Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNY A NEMZETISÉGEK LEGÚJABBKORI TÖRTÉNETÉHEZ BARANYÁBAN - Tegzes Ferenc: A miniszterelnökség délszláv szakreferensének jelentései a baranyai délszlávokról az 1920-as évek első felében

A falu lakossága legnagyobbrészt német ajkú. Gyermekeik a rom. kath. felekezeti iskolába járnak. Az iskola tanítás nyelve a magyar. Németül olvasni és írni heti 1 órán külön tanulnak. A tanítót Faller Rezsőnek hívják. Ő vezeti a falu kápolnájában a délutáni ájtatosságokat is német nyelven. Külön intézkedésekre erre a falura nézve nincs szükség. BIRJÁN

30 19 2 2

31 Ez a falu egyike a vidék legtürelmetlenebb, sokácok által is lakott falvaknak, mely egyébként filiája az olaszi plébániának. Magyarok és sokácok feles számban laknak benne. Úgy a magyarokat, mint a sokácokat külön hallgattam ki. Úgy az egyik, mint a másik részről a következőket tudtam meg: A magyarok állítása szerint: éjnek idején a szőllőházakban Baranyamegye megszállott részéről még mindig járnak át izgatók, kik a sokác népet bátorítják és Jugoszláviába való kivándorlásra ösztökélik. Eddig 5 család vándorolt ki. A magyar és sokác lakók közt a súrlódások napirenden vannak. A megszállás idejében ugyanis a szerb közigazgatási tisztviselők és katonák mindenben a sokácoknak adtak igazat, a magyarokat üldözték, aminek gyakran a sokácok voltak okozói. Most, hogy a szerbek kivonultak, a kocka megfordult. A magyarok a sokácoknak visszaadják a kölcsönt s ahol lehet, bosszantják őket. Ebből származnak a súrlódások. , A sokácok teljesen letörve, sóhajok közt panaszkodtak. Nem szeretnék — úgymond — szülőfalujukat elhagyni, de ha a magyarok továbbra is üldözik őket, kénytelenek lesznek kivándorolni. Megnyugtattam őket, hogy a viszonyok javulni fognak. A magyaroknak — mondám — valószínűleg okuk van a haragra, mert a szerb megszállás alatt talán nagyon elbizakodottak voltak a sokácok és a magyaroknak kellemetlenségeket okoztak. A magyar állam minden polgára egyenlő jogokkal bír a hazában és nem tesz különbséget magyar és sokác között, mint a megszálló szerb tett a sokác és magyar között. Azért bízzanak a magyar államban, s a hatóságokban, legyenek türelemmel és szeressék a magyar hazát, mint apáik s dédapáik szerették. Majd rövid idő múlva megint békében s egyetértésben fognak élni a magyarokkal falujukban mint háború előtt. Megkérdeztem van-e valami óhajuk, hogy érdekükben segítségükre legyek? Semmit mást nem kérnek, minthogy gyermekeik legalább olvasni, írni és imádkozni tanuljanak anyanyelvükön s mivel ők is hozzájárulnak a tanítói fizetéshez és az iskola fentartásához, hogy nekik is helyük legyen az iskolaszékben. Gyermekeik most iskolájukban csak magyarul tanulnak. Ők tudják, hogy ez másként nem lehet, nem is szeretnék ha gyermekeik nem tanulnának magyarul. De kérnek, ha lehet, eszközölném ki, hogy anyanyelvükön is tanuljanak valamit, mint az régen is szokásban volt. Szeretnék, ha anyanyelvükön újságot olvashatnának, mert a magyar lapokat nem értik meg oly jól, mint a horvátot, melyekkel a szerbek a megszállás idejében bőven ellátták őket. Megnyugtattam őket, hogy kapnak újságot, de nem szerb, sem pedig horvát nyelvű lapot, hanem az ő anyai sokác nyelvükön írottat, mely Pécsett fog megjelenni. Hogy pedig gyermekeik anyanyelvükön is tanuljanak, gondoskodunk arról, hogy tanítójuk, aki sokácul is tud, külön órákon tanítsa gyermekeiket a sokác olvasásra, írásra és hittanra. Hogy az iskolaszékben is helyet kapjanak, arra plébánosukat, ki ide kísért, azonnal meg fogom kérni. Egy öreg gazda megköszönte, hogy eljöttem hozzájuk és megnyugtattam őket. Ezután a magyar gazdákat hivattam a község házára, kik elmondták, hogy sokat szenvedtek a szerbektől a sokácok miatt. Kértem őket, hogy felejtsék el a múltat. A hazának most békére, nyugalomra van szüksége, hogy megint talpra álhasson. Szükséges tehát, hogy minden községben, tehát az ő falujokban is béke és egyetértés legyen a lakosság között. Legyenek segítségemre, hogy a sokác lakosság megnyugodjék. A magyar gazdák megígérték, hogy megbocsátanak a sokácoknak s ezután ismét jóviszonyban lesznek velük. Arra a kérdésemre, hogy van-e valami kívánni valójuk községi életüket illetőleg, miben talán segítségükre lehetnék? — azt válaszolták, hogy szeretnék, ha kápolnájukban igazságosabban osztatnék be az istentisztelet nyelve. Most t i. vasárnaponként felváltva magyarul és sokácul énekelnek, de a fő ünnepeken, Űrnapján, valamint Feltámadáskor is csak sokácul énekelnek. Megtudtam, hogy ez a szokás abból az időből való, mikor még csak igen kevés magyar lakott a faluban. Ez egyházi ügy — válaszoltam nekik — amibe nem avatkozhatunk, azonban beszélek a plébános úrral, talán ő segítségükre lehet.