Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE NEMZETISÉGEINEK 18—19. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBŐL - Kiss Géza: Harc a magyar államnyelvért a soknemzetiségű Baranyában

Ennek egyik bizonyítékaként idézzük most fel azt a módot, ahogyan a megyei apparátus szervezi a baranyai szerbek között a magyar nyelv terjesztését. A közgyűlés 1834. évi jegyzőkönyvében arról olvashatunk, hogy báró Orczy Lőrinc Arad megyei főispán és Csernovits Pál királyi tanácsos „Hazafias tzélból" megvásárolta „... a Magyar Nyelv megtanulására készített Tanittó könyvek példányait" és azokat Temesváry Miklós, a Görög nem egyesült iskolák igazgatója útján a baranyai iskolák számára megküldte 10 példányban. A megyei állásfoglalás annyira tipikus hogy szó szerint közöljük: „A Tettes Rendekezen buzgó fáradozását Igazgató Úrnak méltó köszönettel fogadván, öt kerületbeli Főbíró Uraknak, hol görög nem egyesült Oskolák találtatnak a leg népesebb, vagya Honni Nyelvtanulására leg inkább hajlandóságot mutató községeknek leendő ált adás végett 2—2 példányokat kiadnak, egyszersmind a Kerületben lévő uradalmak illyes példányoknak a Jobbágy helységek számára leendő bé szerzésére... meg hivatni fognak."

31 Ezzel eleget tettek a távoli Arad megyével való kapcsolatnak is, meg Temesváry Miklóssal szemben udvariasság kötelességének is és napirendre tértek a dolog felett. A munkaerő kérdése azonban a feudális rend alapproblémáihoz tartozik, ezért a megye nagybirtokosai számára a harmincas évek közepén Baranyában voltak sokkal izgalmasabb kérdések is, mint az, hogy mennyire jutott előre az országgyűlésen a magyar államnyelv ügye. A harmincas években a megye valamennyi uradalma gyakran alkalmaz Somogyból, Tolnából sőt a Duna—Tisza közéről is német munkásokat, minthogy azok Haas Mihály szavai szerint „... a törvény és a felsőség iránt engedelmesek, és a bottól kimondhatatlanul félnek." Ugyanakkor bárhol tekintsünk bele a magyar jobbágyokra vonatkozó uradalmi forrásanyagba, mindenütt pénztelenséggel, nyugtalansággal, engedelmesség és szolgálat megtagadással találkozunk s a földesúri hatóság elleni perek olyan tömegével, amelyek jelzik, hogy Baranyában is a feudalizmus mélyreható válságának időszakában járunk. íme a vajszlói uradalom egyetlen évéből három adat. „A vajszlói uradalmi népség — olvassuk a tiszttartó egyik jelentésében — mely hajlandó légyen a kártételekre, mely indulatos az Isteni Szörnyű káromkodásokra, áztat elegendőképpen leírni nem lehet." „A csőszök kezeibül erőszakosan elveszik a kárbul kihajtott marhákat, a károkért eleget nem tesznek." (A tiszttartó a megyétől kér hivatalos segítséget.) Besencze, Hidvég, Páprád, Sámod jobbágyai a kukorica és krumpli kilenced beszállítását a törvényre hivatkozva nem vállalták. A tiszttartó „.. ne talántáni bajok elkerülése végett" segítséget kér. Vajszló. ifj. Tóth Károly 2/4 telkes jobbágynak fuvarba kellett volna menni. Nem engedelmeskedett, hanem a hajdút szitkokkal, káromlásokkal agyonverési fenyegetésekkel illette." „Hogy ezen nyakas Embernek Szarva másoknak is idvességes Példájokra megtöressék, (a tiszttartó kéri, hogy az uradalomból haladéktalanul) kibetsültessék."

32 Nem valamiféle humánus magatartás vezette a baranyai uralkodó osztályt, amikor a megye területén nem kezdeményezte a nemzetiségek elmagyarosítását, hanem legfőképpen a munkaerőféltés. Kétes kimenetelű kísérletekkel nem volt hajlandó kockáztatni alapvető gazdasági érdekeit. Ez a magyarázata annak is, hogy a harmincas években egyetlen olyan intézkedésről van tudomásunk a magyar nyelvhasználattal kapcsolatban, amely az egész megyére, sőt az ennél jóval nagyobb kiterjedésű pécsi püspöki egyházmegyére vonatkozott. 1832-ben rendelte el Szepesy Ignác püspök, hogy 1833. január 1-től a verőcei esperesség területét kivéve a katolikus egyházi anyakönyveket mindenütt magyarul vezessék. Ez az intézkedés azonban aligha zavarta a falvak nyugalmát, legfeljebb egyik-másik öreg papnak volt szokat-