Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNY A NEMZETISÉGEK LEGÚJABBKORI TÖRTÉNETÉHEZ BARANYÁBAN - Tegzes Ferenc: A miniszterelnökség délszláv szakreferensének jelentései a baranyai délszlávokról az 1920-as évek első felében

kúak a magyar nyelvet használják közvetítő nyelvül. A németek közt vannak ág. ev. és baptista vallásúak is, kiknek imaházuk is van a faluban. A róm. kath. vallásúak részére a tanító az iskola egyik termében minden vasárnap délután istenitiszteletet tart, még pedig régi szokás szerint horvát nyelven. A falu horvát ajkú népe bosnyáknak vallja magát. Kiejtése a tengermelléki nyelvjárásra vall. A falu bírója Standovár János is bosnyák ember, de jól beszél magyarul. Meglátogattam; házinépe is tud magyarul. Feleségét a szövőszék, egyik felnőtt leányát a fonálgombolyító mellett találtam, másik leánya pedig, ki a szomszéd faluban van férjnél s látogatóba jött, hímzéssel foglalkozott. Feltűnően cifra ruhája és a Mária Terézia lázsiásokkal dúsan telerakott nyakdísze is bosnyák származására vallott. A tanító állítása szerint a falu bosnyák ajkú asszonyai mind értenek a női kézimunkához s mindnyájan szorgalmasak. Az iskola rom. kath. felekezeti jellegű. A tanítás nyelve magyar. Olvasni, írni, imádkozni és egyházi énekeket anyanyelven is tanulnak úgy a horvát, mint a német ajkúak, még pedig régi szokás szerint heti 4 órán. A tanulók száma 55, közülük 21 magyar, 22 horvát, 12 német. Az ismétlőiskola tanulóinak száma 14. A tanulóknak a magyarnyelvben tett előmenetele jó, a felső osztályokban dicséretes. A tanító, Terbócz Béla Baranyamegye megszállott területéről menekült és két év óta működik ebben az iskolában. Teljesen bírja a horvát nyelvet. BELVÁRD

23 19 2 2

24 Belvárdon szintén május 10-én voltam. Ez, a pécsi járáshoz tartozó község meglehetősen elmaradt állapotban van, pedig a magyarok többségben vannak benne. Lakosainak száma 700, kik közül magyar 452, (köztük 289 ref.) sokác 230, s néhány német. A katholikus magyarok és sokácok az olaszi plébániához tartoznak, de van a faluban is kis templomuk, melyben minden negyedik vasárnap magyar, a többi vasárnap pedig sokác az istenitisztelet nyelve. A reformátusoknak önálló parochiájuk, papjuk s tanítójuk van. A református papról azt hallottam, hogy semmivel sem törődő magábazárkózott ember. A ref. tanító Bagoly Albert fel van függesztve, mert a megszállás alatt a szerbekkel tartott s mert kommunista elveket vallott. A helyettes tanító (Nyiri Albert) fiatal ember s egy év óta van itt. A róm. kath. iskolát tanítónő vezeti, a községi jegyző ideiglenes helyettes minőségben van alkalmazva. Nem csoda, ha ilyen vezetők mellett a falu viszonyai szociális tekintetben nem a legkedvezőbbek. Még a kálvinista magyarok is, kik másutt értelmesebbek és felvilágosodottabbak, nagyon el vannak maradva, szótlanok és értelmi világuk korlátolt. A falu utcáinak s házainak külső képe is lehangolja az idegen szemlélődőt. Hátha még a faluban szóba áll az ember valakivel! A falu népének értelmi fokára vonatkozó nézeteimet az olaszi plébános véleménye is megerősítette. A katholikus iskola tanítónőjét, noha nem volt szünnap, nem találtam sem az iskolában, sem a faluban. A szükséges felvilágosításokat tehát csak a jegyző adta meg, de felvilágosításai ellentmondók voltak. Bármennyire állította is, hogy a viszonyok jók, hogy senki sem optait, hogy a sokácok hazafias érzületét a megszállók nem mételyezték meg s ezért bármennyire is ajánlotta, hogy a sokácokat ne hívjam össze, mégis szükségesnek tartottam őket összehivatni, hogy általuk is meggyőződést szerezzek a viszonyok felől. Mikor a faluban híre ment ittlétemnek, a nem meghívottak közül is sokan jöttek, köztük kíváncsiságból asszonyok és felnőtt leányok is. Arra a kérdésemre, hogy hányan optáltak a faluban, azt kérdezték, hogy mit jelent ez a szó? Megjegyzem, hogy eddig Baranyában nem akadtam egy, sokácok vagy szerbek által lakott falura sem, melyben nem tudták volna az optálás szónak az értelmét. Mikor kérdeztem, hogy Jugoszláviába való kimenetel, vagy falujuknak Jugoszláviához való csatolása ügyében nem írtak-e alá a megszállás idején, vagy az után valami iratot? azt válaszolták, hogy nem, de egy fiatal sokác asszony többnek a szemébe mondta, hogy: „Igenis te is aláírtál, kend is aláírt!".Mire szégyenkezve elmondták, hogy alá kellett írniok, mert a szerb urak fenyegetőztek és csendőrök kényszerítették őket, de ők nem akartak, s nem is akarnak Magyarországból elmenni. A velük való beszélgetésem alatt azt tapasztaltam, hogy a népben nagy hajlandóság van a magyarságba nyelvileg való beolvadásra, nem tartottam helyénvalónak, hogy anyanyelvüket szóba hozzam, de ők maguktól kértek, hogy szeretnék, ha gyermekeik legalább olvasni tudnának anyanyelvükön, mert imádságos könyveik horvátok. Azt ajánlottam nekik, hogy kérjék meg plébánosukat, aki mint az iskolaszék elnöke, ha jónak fogja látni, majd intézkedni fog a sokác nyelvű olvasás ügyében. Gazdaságukról s egyebekre való kérdezősködéseimre nyert válaszaikból is kitűnt, hogy ennek a falunak a sokác népe nagyon el van maradva. Majdnem félvad állapotjukra enged következtetni,