegyében született írásainak túl­nyomó részét ekkor írta, s ezek azok a termékek, amelyeket irodalomtörténeti és kritikai szakértőinknek elemzére javasolunk. 8 "

Next

/
Thumbnails
Contents