Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE NEMZETISÉGEINEK 18—19. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBŐL - Kiss Géza: Harc a magyar államnyelvért a soknemzetiségű Baranyában

felszólalni tilos leend!" Mindenki tudta, hogy „Az érintett határozat által Horváth Ország követei elüttetnek Szabad Szollási Joguktól..." A baranyaiak azonban óvást emeltek és azt hangoztatták, hogy „.. bár kit is, de főleg Társ Ország Küldöttségét ezen jogától, mellyet az eddigi Törvény megengedett és gyakorlat szentesített, elütni csak új, pozitív Törvény hozatala által lehet és szabad."

16 1842-től kezdődően a megyék gyakran sürgették a magyar nyelvnek, mint „vehicularis" (összekötő) nyelvnek bevezetését a magyar királyság egész területén. Egyes megyék (Sopron, Vas) úgy vélték, hogy csak a felső, mások (Pest, Esztergom) meg úgy, hogy az alsó iskolákban kellene megkezdeni ennek előkészítését. Baranya volt az, amely külön hangsúlyozta, hogy Horvátországban is gondolni kell erre. Egy évvel későbbi baranyai fogalmazványban már szokatlanul határozott követeléssel találkozunk: „... a horváth országi iskolákban a magyar nyelv rendesen taníttassék; s az alkotandó törvények kihirdetésétől számíttandó 10 évek múlva a királyi kinevezéstől függő polgári, valamint egyházi hivatalokat is... senki, ki a magyar nyelvet nem tudja, többé ne nyerhessen."

47 Az országgyűlésen pedig, főképp Szemere Bertalan szenvedélyes beszédei nyomán általánossá válik a kívánság, hogy a magyar nyelv jövője horvát területen is biztosittassék. Gondoskodjanak a nyelv középiskolai oktatásáról s legalább az alsó sziavon Szerem, Pozsega, Verőce megyékben legyen a közigazgatás nyelve magyar. Ez utóbbi kívánság minden bizonnyal Baranya vezetőiben élt legerősebben, hiszen a pécsi püspökségnek két egyházmegyéje is átnyúlott erre a területre. Az is igaz viszont, hogy a pécsi püspök, amikor 1833 január 1-től egyházmegyéje területén elrendelte a magyar nyelvű anykönyvvezetést, a verő cei esperességet felmentette a rendelet végrehajtása alól. Indoklást ugyan erre vonatkozóan nem találtunk, de a horvátországi magyarosítás két fő akadályának, a magyar nyelvű tömegek hiányának és a horvát nacionalizmus erősödésének ismerete késztethette óvatosságra Szepesy püspököt. Forrásaink alapján úgy tűnik, hogy a pécsi követek egyetértéssel hallgathatták Eötvös József alábbi mondatát, amelyet nyugodtan tekinthetünk a különböző fogalmazványtöredékekből megismert sokféle baranyai nézet összefoglalójának is: „Nekünk magyaroknak kötelességünk elkövetni mindent, hogy a magyar nyelv, valamint a törvénynek, országos és törvényhatósági tanácskozásoknak s érvényes határozatoknak, úgy közigazgatásnak is hivatalos nyelve legyen, kivévén erre nézve csak Horvátországnak tisztán keblökbeni köz- és magándolgok folytatását, melyekre nézve ők a latin nyelv használatában továbbra is meghagyandók, de követünk másrészről mindent az engesztelésre és kibékülésre is."

48 A körülmények Eötvös-i mérlegelésére azonban nincs már lehetőség, hiszen a legapróbb részletkérdéseknek is a végtelenség hátterét biztosítja a nemzeti gondolat. — Ennek a tükröződéseit megfigyelhetjük a radikális nemesség által készített javaslatoknál jóval visszafogottabb pécsi fogalmazványokban is. E kor országgyűlési és megyei fogalmazványainak az a közös tulajdonsága, hogy nem tisztelik a szerzői jogot. Szerzőik olvasnak vagy hallanak egy egy céljuknak megfelelő gondolatot és gátlástalanul beillesztik a legkülönbözőbb tervezetekbe, javaslatokba. A helyi fogalmazványok is névtelenek, szerzőik csak a célt jelölik, hogy ti. melyik dokumentumba szánták, és legjobb esetben a dátumot. Ami elmegy, az már „Nemes Baranya Vármegyek Közönségének" alaposan átfésült véleménye és mint ilyen lesz (vagy nem lesz) részese egy egy országos dokumentumnak, amely ily módon hosszas szóbeli egyeztetések közbeiktatásával rendszerint a magyar nemesség véleményét integrálja. Jellemző pl., hogy olyan gondolattöredékekkel, amelyek majd csak az 1843. december 11-i feliratban kapnak végleges megfogalmazást, már egy 1843 június 18-án keltezett baranyai fogalmazványban találkozunk. Ekkor még csak az uralkodót nem sértő formát keresik az óvatoskodó fogalmazók: ,,... méltó, de igazságos a Nzetnek azon forró köz óhajtása,