Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)
VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Tegzes Ferenc: A Pécsi Munkásiskola 1906 - 1914
Ezen előadások bevezetéséül tartották a tegnapi megnyitó ünnepélyt. Doktor Sándor dr. beszéde vezette be az ünnepélyt. A szolidaritásról szólott, melynek kiépítése a tudományok legfőbb feladata. A társadalmi harcok csak a szolidaritás teljes megvalósulásával érhetnek véget. Buzdító szavakkal ért véget a nagyhatású beszéd, mely után Rácz Sándor kereskedelmi iskolai tanár a tudomány és a munkásság címen tartott széles alapokon kidolgozott felolvasást, melyekben azt a felszabadító hatást vázolta, mellyel a tudomány a munkásnépet az elavult képzetvilágból kiemeli. Végighaladt a vallások evolúcióján és azt fejtegette, hogy annak idején a vallás tudományos rendszer volt, melyet most a természettudományoknak kell felváltani. Szilárd Ármin dr. a tudás nehézségeiről szólt és azon feladatokról beszélt nagy alapossággal, melyek a munkásiskolára várnak. Végül Szabó József buzgó tevékenységre ösztönözte munkástársait és felhívta őket, hogy kellő szorgalommal vegyenek részt az előadáson. A tornacsarnokot teljesen megtöltő hallgatóság lelkes hangulatával nyílt meg a munkásiskola második tanfolyama, melyen a következő előadások lesznek: 1907. nov. 13 és 24 : Buday Dezső: Társadalmi evolúvió 26 : Blau Adolf: A munka egészségtana dec. 1 ós 3 : Hajdú Gyula: Közgazdasági politika 8 es 10 : Ullmann Marcell: Az irodalom újjászületése 15 : Franki Henrik: A végrehajtási törvény 17 és 22 : Hajdú Gyula: Osztályharc és állam 1908. jan. 5 és 7 : Jusztusz Mihály: Az energia megmaradása 12 : Hajdú Gyula: Termelési szövetkezetek 14 és 19 : Záray Károly: Ipari közigazgatás 21 ós 26 : Doktor Sándor: A nemi élet egészségtana 28 : Szilárd Ármin: A lakáskérdés febr. 2 : Barankay Lajos: A nép az irodalomban 4 : Kelemen Mózes: A magántulajdon fejlődése 9 és 11 : Doktor Sándor: A föld története 16 ós 18 : Schindler József: Az anyag körforgása 23 : Lóránt Lipót: Az alkohol 25 : Günther Mihály: A kis és nagyipar márc. 1 : Günther Mihály: A kis és nagyipar 3 : Szilárd Ármin: Nevelés a szocializmusra a családban 8 : Rácz Sándor: Nevelés a szocializmusra a társadalomban 10 : Blau Adolf: A munkásbiztosítási törvény 15 és 17 : Záray Károly: Magyarország leírása 22 : Rácz Sándor: A szocialista irodalom 24 : Rácz Sándor: A természetes erkölcs 30 : Hajdú Gyula: A marxizmus ápr. 1 : Hajdú Gyula: A marxizmus 6 : Az iskola ünnepélyes bezárása Pécsi Napló, 1907. november 19. 3—4.p. (A munkásiskola megnyitása) 11. 1908. január 28. A Pécsi Napló híradása Doktor Sándor előadásáról A munkásiskolában vasárnap szép számú nőhallgatóság előtt a nemi életről tartott rendkívül érdekes, tanulságos előadást Doktor Sándor dr., a pécsi állami bábaképző intézet igazgató tanára. Beszélt a fajfentartásról és a közegészség érdekében kívánatos ismeretek terjesztéséről s a szemérmesség káros hatásairól. A szemérmesség gyakran eltitkolja a legsúlyosabb betegségeket, aminek káros hatását nemzedékek kénytelenek elszenvedni. A fölvilágosító előadást a hallgatóság nagy figyelemmel s mindvégig tartó érdeklődéssel kísérte. Pécsi Napló. 1908. január 28. 5. p. (A munkásiskolában.)