Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

TANULMÁNYOK BARANYA-PÉCS ZENETÖRTÉNETÉRŐL - Vargha Dezső: Adatok a Pécsi Dalárda történetéhez

kötelező műsorszáma volt a Petőfi-versre írt ,,A magyarok istene" c. kórusmű, me­lyet Hubay Jenő szerzett. 33 Augusztus 13-án mutatták be a dalárdák a szabadon választott programjaikat, míg 14-én tartott hangversenyen a dalárdák tagjaiból alakult 1100 főnyi összkart maga Hubay Jenő vezényelte. Természetesen erre az időre a város igyekezett minél előnyösebben bemutatkoz­ni. A város nemzetközi hírű orgonagyára, amelyet Angster József alapított és veze­tett, ezekben a napokban mutatta be a már előbb megépített orgonáját az ország zeneértő és zenét szerető közönségének, amelyet a Belvárosi templomnak készített. Pécsett a képzőművészet nem rendelkezett nagy hagyományokkal, alkotásaiból még nemigen rendeztek önálló kiállítást, ekkor még a Városi Múzeum sem nyitotta meg kapuit. Éppen ezért okozott nagy örömöt a város művészetszerető közönsége körében az a hír, hogy az országos dalostaiálkozó időtartamára a Mária utcai régi színházépületben, az ún. Oertzen-házban kiállítást rendeznek, amelyben olyan or­szágos hírű képzőművészek, mint Barabás Miklós, Madarász Viktor, Munkácsy Mi­hály, Zichy Mihály és a város híres szobrásza Kiss György magánkézben lévő alko­tásai mellett a város és a megye más alkotóművészeinek műveit is megtekinthetik a kiállítás látogatói. Az utolsó napon, 1886. augusztus 15-én vasárnap ünnepelte az ország dalostársa­dalma a nagyhírű Pécsi Dalárdát. A délelőtt tíz órakor kezdődő díszközgyűlésen számtalan köszöntő hangzott el, amelyben sokan megragadták az alkalmat, hogy az ország első dalárdáját, amely természetesen ezen a versenyen nem indult, fel­köszöntsék, és méltassák érdemeit. Ezzel párhuzamosan majd minden hozzászóló megemlékezett arról a szíves fogadtatásról, amelyben itt Pécsett részesültek. Reberics Imre egyesületi titkár ekkor olvasta föl azt az írását, amelyben röviden összefoglalta szeretett dalárdája történetét. Ezen műve nyomtatásban is megjelent. A felejthetetlen napot délután háromkor díszhangverseny, este hétkor jubileumi hangverseny zárta, amelyen a vendégdalárdák legjobbjain kívül fellépett az ünne­pelt Pécsi Dalárda és a város sok más művésze. Ezen a napon volt az országos da­losverseny ünnepélyes eredményhirdetése is. Első díjat kilenc, második díjat öt da­lárda kapott. Az első díjjal jutalmazottak között voltak az ország akkori legkiválóbb dalegyletei, az egri, a debreceni és a budai. Az országos dalosünnep augusztus 16-án ért véget hivatalosan, az elutazó kül­döttségek ünnepélyes búcsúztatásával. Pécs városa, csakúgy, mint 22 évvel ezelőtt, most is felejthetetlen dalosünnepet rendezett, melyre még sokáig fogunk emlékezni büszkeséggel. /V. Pécsi Dalárda vendégszereplései, nevezetes hangversenyei A Pécsi Dalárda ünnepnapjait az országos dalversenyeken való szereplésén kívül a honi és a külföldi vendégszereplések jelentették. Ilyen vonatkozásban is gazdag volt a tevékenységük. Természetesen a jelen mun­kában maradéktalanul nem említhetünk meg mindent, de néhány nevezetes ese­mény felvillantásával is kibontakozhat a hű kép. A hétköznapok eseményei az alapszabály szerinti és az azon felüli pécsi fellépé­sek voltak. Ezeken a megmozdulásokon a dalárdán kívül a városban működő más dalegyletek is részt vettek, jó kapcsolat alakult ki a városban állomásozó Cs. és Kir. 44. majd 52. gyalogezred zenekarával, emellett a Pécsi Zeneegylet majd a Zeneked­velők Egyesülete zenekarával. A korabeli állapotokat híven tükrözi az a tény, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents