Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

TANULMÁNYOK BARANYA-PÉCS ZENETÖRTÉNETÉRŐL - Fonay Zsuzsa: Az Angster orgonagyár ötven éve

ben megjelent „Zenealapból", és rámutatott arra, hogy ebben az idézett cikké­ben Szautner éppen az ellenkezőjét állította, mint amit mint bizottsági tag nyilat­kozott. A budapesti terézvárosi orgona átvételénél Szautner így írt: Végre-valahára van Budapest egyik katholikus templomában olyan orgonamű, mely nemcsak az újabb kor vívmányainak, de az igényeknek és a főváros méltóságának is meg­felel. Nincs szükség, hogy derék készítőjére valamint az intéző körökre dicshimnuszokat zeng­jünk; a remekmű dicséri mindnyáit, kik létesítésén fáradoztak. Tekintve, hogy gyárából ed­dig Magyarországnak újabb legnagyobb művei kerültek ki, amilyen pl. a kalocsai érseki 45, a pécsi belvárosi 32, a legújabb pécsi székesegyházi pedig 46 változattal, a bizalom is ő benne összpontosul, s hogy ennek fényesen megfelelt, mutatja a folyó hó 13-án történt át­adás, mely alkalommal a szakértők a terézvárosi nagyorgonát egyhangúlag kitűnő, és min­den tekintetben megfelelő műnek nyilvánították." ...Valóban örömmel önérzetesen mond­hatjuk el magunknak, hogy van hazánkban oly férfiúnk, akikért a szomszédaink méltán meg­irigyelhetnek. Minekünk megvan a magunk orgonaépítőnk, aki a legelső külföldi firmákkal bátran versenyezhet. . . . Kötelességet teljesítünk tehát akkor, midőn őt, mint hazánk egyik legkitűnőbb, legintelligensebb orgonaépítőjét állítjuk oda, és mindenkit művei meghallga­tása és tanulmányozására felhívunk." Polonyi Géza hozzászólásából: ,, . . . Kezében van a mai napon felvett egy szakértői vélemény, amelyet Bellovits Imre ez a mindenki által tekintélyesnek elismert szakértő is aláírt, melyből mindenki meggyőződhetik arról, hogy Angster József kitűnő munkát végez. A pesti izraelita hitközség Dohány utcai templomában alakított és javított orgonáról szól ez a jegyzőkönyv." (NB. Bellovits a bazilika orgonájának építésében szintén szakbizottsági tag volt, az Angster gyár pedig a Dohány utcai templomban alakalmazott először villamos fújtatóberendezést.) Hegedűs Sándor, volt kereskedelemügyi miniszter hozzászólásából: ,, . . . a pesti reformált egyház rendelt ennél a pécsi gyárnál egy orgonát, és minden szak­értő elragadtatással nyilatkozott róla, sőt egy párisi orgonista, aki beutazta egész Európát és Amerikát, egy ízben orgonahangversenyt rendezve, a legnagyobb elismeréssel nyilatko­zott erről az orgonáról." (L. : Függ. 6.) A közgyűlés 286 szavazattal az Angster cég mellett, a Rieger cég négy szavazata ellenében olyan határozatot hozott, amely szerint a Bazilika orgonájának építését az Angster cég kapta meg. A megadott dispozíció alapján a tervrajzot Angster József dolgozta ki, a felállí­tási munkák 1904-ben kezdődtek, Olach munkavezetővel. A hangolást Faust Béla végezte, majd 1905-ben került sor az átadásra, ahol az átadó Angster Emil volt, az átvevő pedig Bellovits Imre. Erről az időszakról néhány szó Angster József nap­lójából: ,, . . . Bellovits ... aki az egész hangolási idő alatt ott járt, és minden egyes változatot amint kész lett megvizsgált, egy változatnak a sípjait szűkebb mé­retre ki is kellett cserélni, s így most az egész csak forma volt, minden kifogás nél­kül átvette.'' 9 Az alábbiakban az 1905. szeptember 7-én történt orgonavizsgálati jegyzőkönyvből idézünk, melynek aláírói: Bellovits Imre, a budapesti zenekedvelők egyletének igaz­gatója, Erney József nemzeti zenedei igazgató, Wavrinecz Mór, a Mátyás templom karnagya, a nemzeti zenede rendes tanára, voltak. „ ... A 65 változatot egyenként megvizsgálva, a következő egyhangú véleményben állapo­dott meg a szakértők bizottsága: A változatok megfelelnek annak a karakternek, amelyet megnevezésük jelez. ...Anélkül, hogy a többi változat jelességéből valamit leakarnánk venni, mégis különösen kii kell emel­nünk páratlan szépségükért a klarinét, a bourdon, a fugára, az oboa, a viola, a vox huma­na, aeolina, az összes fuvolákat, s a pedálban a cselló, s a subbassus változatokat. ... A já­tékasztal berendezése, az összes változatok és kombinációk elhelyezése, valamint ezeknek kezelési lehetősége s áttekintése a legszerencsésebb módon van megoldva. A billentyűzetek, valamint a változatok és kombinácziók pneumatikája annyira precízen működik, hogy azok­kal pillanatnyi gyorsasággal akár a legellentétesebb változtatásokat lehet eszközölni. . . . Szóval tüneményes és csodás hatások érhetők el ezzel az orgonaművel, amely nemcsak az isteni tiszteletnél, hanem a legmagasabb czéloknak megfelelő egyházi hangversenyeknél

Next

/
Thumbnails
Contents