Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

TANULMÁNYOK A PÉCSI IRODALMI ÉLETRŐL - Erdődi Gyula: Adatok Fehér Sándor életéhez

tozatos munkásság alkalmat adjon ifjainak a stílusuk fejlesztésére, aminek szükségét a be­adott művekből sajnos, sok alkalmam volt megállapítani." 59 Az önképzőkör megalakította többek között a francia társaságot Fehér Sándor vezetésével, ahol ,,jó" francia írók műveit olvasták, s az olvasottakról beszédgya­korlatokat is tartottak. Kiadták a Revue Scolaire című lapot is az ifjúság szerkesz­tésében. A klasszikus irodalommal foglalkozó társaság munkája felkeltette a ta­nulók érdeklődését."' A Felsőkereskedelmi Iskola tanári karának politikai állásfoglalására, egyre fo­kozódó radikalizmusára jellemző példa a következő eset. Ferenc József temetésé­nek napján minden pécsi oktatási intézményben gyászünnepélyt kellett tartani. 01 Schindler József igazgató a megemlékezés megtartására és a gyászbeszéd elké­szítésére dr. Barankay Lajos magyar szakos tanárt szólította fel. Dr. Barankay ki­jelentette, hogy ,,a beszédet szívesen elkészíti, de elmondását elhárítja magától azzal, hogy nem elég jó szónok s van a testületben olyan, aki ezt jobban elmond­ja". Az igazgató erre Fehér Sándori kérte fel, de ő sem vállalta, ürügyül azt hozta fel, hogy nincs fekete ruhája. Schindler József ekkor megfenyegette, s kilátásba he­lyezte, hogy jelentést tesz a főigazgatónak. Ennek hatására Vörös Mihály önként jelentkezett a beszéd megtartására. 1 '- Az igazgató beváltotta fenyegetését, meg­tette jelentését a főigazgatónak, aki visszaigazolta, hogy az esetet tudomásul vet­te.'" Fehér Sándor az 1916 1917-es tanévben oktatta fiú iskola összes osztályaiban és a női iskola felső osztályában a francia nyelvet és levelezést, a fiú iskola két alsó és középső osztályában a magyar nyelvet és irodalmat, mint rendkívüli tárgya­kat a fiú iskola alsó osztályú tanulóinak a gépírást, összesen heti 26 órában. A Baross Gábor önképzőkör vezetője és az alsó A) osztályfőnöke volt. M Az iskola 1917. május 20-án Arany János emlékének adózott, ahol Fehér Sándor tartott elő­adást Arany János költészetének mai értékéről.''•' Az önképzőkör működéséről töb­bek között így írt: „Háborús esztendő volt. Nemcsak abban az értelemben, hogy a tagok munkássága vo­natkozásában volt a háború eszmekörével, hanem úgy is, hogy az ifjúság érdeklődése nem tudott a kör csendes, benső életéhez hozzákapcsolódni, örömtelen és gyenge eredményű működés volt. Megakasztott benne a februári, márciusi két hadi tanfolyam is, nem lehe­tett ülést tartani, a tanulók túlontúl el voltak foglalva. Jövő esztendőre több érdekődést várok. Tekintsék a diákok nyugtató üdülésnek az ön­képzőköri munkát, pihenőnek azoktól az izgalmaktól, amelyektől a háború bizony őket sem kímélte meg. ,,(!,i Még ezen tanév iskolán kívüli tevékenységéhez tartozik, hogy 1917. május 16-án a Pécsi Nemzeti Kaszinóban Barborini Laura énektanárnő tanítványai zártkörű hangversenyt rendeztek Tarnay Alajos m. kir. zeneakadémiai tanár közreműködé­sével, a jövőben létesítendő új ,,Pécsvárosi közkórház" alapja javára. A rendez­vény hetedik száma Cimarosa: Hármas a „Titkos házasság" című operájából volt, amelynek szövegét Fehér Sándor fordította magyarra. 0 ' A tanév végén az iskola igazgatója felmérést készített a tanárok között a diák­ságról. A felvetett problémákra Fehér Sándor a következő válaszokat adta: Miképpen hatott a háború az ifjúság érzelmi állapotára és szellemi fejlődésére? Fokozott hazafias érzés — szellemileg: egyoldalú érdekődés a háborús viszonyok iránt. Milyen volt az ifjúság magaviselete? Merészebb a szokottnál; több hajlandóság a fegyelmezetlenségre. Szorgalma? Lankadt. Tanulmányi előmenetele? A rendesnél gyengébb. Az internátusnak esetleges hiánya a növendékek magaviselete és tanulmányi előmenetele szempontjából mely következményekkel járt? Sokan a felügyelet hiányában túlságosan szobádnak érezték ma­gukat; kevesebb kötelességtudással tanultak és dolgoztak." 1 ' 8 Az igazgató több alkalommal Fehér Sándor óráin is részt vett. A francia nyelv oktatásáról így írt: „Téma: Levél az áru minőségének kifogásolásáról. A tanmenet

Next

/
Thumbnails
Contents