Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Tegzes Ferenc: A Pécsi Munkásiskola 1906 - 1914

1906. november 6. A Pécsi Napló vezércikke a Pécsi Munkásiskola jelentőségéről

1 A pécsi munkásiskola, mely egy kicsiny csoport lelkes munkakészségéből fogamzott, élénk visszhangot keltett mindazon körökben, melyeknél a modern eszmeáramlatok nem találnak süket fülekre. A társadalmi tudományok bontakozó szárnyakkal kezdik meghódítani a magyar tudományosság térségeit is és ezen nagyszerű fejlődésben, amidőn — hogy Comte- kitételével éljek — a teológiai gondolkodásmódból a pozitív gondolkodás felé halad az emberiség, jelentős stációt látnak a pécsi munkásiskolában. A társadalomtudományok egyik legkiválóbb magyar művelője, Jászi Oszkár dr., a Budapesti Napló

:! hasábjain foglalkozik terjedelmes cikkben a pécsi szabadiskolával, hasonlóképen a legteljesebb elismeréssel ír róla hosszú cikkben a Népszava''. Sőt egyik konzervatizmus felé hajló sajtóorgánum, a Budapesti Hírlap vezércikket közöl a pécsi munkástanfolyam ötletéből a szabadiskolákról és kénytelen megállapítani, hogy bizony a népet tanítani kell, a nép, a munkásság ambícióval szomjúhozza a tudást és pedig azt a szabad tudást, melyet nem tekintélyek és nem dogmák, hanem az igazság vezérel. S akik végig hallgatjuk a munkásiskola előadásait, örömmel tapasztaljuk, hogy tény, amire gondolni is alig mertünk: a munkásság szomjúhozza a tudást. Érzik, hogy a nehéz gazdasági harcban, melyet a létért folytat, az öntudat egyetlen megbízható fegyvere és tudja, hogy ezt a fegyvert az igazság célpontja felé törő tudományok műhelyében kovácsolják. Ezért tudni akar. Az elfogulatlan, szabad tudást, a pozitív ismereteket áhítatozza, melyeket nem mételyez meg sem a vallás, a maga dogmatikájának kerékkötőivel, sem az egyéni tekintélyek iránti elfogultság nyoma. Tudást óhajt minden külön cél nélkül. Tudni akar, hogy tudjon. Tudni akar, mert hiszen ez a dogmától és tekintélyektől emancipált tudás igazolja az ő osztályharcának jogosságát is, ez igazolja a munka jogát, a nép követeléseinek igazságát. A tudásvágy valósággal ösztönné lesz benne, sokkal inkább, mint a mi, magát műveltként imádó ,,inteligenciánk"-ban, melynek tudásösztönét kielégíti a forma külszínes máza, beéri ezzel, hogy műveltnek lássék, de hogy tényleg az igazság forrásában áztatott tudással művelje egyéniségét — az közönyös előtte. Két rendszeres szabadiskola munkálkodik jelenleg a magyar nép kultiválásán. Az egyik a Társadalomtudományok szabad iskolája a fővárosban, a másik a pécsi munkásiskola. Mindkettőt ugyanazon alaptónus, a szociológiának az összes tudományokat felszívó általánossága hatja át. És a részletes program alapján joggal lelkesülhet Jászi Oszkár: „Lehetetlen mindezt öröm és meghatottság nélkül olvasni! Micsoda új s ragyogó perspektíva nyílik meg oly osztály számára, melynek munkásai ilyen kiképzésben részesülnek. Csak tessék elképzelni, hogy hol tartanánk ma, ha a „nagy államférfiaink" többsége járt volna ilyen pécsi munkástanfolyamokra! Akinek van szeme, hogy lásson, füle, hogy halljon: lehetetlen, hogy ne érezze itt a közelgő új Magyarország hajnalhasadásának tiszta, frissítő szelét".

5 Nagy igazság foglaltatik ezen szavakban, mert valósággal új kort jelent az, midőn a nép kitörni akar a rabszolgasor kereteiből, hogy a tudás szabad légkörének magaslatára emelkedjék. S hogy meg van benne ez a törekvés, sőt ösztön, az nem fantázia, hanem tény. A pécsi munkásiskola terme minden előadásnál zsúfolásig van telve, és az a fizikai erőfeszítésben kimerült munkás feszült figyelemmel kísér minden szót, mohó vággyal falja az igazságnak feléje sugárzó tanait, és abból a 6-700 emberből el nem távozik egy sem, s nem feszeng egy sem, mert tanulni jött ide, mert tudni akar, hogy öntudatát erősítse. Nem úgy, mint az „inteligens" közönség, mely nem érett meg arra, hogy tudni akarja, hanem kéjeleg abban a boldog öntudatban, hogy ő már mindent tud, pedig legtöbbnek tudása holmi dogmatikus babonánál, mindenféle tekintetektől körülbástyázott zártkörű, rendszertelen képzethalmaznál alig egyéb. Ez az iskola hát „nem ideologok fantáziáján, hanem társadalmunk legkomolyabb szükségletein alapszik". A nép tehát tudni akar. De ennek a tudásvágynak határozott iránya van. És ennek az iránynak az igazság áll a végpontjában. Ez a tudás a természettudományok emlőin kíván táplálkozni, hogy félre dobva a dogmát, tekintélyeket, s mindenféle avult cafrangokat, a legegyenesebb úton törjön célja felé. Az a tan, mely ezen, a tudás ösztönével megáldott munkásságot kielégítheti, nem lehet elfogult. Sem egyik, sem másik irányban. De ahol ellenséget talál, azt könyörtelenül eltiporja. Tradícióknak, kegyeletes tévedéseknek, jámbor balhiedelmeknek nem kegyelmezhet, még ha tán egy isteni tekintély is lenne ezeknek